Izgalmasabb ünnep – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2026.01.14. 07:31

 

Pergetem a Magyar Sportújságírók Szövetsége honlapján a 68. Nemzeti Sport Gála folyamatosan bővülő fotóalbumának képeit, s nemcsak a díjátadó rendezvény, hanem 2025 versenyeinek nagy pillanatai is visszaköszönnek. Egy-egy nyári olimpia utáni év mindig szürkébbnek várható, ám a gála fényében kiderül, dehogyis, van olyan erős a magyar sport, hogy mindig adódik mit és kit ünnepelni. Ráadásul nem is akárhol, bizonyos vagyok benne, hogy az Operaház kulisszáinál nincs szebb, csillogóbb helyszín hazánkban, önmagában beragyogja azokat, akik sikereikkel a szurkolók szívét-lelkét ragyogták be az adott esztendőben, nevezetesen 2025-ben.

Ízlések és pofonok különböznek, tehát a műsorral mindig lehet vitatkozni (nekem tetszett), s persze a kategóriák végeredményeivel is, ám le kell szögezni, égbekiáltó igazságtalanság ezúttal sem történt. A megújított metódus, amely szerint a legjobb tízből kikerülő dobogósok korábbi bejelentése után újraindult és egészen a gála kezdetéig tartott a szavazás, izgalmasabbá tette az egészet, ráadásul elhárult minden veszélye annak, hogy előre kiszivárogjon a győztes kiléte. Mondjuk a kedden nyilvánosságra kerülő eredmények alapján sehol sem fordult meg a sorrend, a kollégák következetesek maradtak a véleményükhöz.

 

Az edzőknél Nyéki Balázs, a csapatoknál a ferencvárosi pólósok győzelme ellenpontja volt a tavalyi gálának, amikor hasonló eredményességgel nem tudtak nyerni, most igen, megérdemelten. Más kérdés persze, mi lett volna, ha a labdarúgó-válogatott legalább pótselejtez a világbajnoki szereplésért, vagy ha a női kézisek vb-érmet szereznek, az előbbi bizonyára Szoboszlai Dominik egyéni esélyeit is növelte volna. Ám hogy jó kezekbe került a díj Kós Hubert „címvédésével”, az nehezen vitatható, Márton Luana és a kardcsapat sem érdemtelenül győzött, s az év sportpillanataként remek választás Molnár Attila történelmi fedett pályás Eb-címet érő szívszaggató hajrája 400 méteren.

Szerhij Bubka, Rabah Madzser, Jean-Marie Pfaff – a díszvendégekbe sem lehetett belekötni, bár néhányan próbáltak, az utóbbi ráadásul külön kiemelte, mennyire örül a fogyatékos sportolók jelenlétének. Bizony, itt volt a helyük, Ekler Luca és Bácsi Bernát pedig amilyen okos, olyan érzelmes és mély köszönőbeszédet mondott. Regőczy Krisztina és Sallay András mit sem vesztett eleganciájából, egyértelmű, hogy az MSÚSZ 2025-ös Életműdíja egykori jégtáncpárosunknál a legjobb helyen van, mint ahogy a jótékonyságból befolyó összeg is a sóvidéki birkózóknál. Második űrhajósunk, Kapu Tibor, az édesanyját megmentő kis hős, „Na, szia” Medárd, no meg persze Sulyok Tamás köztársasági elnök részvétele és fővédnöksége is emelte az est fényét, rangot adva a gálának. S a rang, ugye, kötelez – a hasonló folytatásra a versenypályákon és a színpadon egyaránt. A magyar sport megérdemli az ünnepet.

Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: 250 000 forinttal zárult az MSÚSZ jótékonysági árverése

Birkózás
2 órája

Nyéki Balázs: Imádok edzőként dolgozni, már fiatalon erre készültem

Egyéb egyéni
3 órája

Márton Luana: A sportra tettük fel az életünket

Egyéb egyéni
3 órája

68. Nemzeti Sport Gála – így oszlottak meg az elmúlt év legjobbjaira leadott szavazatok

Egyéb egyéni
17 órája

Kiss Péter Pál: Hálás vagyok, hogy hatodszor is én nyertem

Egyéb egyéni
19 órája

A jövő lehetséges sztárjaival találkozott Budapesten a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
19 órája

„Szia, Sportgála!” – a hős kisfiú is jelen volt az év legjobbjainak díjazásán

Egyéb egyéni
20 órája

Csikós Zsóka: Kezdek megbarátkozni a rivaldafénnyel

Kajak-kenu
21 órája
Ezek is érdekelhetik