Kozák Luca: Nagy önbizalmat adnak az eddigi eredmények

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
2026.05.23. 11:52
Kozák Luca az augusztusi Európa-bajnokságig a jól megszokott helyszíneken igyekszik minél jobb formába lendülni, Savonában győzelemmel indította a turnéját.
Kozák Luca (Fotó: Czinege Melinda)

A 100 M GÁT ORSZÁGOS CSÚCSTARTÓJA, Kozák Luca az elmúlt években visszatérő vendég volt Savonában. Szerdán már hatodszor versenyzett az olaszországi kisvárosban, ahol 12.86 másodperces idővel másodszor tudott nyerni.

„Amikor kétezerhuszonegyben először jártam itt, még kategóriája sem volt a viadalnak. A covid miatt nem nagyon volt túl sok opció a versenyzésre, de az egyik olasz lány mondta, hogy érdemes lenne eljönnöm, mert jó a pálya. Ugyan csak hat sávja van, de mivel nemcsak a célegyenesben, hanem a hosszú egyenesben is lehet futni, így garantált a hátszél. Ideálisak a körülmények, a pálya a hegyek és a tenger között van, vagyis a fekvése is nagyon szép” – mondta Kozák Luca, aki tavasszal már a másodszor futott 100 m gáton.

Április végén Dél-Afrikában 12.88-as eredményt ért el, ennél két századdal volt gyorsabb a héten. Úgy érezte, a két futása éppen az ellenkezője volt egymásnak: míg Savonában az eleje nem volt jó, de az utolsó harmadára szépen összeállt a mozgása, addig néhány hete a hetedik gáton elkövetett hibájáig volt nagyon egyben. A dél-afrikai viadal a Botswana fővárosában, Gaboronéban megrendezett váltó-világbajnokság egyik főpróbája volt. Utóbbin a 4x100-as női váltónk fontos lépést tett az augusztus 10. és 16. között Birminghamben sorra kerülő Európa-bajnokság felé.

„Sok mindenre számítottunk, de arra, hogy Bogival elejtjük a botot, na arra aztán nem… Nem ez volt az első váltónk, korábban több pozícióban is szerepet kaptunk már, az előfutamban mégsem sikerült megoldanunk. De másnap az extra drukk ellenére már összejött, így lett belőle egyszázados csúcsjavítás. Mivel ezt a 43.32-t májusban futottuk, ezért senki sem volt csúcsformában. Ezt és az új felállást figyelve, sok mindenben lehet még javulnunk. A 43 másodperces álomhatár nehéz, de nem elérhetetlen cél. Ráadásul nem csak négy emberből lehet majd választani, ami nagy előny” – bizakodott a tavaly Madridban elért országos csúcson egy századot javító váltó tagja.

Az előző rekordot felállító négyesből Botswanára csak Takács Boglárka maradt, Csóti Jusztina, Kocsis Luca és Sulyán Alexa helyett Kozák Luca mellett Szentgyörgyi Zita és Tóth Anna alkotta a magyar váltót. A kérdésre, hogy idei jó formája (a télen fedett pályán, 60 m gáton 7.88-as magyar csúcsot, 60 m síkon 7.30-as egyéni legjobbat futott) mekkora önbizalmat ad neki, biztató választ adott.

„Nagy önbizalmat adnak az eddigi versenyeim a nyárra. És nem csupán a rekordok, hanem a két száz gátas versenyem is azt mutatja, jó az irány. A botswanai kalandot nagyon szerettem, jó volt mentálisan kiszakadni a megszokottból, feltöltődve jöttem haza.”

Ami a következő időszakot illeti, Birminghamig a megszokott rutinját teljesíti, benne öt Gold-versennyel: Bydgoszcz, Turku, Ostrava, Zágráb és a budapesti Gyulai István Memorial is a jól bevált programjának a része, szeretné az augusztus Eb-döntőre esélyes szintre felépíteni magát.

 

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
Tegnap, 8:55

Gyémánt Liga: Duplantis diadala, Lyles és Bol második lett Párizsban

Atlétika
2026.06.28. 20:42

Két sajtburger világcsúcs előtt – több mint ígéret Ja’Kobe Tharp

Képes Sport
2026.06.26. 15:31

A hőség miatt a rendőrség a párizsi Gyémánt-liga-verseny törlését kéri

Atlétika
2026.06.26. 14:17

Újabb olimpiai érmesek és világbajnokok érkeznek a Gyulai Memorialra

Atlétika
2026.06.25. 13:08

A rúdugró Böndör Márton idénye idő előtt befejeződött

Atlétika
2026.06.24. 19:23

Atlétika: Klekner Hanga második lett Aachenben

Atlétika
2026.06.23. 19:39

Gyulai Miklós lemond az atlétikai szövetség elnöki posztjáról

Atlétika
2026.06.23. 14:18
Ezek is érdekelhetik