Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Nem kellett sokat várni, hogy a lenyűgöző idénykezdete után ismét láthassuk Molnár Attilát rajthoz állni. A 24 éves magyar atléta kedden Ostravában 45.01-es Európa-csúccsal diadalmaskodott, a hétvégén pedig Franciaországba utazott.
“Fogalmazhatunk úgy, hogy kezdetnek nem volt rossz, de valóban ezzel csak elkezdeni terveztük az évet – mondta még a keddi csúcsfutása után Molnár Attila a magyar szövetség honlapjának. – Szóval örülök, hogy ilyen elképesztően jól sikerült, de szeretném a helyén kezelni, nem akarom, hogy ez magával rántson, mert ez még nem az az idő, aminek nagyon örülni szeretnénk. Nem tervezünk megállni, tehát ez a szezon kezdete volt, tök jó. Csak úgy szeretném kezelni, mintha egy átlagos eredmény lenne, és innen építkezünk tovább.”
Nem Molnár Attila lesz az egyetlen, akinek vasárnap nemzetközi viadalon drukkolhatunk: hozzá hasonlóan szintén Metzben futhat Kozák Luca 60 m gáton, ugyanebben a számban Tóth Anna a karlsruhei Gold-versenyre kapott meghívást, két sprinterünk, Takács Boglárka és Illovszky Dominik Dortmundban szerepel.
Szombat este a jelenlegi legjobb női és férfi rúdugrónk is külföldön szerepelt, az országos csúcstartó Klekner Hanga a roubaix-i csarnokban az 5. lett (440 cm), Böndör Márton Athénban versenyzett, ahol 545 centivel nyolcadikként zárt. A nyíregyházi fedett pályás viadalon 3000 méteren rajthoz álltak a tiszaújvárosi triatlonosok, így Lehmann Csongor is, aki 8:16.87-es egyéni csúccsal a 2. lett.

Megműtötték Jakob Ingebrigtsen Achilles-inát

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Molnár Attila: A rekord még csak a kezdet volt

Magasugrás: Bátori Lilianna második lett Udinében

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet



