Atlétika: több ezren juthatnak el a vb-re a jószolgálati programmal

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.06.08. 19:41
null
Fotó: Szabó Miklós
Jószolgálati együttműködést jelent be a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság és a Civilút Alapítvány. A kezdeményezésnek köszönhetően többek között nagycsaládosok, állami gondozottak és fogyatékossággal élők ezrei előtt is megnyílik a lehetőség, hogy ott lehessenek nézőként az augusztusi világversenyen. A jószolgálati program nagykövete Ekler Luca paralimpiai bajnok atléta lesz – tudatta sajtóközleményében a szervezőbizottság.

A budapesti atlétikai világbajnokság fenntarthatósági programjának egyik fontos pillére a társadalmi felelősségvállalás és ezen belül a társadalmi befogadás elősegítése. A szervezők szándéka, hogy Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye mindenki számára elérhető legyen, különös tekintettel nehezítettséggel élő embertársainkra.

Ezen cél érdekében a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság és a Civilút Alapítvány jószolgálati együttműködést indít, amelynek köszönhetően a Civilút Alapítvány közel 50 partnerszervezetén keresztül több ezer nehezített helyzetben élő embertársunk juthat el az augusztusi világversenyre, hogy a helyszínen, a lelátón szurkolva láthassák az atlétika szuperhőseinek versengését. A program többek között nagycsaládosokat, állami gondozottakat és fogyatékossággal élőket érint, de Covid-árvákhoz is eljut a lehetőség.

„Célunk, hogy mindenki a részesévé váljon az eseményeknek, hogy együtt lássuk vendégül a világot. Közösségek építése, közös időtöltés és közös élmények! Erről szól a Civilút Alapítvánnyal kötött jószolgálati együttműködés, ahol az alapítvány mintegy 50 partnerszervezetén keresztül több ezer rászoruló számára biztosítunk ingyenes belépési lehetőséget a világeseményre” – emelte ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Legfrissebb hírek

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17

Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

Atlétika
2025.09.19. 14:31

Atlétikai vb: 18 századon múlt, hogy Sydney McLaughlin-Levrone csodát tesz

Atlétika
2025.09.18. 16:11

Bátori Lilianna a 20. helyen végzett a női magasugrásban

Atlétika
2025.09.18. 14:15

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Portugál siker 1500 méteren, Takács Boglárka 200-on is búcsúzott az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 16:19
Ezek is érdekelhetik