Öt kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a hétvégi atlétikai ob-n

Összesen 40 számban osztanak érmeket az előttünk álló atlétikai magyar bajnokságon. A legnagyobb neveink közül mindenki, aki egészséges, harcba száll a bajnoki címért a saját műfajában.
FÉRFI KALAPÁCSVETÉS
Halász Bence versenyről versenyre szállítja a 80 méteres dobásokat. A Szombathelyi Dobó SE olimpiai ezüstérmes kalapácsvetője vasárnap este nyolcadik ob-aranyát nyerheti meg. A szabadtéri szezonban eddig versenyről versenyre fejlődött, a Gyulai István Memorialon már 81.65 méter állt a neve mellett. Szintén nagy dobásra számíthatunk Szabados Ármintól, aki április végén áttörte a 80 méteres álomhatárt, Veszprémben 80.95-ig jutott. A Haladás VSE 20 éves fiatalja a nyáron 77 és 79 méter között mozgott, amiből könnyedén kijöhet, hogy ismét túldobja a 80-as vonalon a kalapácsot. Rába Dániel és Varga Donát között szintén nagy harc lehet a harmadik Eb-kvótáért.
NŐI 100 MÉTER GÁT
Kozák Luca az idén lett 30 éves, ezzel egy időben nagyon összeállt neki minden, mondhatni megérett az igazán nagy eredményekre. A rutinos gátfutó már a fedett pályás szezonban megdöntötte a saját országos csúcsát. Ugyanígy tett szabadtéren kétszer is: előbb május végén, Bydgoszczban futott 12.66-ot, majd a Gyulai István Memorialon szédületes 12.59 alatt száguldott végig a legnagyobb sztároktól alig lemaradva. Fiatal riválisa, Tóth Anna sem volt messze a legjobbjától, kétszer is csak két századra volt a 12.77-es idejétől. Vasárnap este két olyan versenyzőt láthatunk egymás ellen, akik a birminghami Európa-bajnokságon a fináléra is jó eséllyel pályáznak.
FÉRFI 400 MÉTER
Sok mindent elmond a versenyszám itthoni nívójáról, hogy a 4x400-as férfiváltónknak két legnagyobb klasszisunk, Molnár Attila és Enyingi Patrik nélkül is sikerült bejutnia a fedett pályás vb-döntőbe. Ugyan a magyar rekordot immár 44.47-tel tartó Molnár a hétvégén csak 200-on áll rajthoz, szombaton érdemes lesz megnézni, ki ül fel a trónra az egykörös távon. A legnagyobb esélyes a Memorialon 45.27-et futó Enyingi lesz, de a két fiatal, Plisz Balázs (45.52) és Kovács Árpád (45.60) is szeretne meglepetést szerezni. Az Eb-váltóba kerülés szempontjából Wahl Zoltánnak, Csahóczi Csanádnak és Steigerwald Ernőnek sem lesz mindegy, hogyan sikerül az ob-futása.
NŐI 5000 MÉTER
Kedvezhet a hosszútávfutóknak, hogy vasárnap este nyolc után, a bajnokság zárásaként kerül sor az 5000 méteres futamokra, hátha addigra kicsit lehűl a levegő. A nevezési lista alapján a nők versenye is érdekesnek ígérkezik: minden idők két leggyorsabb magyar maratonistája, Szabó Nóra és Vindics-Tóth Lili Anna is nevezett, az eddig főként a tengerentúlon bizonyító Monoszlay Casey-t is láthatjuk végre, a gyermekáldás után visszatérő Böhm Lilla mellett Máramarosi Rita és Varga Gréta is az éremért futhat.
FÉRFI TÁVOLUGRÁS
2004 óta, azaz több mint húsz éve nem láthattunk 8 méter feletti ugrást magyar távolugrótól legális szélviszonyok közepette. Egészen június 4-ig, amikor Pap Kristóf 811 centiméterre repült Mariborban. A TFSE 27 éves atlétájának a neve nem ismeretlen, hiszen 2022-ben és 2023-ban is ő nyerte meg az országos bajnokságot – utóbbi évben a hármasugrás aranyérmét is az ő nyakába akasztották. Másfél hónappal ezelőtti szlovéniai teljesítménye Eb-szintet ért, így vasárnap felszabadultan futhat neki az ugrásainak a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban.

Atlétikai ob: jön az utolsó esély a kvótaszerzésre







