Ferguson és Deschamps sem tudja, mire számítson a másiktól

Vágólapra másolva!
2011.03.15. 11:36
null
Deschamps reméli, hogy még nem járt le az idejük<br />(Fotó: Action Images)
A Marseille hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a Manchester Uniteddel a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán, így a visszavágó előtt teljesen nyílt a párharc. Egyik edző sem tudja pontosan, hogy a másik milyen taktikával küldi pályára a csapatát, ám nem csak emiatt számítanak nehéz ütközetre.

Idegenben elért döntetlen után általában jó helyzetből várhatja a visszavágót a hazai együttes, ám ha az első mérkőzésen nem született gól, akkor azért kicsit más a helyzet. A Manchester Unitednek nagyon kell figyelnie, hogy ne kapjon gólt az Old Traffordon, hiszen egy 1–1-es iksz már a Marseille továbbjutását jelentené.

„Egy tapasztalt, erős Marseille lesz az ellenfelünk. Kétszer, a Monaco és a Rennes ellen is megnéztük idegenben, és megmutattak, mire is számíthatunk tőle holnap – nyilatkozta a hétfő esti sajtótájékoztatón Sir Alex Ferguson, aki elárulta, hogy szereti az ilyen meccsekkel járó feszültséget.

„Valószínűleg ellentámadásokkal próbálnak majd operálni, de a mai modern játékban sok módon lehet kontrázni. Ez az első párharcom Didier ellen, így nem igazán tudom, mire számíthatok majd tőle" – folytatta az MU menedzsere.

Ferguson elmondása szerint jó esély van Nani játékára, és Michael Carrick is edzett már vasárnap. Variációs lehetőségeit bővítheti még Antonio Valencia, aki súlyos sérülés után tért vissza a hétvégén.

HEINZE FELEJTHETETLEN EMLÉKEI

Gabriel Heinze néhány éve még a Manchester United-szurkolók egyik kedvence volt, kedd este azonban már ellenfélként tér vissza korábbi sikerei színhelyére. Az argentin védő nem a legszebben távozott a „vörös ördögöktől”, ám azóta már kibékült Alex Fergusonnal, és összességében szép emlékeket őriz pályafutása manchesteri időszakáról.

„Az első nagy pillanat számomra az Old Traffordon az volt, amikor a szurkolók és a csapattársaim a szezon legjobb játékosának választottak. Fantasztikus érzés volt hallani, ahogy a drukkerek azt éneklik, hogy »Argentína, Argentína«, ráadásul a családom is jelen volt. Ezt míg élek, nem felejtem el. Aztán ott van a 2007-es bajnoki címünk – az első bajnoki aranyam volt ez –, amely szintén felejthetetlen.”

A Marseille számára a győzelem a biztos továbbjutást jelentené, mint ahogy egy – nem gól nélküli – döntetlen is. Didier Deschamps azonban rávilágított, mennyire nem lesz könnyű kiharcolniuk a számukra kedvező eredményt.

„A statisztikára pillantva láthatjuk, milyen nehéz dolgunk lesz: a Manchester United a mostani szezonban több mint húsz mérkőzés óta veretlen hazai pályán, hét BL-meccsen pedig csak egy gólt kapott. Bár legutóbb három éve nyerte meg ezt a trófeát, mindig ott van a négy-öt legesélyesebb csapat között. Papíron neki kellene továbbjutnia, de nekünk is van esélyünk. A futballt nem papíron játsszák” – bölcselkedett Deschamps.

„Nani jól szerepelt az első találkozón, okozott egy-két meleg pillanatot számunkra. Remekül fel tudja pörgetni a játékot, és minden támadás gyors, amelyben részt vesz. De nemcsak ő, hanem például Rooney, Chicharito és Giggs is problémát jelenthet. Nekünk körülbelül három-négy helyzetünk lesz, így ezekkel jól kell sáfárkodnunk. Láttam az Arsenal elleni meccsüket, de nem tudom, milyen taktikával készül majd ellenünk Sir Alex” – tette hozzá a még mindig csak 42 éves szakember, aki 2004-ben a döntőig vezette a Monacót.

A Marseille eddig csak egyszer győzött Angliában: a BL 2007–2008-as idényében Mathieu Valbuena góljával 1–0-ra nyert Liverpoolban. Az OM ezen kívül három döntetlent és öt vereséget könyvelhetett el a szigetországban.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MANCHESTER UNITED (angol)–OLYMPIQUE MARSEILLE (francia)
Old Trafford. V: Carlos Velasco Carballo (spanyol)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Manchester United: Van der Sar – Rafael, Smalling, Vidics, Evra – Nani, Scholes, Carrick, Giggs – Rooney, Berbatov
Marseille: Mandanda – Fanni, Diawara, Heinze, Taiwo – Lucho González, Mbia, Be. Cheyrou – Rémy, Gignac, A. Ayew
Az első mérkőzés eredménye: 0–0
A találkozóról oldalunkon élő, szöveges tudósítást olvashatnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik