
Az M1 aktuális csatornának felidézte: év elején két jó, minőségi hetet töltött edzőtáborban Tenerifén, amely után nagyon várta az első versenyeit. Mint mondta, az volt a cél, hogy egyre előrébb lépjen az időeredményt és a technikát tekintve is.
„A fedett pályát mindig lassabban kezdem, nekem kell egy-két verseny, hogy visszaszokjak” – utalt rá Kozák, hogy szeptember óta nem állt rajthoz sehol. Amint elmondta, az első verseny Ostravában kicsit lassabbra sikerült, mint amire számított, de „határeset” volt. Szerinte nem tragikus az ottani 8.14 másodperces idő, amellyel ötödik lett előfutamában 60 méter gáton és mindössze egyetlen századdal maradt le a döntőről. Metzben már kétszer tudott 8.10-en belül futni, Belgrádban pedig idei legjobbjával, 7.98 másodperccel végzett a második helyen.
„Amit elterveztünk, az nagyjából összejött ezen a három versenyen, a világbajnokságig pedig három hét van, lesz egy-két verseny még addig” – tekintett előre Kozák, aki kiemelte: nyolc másodpercen belül „mindig különleges és nehéz futni”, különösen azoknak, akiknek hozzá hasonlóan nem megy különösen jól az eleje. Ugyanakkor sokat dolgoztak a rajtján, érzése szerint már nagyon szépen megcsinálja azokat a technikai elemeket, amelyeket korábban nem tudott. Összességében ezzel együtt úgy érzi, vannak pontok, ahol tud még javítani.
Elárulta, nagyjából tíz év elteltével fog rajthoz állni 60 méteren a hétvégi nyíregyházi fedett ob-n. Ebben a számban „nagyon nagy elvárása” nincs saját magával szemben, nem is tudja, mire számíthat, mivel nagyon rég nem futott úgy 60 métert, hogy „jó és éles” formában volt. Ugyanakkor szeretné megdönteni a 7.40 másodperces egyéni csúcsát, ez érzése szerint „benne lehet egy futásban.”
A másnapi gátat tartja ugyanakkor fontosabbnak, és sajnálja, hogy Tóth Anna sérülése miatt nem várható szoros verseny. A célja itt „egy jól összerakott futás" lesz.
A fedett pályás világbajnokságot március 20. és 22. között a lengyelországi Torunban rendezik, a fedett pályás szezont úgy építették fel, hogy azon legyen a legjobb formában. Ugyanakkor a vb három héttel követi az országos bajnokságot, így a feladat addig az lesz, hogy a pihenést és terhelést a lehető legjobban egyensúlyban tartsák.

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Illovszky Dominik vb-szintet futott 60 méteren






