Valencia

----

Helyi legendák hattyúdala

A Valencia nevével az utóbbi években valósággal összeforrott a kőkemény és biztos védekezés, de a két legnagyobb ikon, Canizares és Ayala fölött bizony már „elrepült az idő vasfoga”. A szimpatikus portás februárban tölti majd be 38. életévét, s bár reflexei még mindig fantasztikusak, rutinja bátran nevezhető páratlannak, de nem valószínű, hogy egy újabb idényt vállalva kockáztatná eddigi nimbusza lerombolását. Az ezredforduló környékén még első számú közönségkedvencnek számító Ayala szerződése csak 2007 nyaráig szól - több mint valószínű, hogy a 34 esztendős védőfejedelem régi vágya szerint Angliában vezet majd le. Pótlásuk házon belül aligha valósul meg, hiszen a két cserekapus közül Butelle tapasztalatlan, Mora idős; a fiatal középhátvédek, Albiol és Cerra pedig roppant tehetségesek ugyan, de még nem vezéregyéniségek.

A védelem bal oldalán Del Horno és a szerződését 2011-ig meghosszabbító Moretti is erőtől duzzadóan, megbízhatóan futballozik (ha éppen egészségesek), a másikon a portugál Miguel posztja legjobbjai közé tartozik, helyettese, Curro Torres pedig kiváló csereember - persze ebben a minőségében is valenciai szintű, hiszen a 2002-es vb-n helye volt a spanyol válogatott keretben! Középen az egészséges Ayala-Marchena-duó jogai megkérdőjelezhetetlenek, hiszen már fél évtizede együtt futballoznak Canizaressel, tökéletes összhangban. Az új generáció tagjai is be-bedörömbölnek a kezdő kapuján, ám David Navarro, Cerra, Córcoles és Raúl Albiol közül egyelőre csak utóbbi válogatott szintű játékos.

Világklasszis vízhordók, szélsebes szélsők

Ha éppen nem felezik meg sérülések Quique keretét, minden mérkőzés előtt főhet a feje, hogy kik legyenek azok a válogatott középpályások, akiknek a kispadon sem tud helyet szorítani. Középen biztos helye van Albeldának, aki a válogatott keret állandó tagja is - párjaként szóba jöhet a 2002-es és 2004-es bajnoki cím egyik főszereplője, Baraja; a sérülése előtt a brazil válogatottba is bekerült Edú vagy a 23 tavasza dacára már két világbajnokságon is megfordult portugál Hugo Viana. Igaz, éppen utóbbinak van legkevesebb esélye, hiszen ő pechjére irányító, márpedig ilyen poszt jelenleg Valenciában nem létezik, ezért is kellett Aimart nyáron elkótyavetyélni.

A bal oldalon a súlyos sérülése után csak lassan formába lendülő Vicente, a másikon Joaquín alapember, rajtuk kívül jobb oldalon a multifunkciós, immáron a nemzeti tizenegyben is kezdő Angulo (aki jobbhátvédtől balszélsőig mindent játszott már) és a lendületes Jorge Lopez; a balon a legújabb felfedezett, a Románia elleni barátságos mérkőzésen a felnőttválogatottban is bemutatkozó David Silva, Gavilán és a rutinos Regueiro vethető be. Quique bátran játszatja a fiatalokat, akiket, ha még nem férnek be a nagycsapatba, a vezetőség nagyon bölcsen nem enged szélnek, hanem kikölcsönöz gyengébb egyesületeknek. A „Kike Juniors”-ból Silva már befutott, de Gavilán és Raúl Albiol válogatottsága sem sokáig várat már magára. Az ősz végi sérüléshullám miatt a mester a B-csapatból emelte a kezdőbe a szűrő Pallardót, akinek Rómában pályára lépett két kortársa, Romero és Nacho Insa is. Utóbbi idén már a 15. középpályás volt, aki magára húzta a fekete-fehér mezt...



Válogatott villámduó

A Valencia CF csatárkettőse is Quique szakértelmét dicséri: Villáról már szóltunk, Morientes pedig utoljára 2002-ben játszott ilyen eredményes, mint most, az ő kezei alatt (ezért is adta őt el akciósan a Pool). Formájukra jellemző, hogy a válogatottból kiszorították a Raúl-Torres páros, sőt, Angulót és Silvát is maguk után húzták a címeres mezbe - más kérdés, hogy ilyen gyengén régóta muzsikáltak már a hispánok, mint mostanában. Morientes valósággal megtáltosodott (a BL-ben 5 mérkőzésen öt gólt szerzett, odahaza kilencen ugyanennyi), Villáért már 100 millió eurót kínált a Chelsea - de Tavanóval alaposan befürdött a mester (igaz, e transzferben alighanem Carboninak lehetett nagyobb szerepe).

A valenciai lányok első számú kedvencének őszi tevékenysége ugyanis teljesen kimerült a kameráknak való pózolásban, lévén első tétmérkőzését október legvégén kapta, amikor Morientest a Real elleni bajnokin valamilyen rejtélyes ok miatt nem merte az edző pályára küldeni. Tavano nem is tűrte zokszó nélkül mellőzését s a sajtón keresztül olaszellenességgel vádolta meg trénerét! A támadósorban rajta kívül bevethető Angulo és Silva is, de Quique nem is lenne Quique, ha nem hozott volna fel az ifiből egy újabb üstököst, Aarónt, akinek tehetségéről mindent elmond, hogy a Chelsea és a Liverpool is bejelentkezett már érte. Pedig még csak egyszer láthatták játszani őt az "egyben", hiszen eddig mindössze 27 percet kapott, természetesen Rómában.

Füstbe ment terv

„A néhány bravúrra még mindig jó Canizares előtt két veterán, Ayala és Marchena felügyeli a lendületesen előretörő fiatalokat, Del Hornót és Miguelt; előttük Albelda, Baraja és Edú vetésforgója gyűjt be minden labdát és segít be elsősorban a védekezésbe, hiszen a középpályássor igazi átütőerejét a két világklasszis szélső, Joaquín és Vicente jelenti majd, akik bármilyen védősort képesek megbontani, hogy az Angliában igencsak megerősödött Morientes fejére vagy a robbanékonyságával már-már Romariót idéző Villa lábára varázsolják a labdákat” – készült nyáron a haditerv a Túria-parti főhadiszálláson.

Azonban a hátvédsort és a középpályát megtizedelő sérülésjárvány miatt a bajnokságban csupán a hetedik fordulóig (második helyen álltak ekkor úgy, hogy a Barca csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzte meg őket) tartották a lépést a nagyokkal, jelenleg a 9. helyen tanyáznak, gigászűző szerepüket pedig átvette a Sevilla FC. Hiába szórja a gólokat Villa és Morientes, hiába vitathatatlanul tehetségesek a kispadról előhúzott fiatalok, a hétről-hétre felforgatott csapat máris több mint 10 pontos lemaradást szedett össze, olyan fájó vereségekbe belefutva, mint amilyen a Celta, a Santander, a Sevilla, a Real vagy a Huelva elleni volt. ----



---- 2006 őszén a BL-ben a Valencia CF könnyedén lépett át csoportbéli ellenfelein, még úgy is három pontot vertek a második AS Romára, hogy az utolsó, éppen ellenük vívott mérkőzésre tulajdonképpen a B csapattal álltak ki: az Örök Városban pályára lépett 15 valenciai játékos közül mindössze Joaquín és Raul Albiol számít a gárda alapemberének.




Quique nehéz öröksége

Nincs könnyű dolga a csapat élére 2004-ben került edzőnek, hiszen olyan kiváló szakembereket követett a valenciai kispadon, mint Hiddink, Aragonés, Valdano, Ranieri, Cúper vagy Rafa Benitez, hogy csak a legutóbbi bő egy évtizedből csemegézzünk. Quique játékoskorában kilenc esztendőn át volt tagja a Valenciának, később a Real Madridban és a Zaragozában is megfordult. A balhátvéd 15-ször húzhatta magára a válogatott mezét, láthattuk őt az 1990-es vb-n is. Visszavonulása után a királyi klub ifjúsági csapatait edzette, majd a 2004/05-ös bajnokságban a városi kistestvért, a Getafét hozta be 13. helyre a La Ligában – jelenlegi klubja akkor figyelhetett fel a szakemberre, amikor idegenben 1-0-ra kikaptak tőlük.

A bajnokság befejeztével a Túria-partiak elnöke, Juan Bautista Soler le is igazolta a fiatal szakembert, akit akkor nagyon sokan féltettek tapasztalatlansága miatt. A presidente talán abban bízott, hogy kiszemeltje ugyanolyan sikeres lesz, mint a klubnak két bajnoki címet és egy UEFA-kupa-győzelmet hozó Rafa Benitez, aki szintén a Real utánpótlásában tanulta meg az edzői pálya alapjait, s szintén egy madridi kiscsapattal (a Valladoliddal) futott be. Quique balszerencsés első idényében - mindössze egyetlen ponttal lemaradva a Real mögött – bronzérmet nyert legényeivel, tehát közmegelégedésre teszi dolgát, sőt, a drukkerek valósággal imádják őt, hiszen rengeteg saját nevelésű ifjoncot épített be a csapatba. A pletykák szerint viszont az új sportigazgató, Carboni szeretné "Kikét" a nagyon is közeli jövőben lecserélni egy nevesebb edzőre, természetesen valamelyik honfitársára...



Búcsúzó Bohóc

Quique már tavaly is alapos nagytakarítás tartott keretében, hiszen nem kevesebb mint nyolc válogatott játékos érkezett. (Igaz, közülük igazán csak Villa és Miguel vált be, de a csatárral valóságos bombaüzletet kötött, hiszen őt abból a 12 millió euróból vásárolta meg, amit Sissokóért fizetett Benitez Liverpoolja!) 2006 nyarán visszavonult a balbekk Carboni s a vezetőségben tevékenykedik tovább, Aimar sokéves szenvedés után váltott s 11 millióért a Zaragozához igazolt. Rafa Benitez kedvencei közül Mistáért 4 millió eurót fizetett az Atletico, az uruguayi de los Santos szerződését nem hosszabbították meg, Rufetét és di Vaiót ingyen engedték el az Espanolba ill. a Monacóba. A Mendieta-transzfer utózöngéjeként Spanyolországba került Fiore és Corradi is száműzetett, előbbi Torinóba, utóbbi Manchesterbe.

A három taljánért közel 30 millió eurót dobott ki a klub az ablakon, egy idénynél tovább egyikük sem bírta ki Valenciában s négymillió eurót sem kaptak értük… Fabio Aurelio követte Benitezt Angliába, a nagy reményekkel érkező Kluivertről Quique mondott le; nem úgy Estoyanoffról és José Enriquéről, hiszen előbbi a Deporban, utóbbi a Villarrealban szerezhet némi rutint egy kölcsönidény erejéig. Caneira a Benficában, Ruz a Gimnàsticban vigasztalódhat jelenlegi létszámfelettiségéért – egyébként napjaink futballjára jellemző, hogy a legfiatalabb távozó a 13 esztendős Jevtics volt, akit szülei a Schalkéhoz vittek.




Soler nem engedett a 48-ból

A balul sikerült „olasz meló” nem vette el az elnök kedvét, hiszen idén közel 50 millió eurót költött Carbonival és az edzővel egyetértésben új játékosokra: az előző szezonra kölcsönkapott Hugo Vianáért 2.5 millió eurót kért és kapott a Newcastle, Del Hornóról 7.5-ért mondott le a benne csalódott Mourinho, Morientest pedig 5-ért kótyavetyélte el az általában nem túl szerencsés kézzel vásárolgató Rafa Benitez. Idén is húztak két merészet, hiszen először 10 millió eurót fizettek a Serie A-ban 19 gólig jutó Tavanóért az Empolinak, majd (miután Simao Sabrosát hiába üldözték) az átigazolási szezon legvégén klubrekordot jelentő 25-öt a Real Betisnek azért a Joaquínért, aki az elmúlt esztendőkben nem pompás játéka, hanem mehetnéke miatt került az újságok címlapjára. A fiatalokat mindig bátran játszató edző a kölcsönből visszatértek közül csak Gavilánra és Silvára tartott igényt – ők jelenleg a spanyol U-21-es válogatott tagjai, klubtársukkal, Raúl Albiollal egyetemben, aki anno Quique alapembere volt a Getaféban!