Illovszky Dominik 2025 után ismét elődöntős a fedett pályás atlétikai vb-n

Rögtön a leggyorsabb magyar sprinter, Illovszky Dominik nyitotta atlétáink közül a fedett pályás világbajnokságot. A 24 éves versenyző kicsivel több mint egy hónapja a 60 méter országos csúcstartójának mondhatja magát. A Belgrádban elért 6.52-es idejével az 50 tagú mezőnyben pénteken minimum az elődöntőbe jutásra esélyesnek számított.
A hétpróbázók után a 60 méter specialistái vették birtokba az Arena Torun közepén lévő nyolc sávot. Illovszky a harmadik előfutamban kapott helyet, ellenfelei közül Bryan Levell volt a legnevesebb. A jamaicai a tavalyi tokiói vb-n robbant be, amikor 200-on bronzérmes lett.
A biztos továbbjutáshoz a legjobb háromban kellett célba érnie, ami sikerült is neki: egyedül Levell volt gyorsabb nála öt századdal (6.53), bizonyos értelemben „csak” a papírforma érvényesült, de ennek most nagyon örülünk.
„A direkt kvalifikációt jelentő nagy Q volt a cél, mindenkinek egy reggeli futásban kellett helytállnia, hasonló körülmények között – mondta Illovszky Dominik a Nemzeti Sportnak a befutót követően. – 6.58-ra lehet még jobbat futni, ez az első kör megadja az élességet hozzá, hogy délután, amikor mindenki, így én is frissebb leszek, még többet kihozzak magamból. Ez egy gyorsabb, Mondo borítású pálya, mint, mondjuk, az ob-n, amelyen 6.57-et futottam, már csak ez alapján is biztos, hogy még maradt benne.”
Illovszky az első körben összesítésben 10. lett, megismételve a tavalyi elődöntőbe jutását, bizakodva várhatja az esti folytatást. Ha este csodát tenne, és összejönne neki a finálé is, azzal épp Dobos Gábornak a 2003-as sikerét ismételné meg, akitől nemrég „elvette” a 60 méter magyar rekordját.
A hét előfutamban a leggyorsabb időt az amerikai Trayvon Bromell futotta, 6.52-t, de a szoros mezőnyben a legnagyobb sztárok, így a jamaicai Kishane Thompson és a brit Jeremiah Azu sem mutatta meg a legjobb formáját. Folytatás este negyed kilenckor!

Tizenegy magyar indul a fedett pályás atlétikai vb-n

Takács Boglárka nem indul a fedett pályás atlétikai vb-n






