Marozsán győzött, Fucsovics kikapott a madridi ATP-torna első fordulójában

2026.04.23. 14:55
null
Marozsán Fábián (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián két – egyaránt rövidítésben eldőlt – játszmában győzött az amerikai Ethan Quinn ellen a Madridban zajló salakpályás tenisztorna férfiversenyének 1. fordulójában. Fucsovics Márton ugyanitt három játszmában kikapott a spanyol Pablo Carreno Bustától.

Marozsán és Quinn először februárban Tatabányán, a Davis-kupában találkozott egymással. Akkor Quinn nyert három szettben, de a harmadik felvonás rövidítésében Marozsánnak négy mérkőzéslabdája is volt.

Ezúttal egyetlen alkalommal sem nyerték meg a másik adogatójátékát, így mindkét szett rövidítéssel zárult. Az elsőben 7–5-re győzött Marozsán, de a második még izgalmasabban alakult: 6–3-ra Quinn vezetett, a következő öt labdamenetet viszont a világranglista 50. helyén álló magyar teniszező nyerte, így 1 óra 56 perc után továbbjutást ünnepelhetett. Következő ellenfele a 7. helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyev (10.) lesz.

Fucsovics az első szettben kétszer is elvette Carreno Busta adogatójátékát, és 6:4-es részsikerrel került előnybe. A második felvonásban mind a ketten hozták a saját szervájukat, így rövidítés döntött, amiben Carreno Busta 6–3-ra ellépett, majd 7–5-re győzött, ezzel egyenlített. A harmadik játszma volt a legsimább, azt a spanyol 6:2-re nyerte meg, így két és fél óra után továbbjutást ünnepelhetett.

Fucsovics kilenc ászt ütött és négy kettős hibája volt, ellenfele nem követett el kettős hibát és háromszor szervált ászt.

ATP ÉS WTA 1000-ES TENISZTORNA, MADRID (8 235 540 dollár, salak)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Ethan Quinn (amerikai) 7:6 (7–5), 7:6 (8–6)
Pablo Carreno (spanyol)–Fucsovics Márton 4:6, 7:6 (7–5), 6:2

 

Legfrissebb hírek

A 2027-es ATP-világbajnokságot is Torinóban rendezik

Tenisz
2026.07.16. 21:23

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

„Abszolút pozitívan zárom ezt az időszakot” – Marozsán Fábián a füves pályás szezonról

Tenisz
2026.07.14. 16:52

Piros Zsombor csaknem ötven helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.13. 08:58

Wimbledon: az első kiemelt nyert férfi párosban

Tenisz
2026.07.11. 20:15

Jászvásári tenisztorna: Piros Zsombor sorozatban hat győzelemnél tart

Tenisz
2026.07.07. 14:34

Történelmet írt a nyolc közé jutással a szabadkártyás brit teniszező Wimbledonban

Tenisz
2026.07.06. 21:57

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva jutott be a döntőbe a brassói tenisztornán

Tenisz
2026.07.04. 16:16