A Tottenham az idegenbeli 3–2-es vereség után hazai pályán fogadta a svájci Young Boys együttesét. Az angolok már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, amelyet a második játékrészben újabb két találattal toldottak meg – Peter Crouch mesterhármasa mellett Jermain Defoe is eredményes volt –, így a 6–3-as összesítéssel továbbjutottak.
Kétgólos előnnyel várhatta a visszavágót a szlovák bajnok Zilina a cseh első Sparta Praha ellen. A múlt heti 2–0-s győzelmet követően ismét a zsolnai csapat nyert, mégpedig az első félidőben Momoudou Ceesay parádés ollózásával, így meglepetésre kettős győzelemmel búcsúztatta a prágaiakat.
|
Újra ott van a csoportkörben, története során másodszor az FC Köbenhavn. A dán bajnok ugyan 2–1-re kikapott a Rosenborgtól egy hete, azonban a koppenhágai visszavágón Sölvi Ottesen pontos fejesével 1–0-ra győzött, ami azt jelentette, hogy idegenben lőtt több góllal jobbnak bizonyult norvég ellenfelénél.
|
Amszterdamban öt évet kellett várni, hogy az Ajax ismét szerepeljen a legrangosabb európai kupában. Az 1–1-es kijevi döntetlen után az Amsterdam ArenA-ban Luís Suárez és Munir el-Hamdaui góljával 2–1-re nyert az Ajax a Dinamo Kijev ellen. A vendégek szépítő találatát Andrij Sevcsenko szerezte.
|
A 2009–2010-es francia bajnokság egyik meglepetéscsapata, a bronzérmes Auxerre szentpétervári 1–0-s vereséget követően fogadta a Zenitet. Akárcsak Londonban, az Abbé Deschamps Stadionban is hamar ledolgozta hátrányát a kék-fehér gárda, majd a második félidőben egy szöglet után a lengyel Ireneusz Jelen egy pazar mozdulattal húzta a kapuba a labdát, és egyben csapatát is a főtáblára.
|