A világbajnoki szövetségi kapitányok csaknem harmada elköszönt
Minden idők legnagyobb létszámú, 48 csapatos világbajnoksága nemcsak a pályán, hanem a kispadokon is valóságos drámákat hozott. Miután a por elült, megdöbbentő statisztikai adatot lehet regisztrálni: 14 válogatott éléről 15 szövetségi kapitány távozott a torna alatt, vagy közvetlenül azt követően, ami több mint 30 százalékos fluktuáció. A modern futball kíméletlen törvényszerűségeit hűen mintázza ez a hullám, amely a csoportkörtől a bronzmeccsig söpört végig a kispadokon, jóllehet, a legnagyobb név, éppen az említett helyosztó után búcsúzó Didier Deschamps egyfajta kakukktojás a névsorban.
Merthogy a francia válogatott szövetségi kapitánya, aki 2012 óta vezette a Les Bleus-t, és 2018-ban megnyerte az oroszországi tornát, már tavaly januárban bejelentette, hogy a világbajnokság után elköszön. A bronzcsatát követően Deschamps elárulta, hogy döntésében kulcsszerepet játszott az őt körülvevő „fojtogató légkör”, és való igaz, a francia sajtó és a szurkolók évek óta kíméletlenül támadták pragmatikus, kockázatkerülő és merev védekező taktikája miatt. A kritikusok szerint az elképesztő támadópotenciált felvonultató keretből a kapitány feláldozta a kreativitást az eredményesség oltárán, hogy aztán az észak-amerikai tornát követően éppen ezt az eredményességet sírják vissza. A búcsú azonban visszavonhatatlan, Franciaország pedig felkészül a Zinédine Zidane-korszakra.
Ami a világbajnokság többi válogatottját illeti, szinte mindenhol az elvárások alatti teljesítmény lett a kenyértörés kiváltó oka. Tunézia például futballtörténeti kuriózummal tette emlékezetessé szereplését, de nem úgy, ahogy tervezte. A Svédországtól elszenvedett megsemmisítő, 5–1-es vereség után a szövetség azonnali hatállyal menesztette Sabri Lamouchit. Ezzel ő lett a vb-k történetének első olyan szövetségi kapitánya, akit mindössze egyetlen csoportmeccs után rúgtak ki. A kispadot a kétszeres Afrika-kupa-győztes Hervé Renard vette át, a szaúdiakkal korábban Argentínát is két vállra fektető francia szakember beugróként kapta meg a feladatot, hogy mentse a menthetőt, de két újabb vereség és mindössze tizennyolc hivatalban töltött nap után ő magától mondott fel.
A lemondások és menesztések a torna első szakasza, a csoportkör után még bőven természetesnek hatottak, csakhogy szakítás és szakítás között is óriási lehet a különbség! Mert amíg a jordán csapatot irányító Dzsamal Szellaminak a három vereség ellenére is megköszönte az ország első vb-részvételét a nemzet labdarúgó-szövetségét irányító Ali bin Al-Husszein herceg, és érdemei elismerései mellett közös megegyezéssel tettek pontot az együttműködésre, a 2002-es vb dél-koreai hőse, Hong Mjung Bo pillanatok alatt vált a távol-keleti ország első számú közellenségévé. Miután Dél-Korea elvérzett a csoportkörben, a szöuli repülőtéren a dühös szurkolók „Tűnj el, és dögölj meg!” skandálással és fizikai fenyegetésekkel fogadták a kapitányt, a megalázás pedig országos szintűvé vált, éttermek és boltok százai tettek ki táblát, amelyen ez szerepelt: „Hong Mjung Bo ide be nem teheti a lábát!” Még az ország elnöke, Li Dzse Mjung is alkalmatlannak nevezte, és azonnali vizsgálatot rendelt el a kapitányi kinevezés korrupciós háttere miatt. Miután a rendőrség megerősítette, hogy Hong Bo halálos fenyegetéseket kapott, a tréner a saját és családja biztonsága érdekében az Egyesült Államokba menekült.
Szintén ajtócsapkodás közepette távozott az uruguayi válogatott éléről Marcelo Bielsa. A búcsú pillanatában az argentin szakvezető nem palástolta dühét: a sajtónak nyilatkozva kőkeményen odaszúrt a szövetségnek, mondván, magára hagyták, hároméves munkája pedig teljesen haszontalannak bizonyult, mivel senkit sem érdekeltek a módszerei. Ezek után szinte békésnek mondható Miroslav Koubek távozása a cseh kispadról, aki nyilatkozatában kiemelte, hogy „a féligazságokra és koholmányokra épülő médiahadjárat” jelentős szerepet játszott a döntésében, és a méltatlan támadások miatt azonnal bejelenti lemondását.
Hiszti a kieséses szakaszba jutó válogatottaknál is volt, és nemcsak a nagyágyúknál! Pape Thiaw-t és a teljes stábját a szenegáli szövetség azonnali hatállyal menesztette, miután az együttes drámai módon, kétgólos vezetésről kapott ki Belgiumtól a legjobb 32 között. Thiaw ráadásul hivatalos szerződés nélkül, folyamatos tárgyalások közepette vezette a csapatot a tornán, a kiesést követően pedig nyílt játékoslázadás robbant ki, a válogatott sztárja, Pape Gueye például nyilvánosan bejelentette, addig nem lép pályára címeres mezben, amíg Thiaw az edző.
A németeknél annyival mentek kulturáltabban az események, hogy a színfalak mögött tartották a veszekedést. Miután a Nationalelf az egyenes kieséses szakasz első körében Paraguay ellen tizenegyespárbajban alulmaradt, Julian Nagelsmann nem mondott le, ám a szövetség (DFB) vezetőségével folytatott válságtárgyalások után valamiért mégis maga kérvényezte szerződése azonnali felbontását. Ezt követően a DFB rögtön elkezdte a tárgyalásokat a Liverpool FC korábbi sikeredzőjével, Jürgen Klopp-pal, aki augusztus 15-től átveszi a válogatott irányítását.
Portugáliában és Hollandiában sem voltak őszinték a mosolyok, amikor Roberto Martínez, illetve Ronald Koeman bejelentette a távozását. Előbbi esetében már a világbajnokság előtt ismert volt, hogy a szövetség (FPF) új elnöke, Pedro Proenca nem kívánja meghosszabbítani a lejáró szerződését, még az esetleges vb-cím után sem. Portugália felismerhetetlenül gyenge teljesítményét követően az FPF annyit megtett, hogy a hivatalos közleményben békés elválásról írt, ám mindössze két nappal később Proenca bemutatta az utódját, Jorge Jesust, akivel a helyi sajtó értesülései szerint már tavasszal megállapodott. Koemanra ugyanakkor népharag szakadt rá, miután Hollandia a legjobb 32 között, tizenegyesekkel kiesett Marokkó ellen. A szurkolók és az elemzők a holland futballfilozófia elárulásával vádolták, míg a helyi sajtó szerint a nemzeti csapat „szégyenteljes, gyáva futballt” játszott.
A nagy civakodások mellett azért akadtak valóban békés, sőt, könnyfakasztó búcsúk is. Carlos Queiroz emelt fővel köszönt le Ghána kispadjától a Kolumbia elleni kiesést követően, büszke búcsúüzenetben mondva köszönetet a szövetségnek és a szurkolóknak. Sebastián Beccacece szintén teljes békében és mély hálával távozott az ecuadori válogatott éléről, miután a házigazda Mexikó elleni vereséget követően közös megegyezéssel nem hosszabbították meg a szerződését. Steve Clarke csendes és rendkívül érzelmes búcsút vett a skót válogatottól, miután csapata kiesett a csoportkörben. Bár alig egy hónappal a torna előtt hosszabbította meg megállapodását 2030-ig, a korai kiesést követően azonnal benyújtotta lemondását, amit a szövetség harag nélkül elfogadott. Clarke megható nyílt levélben köszönte meg a szurkolók támogatását, kiemelve, hogy hétéves kapitányi időszaka után az volt neki a legnehezebb, hogy elköszönjön játékosaitól.
Javier Aguirre és Zlatko Dalic búcsúja pedig kifejezetten méltóságteljes és érzelmes mederben zajlott. Aguirre könnyek között köszönt el a mexikói válogatottól, miután a nyolcaddöntőben kikapott Angliától, kiemelve, hogy döntése előre eltervezett volt, és büszkén adja át a stafétát segítőjének, Rafael Márqueznek. Dalic szintén békés úton zárt le egy futballtörténeti korszakot. Miután Horvátország a legjobb 32 között vereséget szenvedett Portugáliától, a szakember csaknem kilenc év után önként lépett vissza. Dalic hangsúlyozta, hogy büszke szívvel távozik a valaha volt legsikeresebb horvát aranygeneráció éléről, a szövetség pedig hálával és maximális tisztelettel köszönte meg a munkáját.
A vb-döntő után egyébként az argentinokat gardírozó Lionel Scaloni is „belengette”, hogy nem hosszabbítja meg a december végén lejáró szerződését.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. július 25-i lapszámában jelenik meg.)
