A jövő lehetséges sztárjaival találkozott Budapesten a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke

Vágólapra másolva!
2026.01.13. 15:02
null
Andrew Parsons (Fotó: Nemzetközi Paralimpiai Bizottság)
A jövő lehetséges sztárjaival találkozott kedden a budapesti Mozgásjavító EGYMI-ben Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke.

A 48 éves brazil sportdiplomata – aki 2017 óta az IPC elnöke, és tavaly a harmadik, egyben utolsó ciklusát kezdte a szervezet élén – a 68. Nemzeti Sport Gála alkalmából látogatott a magyar fővárosba a Magyar Paralimpiai Bizottság meghívására. Hétfőn díjat adott át a Magyar Állami Operaházban rendezett ünnepségen, kedden pedig a hazai parasport bölcsőjének számító Mozgásjavító Általános Iskolába látogatott, ahol sportági bemutatókon vett részt.

„Minden innen indul. Jó néhány paralimpiai bajnok itt kezdte a sportolást, és a most itt tanulók közül is sokan itt találkoznak először valamilyen mozgásformával – nyilatkozott az M4 Sportnak Andrew Parsons.Egy országnak fontosak a paralimpiai bajnokok, mert a gyerekek felnéznek rájuk, de az is lényeges, hogy a fogyatékkal élő gyerekek megértsék, nekik is joguk van a sportoláshoz. Az itteni körülmények pedig alkalmasak arra, hogy ezt biztosítsák. A sport annyi mindenre megtanítja őket: hogyan kell nyerni és hogyan kell veszíteni, hogyan kell kitartani és csapatban együttműködni. Minden innen indul.”

Az IPC vezetője dicsérte a magyar paralimpiai mozgalmat, szerinte a Magyar Paralimpiai Bizottság egy erős szervezet és nagyon aktív a nemzetközi porondon.

„Az elnöküket, Szabó Lászlót évek óta ismerem, nagyon sok közös projektünk volt. A kormány is nagy erőkkel támogatja a fogyatékkal élők sportját, ez teljesen világos. Ezért is éreztem fontosnak, hogy ellátogassak ide – fogalmazott. – Tegnap a magyar sport sztárjaival lehettem egy színpadon, ma pedig a jövő lehetséges nagy sztárjaival találkozhattam. Fontos látni, hogy ez az intézmény mennyire segíti a gyerekeket, a beilleszkedésüket a társadalomba.”

A keddi eseményen ott volt mások mellett Kiss Péter Pál parakajakos is, aki a hétfői Nemzeti Sport Gálán sorozatban hatodszor nyerte el az év fogyatékos férfi sportolója címet.

Egyéb egyéni
2026.01.12. 21:48

Nemzeti Sport Gála: Kiss Péter Pál lett az év fogyatékos férfi sportolója

Sorozatban hatodszor diadalmaskodott a parakajakos klasszis ebben a kategóriában.

„Ez egy hihetetlen szám. Egy sportoló számára egyszer is hatalmas dolog nyerni, nemhogy hatszor. Durva belegondolni, hogy honnan hova tud eljutni az ember. Jó itt lenni abban az iskolában, ahol elkezdtem a sportot – nyilatkozott a kétszeres paralimpiai bajnok sportoló. – Mindig jó érzés ide visszatérni, jó érzéssel gondolok vissza az itt töltött évekre. Itt alakultak ki azok a céljaim, amik a mai napig vezetik az életemet. Kívánom a most itt tanulóknak, hogy hasonlóan jó éveket töltsenek itt és találják meg ők is azt a sportot, amiben ki tudnak teljesedni.”

A Honvéd sportolója felidézte, hogy a tavalyi évét nyugodtság jellemezte, nem volt sérülése, új edzőjével, Gombos Dániellel remekül tudtak együtt dolgozni, s ez újabb világbajnoki címet eredményezett. Mint mondta, idén is mindent bele fog adni, főleg annak fényében, hogy 2026-ban már a paralimpiai kvótaszerzés is fókuszba kerül.

 

Legfrissebb hírek

NS-átadás: Korondon célba ért a Sportgála jótékonysága

Birkózás
2026.01.27. 09:31

Képösszeállítás: Nemzeti Sport Gála – 2025 legjobbjait ünnepelték az Operaházban

Képes Sport
2026.01.18. 10:11

NS-jótékonyság: 250 000 forinttal zárult az MSÚSZ jótékonysági árverése

Birkózás
2026.01.14. 08:37

Nyéki Balázs: Imádok edzőként dolgozni, már fiatalon erre készültem

Egyéb egyéni
2026.01.14. 07:33

Izgalmasabb ünnep – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
2026.01.14. 07:31

Márton Luana: A sportra tettük fel az életünket

Egyéb egyéni
2026.01.14. 07:10

68. Nemzeti Sport Gála – így oszlottak meg az elmúlt év legjobbjaira leadott szavazatok

Egyéb egyéni
2026.01.13. 17:03

Kiss Péter Pál: Hálás vagyok, hogy hatodszor is én nyertem

Egyéb egyéni
2026.01.13. 15:27
Ezek is érdekelhetik