
A verseny pénteki napján rendezték többek között a férfi kalapácsvetést, melynek mezőnyében az olimpiai ezüstérmes Halász Bence nem volt ott, de az olimpiai és kétszeres világbajnok Ethan Katzberg igen, és egészen kiemelkedő, 83.33 méteres eredménnyel győzött.
Szombaton férfi 100 méteren az idei amerikai egyetemi bajnok nigériai Kayinsola Ajayi leiskolázta a mezőnyt, melyben olyan sztárok futottak mellette, mint a világbajnoki címvédő jamaicai Oblique Seville, a 2019-es vb-győztes amerikai Christian Coleman, vagy a 200 méter kétszeres ötkarikás ezüstérmese, a szintén amerikai Kenneth Bednarek. Ajayi ennek ellenére gyakorlatilag az első néhány lépés után már az élen volt és végül 9.84 másodperces eredménnyel győzött, öt századdal megelőzve Seville-t és 11 századdal Colemant.
A nők klasszikus sprintszáma lényegesen szorosabb csatát hozott, melyből a tavalyi tokiói vb egyik legnagyobb sztárja, a 100, 200 és 4x100 méteren is aranyérmes Melissa Jefferson-Wooden jött ki a legjobban, miután 10.78 másodperccel célfotóval legyőzte a Budapesten vb-t nyert honfitársát, Sha'Carri Richardssont (10.79 mp). A két sztárt kis híján megtréfálta az amerikai egyetemi bajnok Adajeah Hodge, aki az utolsó húsz méteren egyértelműen gyorsabb volt riválisainál és mindössze két századdal maradt el a győztestől.
Nagy érdeklődés előzte meg a férfi 110 és a női 100 gátat. Előbbiben rajthoz állt a júniusi egyetemi bajnokságon 12.75 másodperces világcsúcsot elérő Ja'Kobe Tharp (12.91 mp), aki jól futott, ám kikapott amerikai honfitársától, a 12.86 másodperccel győztes Jamal Britt-től. A női gátasoknál az olimpiai címvédő amerikai Masai Russell kiemelkedett a mezőnyből és 12.24 mp-es remek eredménnyel végzett az élen.
Férfi 400 méteren nagy csatát vívott egymással a szám világbajnoka, a botswanai Collen Kebinatshipi és a 400 gáton olimpiai és vb-címvédő amerikai Rai Benjamin. A célba az afrikai sprinter ért be végül elsőként 44.00 másodperces idővel, Benjamin pedig 44.11-es egyéni csúccsal lett második.
A nap egyik legszínvonalasabb versenyét a női távolugrás hozta, melyről mindent elmond, hogy a tokiói játékok bajnoka, a német Malaika Mihambo 692 centiméteres idei legjobbjával csupán az ötödik helyen végzett. A számot Párizs aranyérmese, a tavalyi világbajnok amerikai Tara Davis-Woodhall nyerte (713 cm), egyetlen centivel megelőzve az új olasz rekordot elérő Larissa Iapichinót, aki édesanyja, Fiona May csúcsát javította meg egy centivel.
A legnagyobb meglepetést a mindössze 18 éves Tate Taylor szolgáltatta, aki a hármas pályán futva nagy fölénnyel nyerte a férfi 200 métert 19.75 másodperces nagy egyéni csúccsal úgy, hogy a mezőnyben az olimpiai bajnok botswanai Letsile Tebogo is ott volt és lett végül 19.93-mal második.

Emma Zapletalová újabb óriási futása 400 m gáton

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán






