Fabregas: Ne akarják eldönteni helyettem, mit gondolok a Barcáról!

Vágólapra másolva!
2011.03.08. 13:41
null
Cesc Fabregas ismét ellenfélként tért vissza Barcelonába (Fotó: Action Images)
A Barcelona egygólos hátrányból (1–2) várja az Arsenal elleni kedd esti visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A mérkőzés egyik kulcsfigurája lehet a sérüléséből felépülő Cesc Fabregas, az „ágyúsok” középpályása, akinek számára minden Barca elleni meccs különleges. De nem úgy, ahogyan a kívülállók vélik.

 

A mérkőzést felvezető korábbi terjedelmes írásunkban alaposan körüljártuk, milyen körülményekhez kell alkalmazkodnia a két szakvezetőnek, Josep Guardiolának (Barcelona) és Arsene Wengernek (Arsenal), s hogy milyen stratégiával készülnek a világszerte nagy érdeklődéssel várt, a támadó szekciók nagy csatájának remélt összecsapásra.

A közvetlen beharangozókban kevesebb szó esett azonban Cesc Fabregasról, az Arsenal tősgyökeres barcelonai játékosáról. Ő maga bánja ezt a legkevésbé, hiszen:

„Nyerni szeretnék az Arsenal tagjaként, ennyi és nem több a célom. Minden olyan gondolatot igyekeztem kiűzni a fejemből, amely összefügg azzal, hogy számomra különleges élmény a Camp Nouban pályára lépni. Sokszor nem is értem, miért akarják a kívülállók eldönteni helyettem, hogyan érzek ezzel a meccsel kapcsolatban” – mondta a játékos, aki természetesen elismerte: különleges összecsapás következik. Csak nem úgy, ahogyan sokan – az ő barcelonai kötődéséből kiindulva – gondolják.

„Minden játékosunk számára különleges lesz, hiszen egy különleges stadionban, egy nagyon jó csapat ellen lépünk pályára. Ezt a szempontot leszámítva azonban ez is csupán egy újabb mérkőzés a sorban, amelyet meg akarunk nyerni, hogy közelebb kerüljünk a döntőhöz” – nyomatékosította mondandóját a középpályás.

A kisebb sérülésből felépülő, együttese legutóbbi három fellépését kihagyó Fabregas minden bizonnyal tagja lesz az „ágyúsok” kezdő tizenegyének – Wenger a hétfő esti sajtótájékoztatón 90 százalékos valószínűséggel erősítette meg ezt –, így indokoltak a Barcát trenírozó Guardiola félelmei.

„A támadásaik felépítését rendszerint két-három passzal kezdik – elemzett a Barca mestere –, és általában Cescre, valamint Nasrira hárul a feladat, hogy így nyerjenek időt, és ezekkel a húzásokkal lehetőséget teremtsenek a többieknek arra, hogy betörjenek az üres területekre."

Hogy lesz-e ideje az angol gárdának erre a bizonyos építkezésre, az a labdabirtoklásban különösen erős Barcelona ellen felettébb kérdéses.

SZAVAZÁS

Egygólos előnnyel várja a barcelonai visszavágót az Arsenal a BL-nyolcaddöntőben. Ön szerint melyik klub jut tovább?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Fel kell készülnünk minden eshetőségre. Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy keveset van nálunk a labda, de most ez sem hozhat zavarba bennünket. Az erőnlétem mindenesetre rendben van, és az utóbbi napokban már semmiféle fájdalmat nem éreztem” – érzékeltette Fabregas, hogy nem fél a rá és társaira vélhetően váró „labdavadászattól”.

Miközben Fabregas a jelek szerint harcra kész, Robin van Persie játéka továbbra is kérdéses. Odaát viszont biztos, hogy Carles Puyol sérülése és Gerard Piqué eltiltása miatt a védelem közepe kísérleti terep lesz.

„NÁLUNK A B-CSAPATBAN VANNAK OLYANOK, MINT WILSHERE”

Josep Guardiola, a Barcelona spanyol trénere csapata Arsenal elleni mai Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágója előtt kijelentette, az „ágyúsok" tehetségei, köztük a 19 éves Jack Wilshere azért játszhat rendszeresen, mert nem kell trófeákat nyerni, nincs nyomás a fiatalokon.

„Nagyszerű játékos. Mindent elmond róla, hogy már a felnőtt válogatottban is pályára lépett. Csakhogy nagyon szerencsés helyzetben van" – nyilatkozta Josep Guardiola Jack Wilshere-ről.

 

„Több olyan képességű játékosunk van a második csapatunkban mint ő. Azért játszhat rendszeresen, mert az Arsenalban nincs nyomás a játékosokon, hogy trófeákat kell nyerniük” – tette hozzá a katalánok mestere.

Annak tükrében különösen érdekes Guardiola mondandója, hogy az első mérkőzésen Wilshere-t a mezőny legjobbjának választották, és a Barca két ásza, Xavi és Andrés Iniesta is külön kiemelte, hogy milyen érett játékot produkált.

 

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BARCELONA (spanyol)–ARSENAL (angol)
Barcelona, Camp Nou, 20.45 (tv: TV2). V: Busacca (svájci)
Élő, szöveges tudósítás a Nemzeti Sport Online-on!
A várható kezdőcsapatok
BARCELONA: Víctor Valdés – D. Alves, Busquets, Abidal, Maxwell – Xavi, Mascherano, Iniesta – Pedro, Messi, Villa. Vezetőedző: Josep Guardiola
ARSENAL: Szczesny – Sagna, Koscielny, Djourou, Clichy – Diaby, Wilshere – Nasri, Fabregas, Arsavin – Bendtner. Menedzser: Arsene Wenger
Az első mérkőzésen: Arsenal–Barcelona 2–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik