A Manchester United még nem jutott be a BL-döntőbe. A kijelentés mindenképpen megállja a helyét, a visszavágó az Old Traffordon ugyanis még hátra van. A „vörös ördögök” kapusa, Edwin van der Sar szerint azonban még gyakorlatilag sem érezheti magát a fináléban a csapat, egy harmadik gól ugyanis még kellett volna...
„Az emberek minden bizonnyal már azt gondolják, hogy ott vagyunk a Wembleyben (ott rendezik a BL-döntőt – a szerk.), de nem lehet semmit sem természetesnek tekinteni. Valóban, remekül játszottunk, de nem ünnepeltünk az öltözőben a mérkőzés után, mert még csak a félidőben járunk" – mondta Van der Sar.
A holland kapus csatlakozott azokhoz a manchesteri játékosokhoz, akik szerint nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a MU a keddi mérkőzésen. Vélhetően igazuk is van, a nemzetközi sajtó ugyanis a találkozó után egyértelműen Manuel Neuer teljesítményét dicsérte: a Schalke-kapus nagyban hozzájárult, hogy „csak" kétgólos előnyre tegyen szert az angol csapat.
„Ha megszereztük volna a harmadik gólunkat, akkor feleslegessé vált volna a visszavágó, de most már az Arsenal elleni vasárnapi mérkőzésre kell koncentrálnunk."
A holland kapus aggodalmát természetesen semmi sem támasztja alá, de legalább jól hangzik. A Manchester United túl azon, hogy Gelsenkichenben is lefocizta a pályáról a Schalkét, története során odahaza még egyszer sem kapott ki egy gólnál nagyobb különbséggel a BL-ben.
De idegenben is parádésan teljesít a MU, Sir Alex Ferguson legénysége még nem kapott gólt saját otthonától távol a BL-ben – ebben a szezonban.
„A kapott gól nélküli rekordunk rendben van. Annak is köszönhető, hogy a középpályánk remekül játszott, így a mögöttük lévő játékosoknak is könnyebb dolguk volt" – vélekedett a holland hálóőr, aki természetesen lehetséges utódjáról, Manuel Neuerről is beszélt.
„Neuer nagyon jó volt. Nem nagyon láttam korábban védeni, mert nem sok német focit nézek a tévében, de ismerve a róla keringő híreket, nem lepett meg a teljesítménye" – dicsérte a Schalke kapusát a holland.
Mint ismert, a Manchester United szeretné megszerezni a német kapust a visszavonuló Van der Sar pótlására, de Ferguson a tegnapi meccs után elmondta: tudja, hogy Neuer a Bayern Münchenhez fog igazolni. Persze nincs kizárva, hogy csak blöffölt a skót...
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS – EMLÉKEZTETŐ |
SCHALKE 04 (német)–MANCHESTER UNITED (angol) 0–2 (0–0) |
Gelsenkirchen, Veltins-Arena, 54 142 néző. Vezette: Velasco Carballo (spanyol) |
A mérkőzés szöveges tudósítását itt olvashatja! |
SCHALKE: Neuer – Ucsida, Matip, Metzelder, Sarpei (Escudero, 53.) – Farfán, Papadopulosz, Jurado (Draxler, 83.), Baumjohann (Kluge, 53.) – Raúl, Edu |
MANCHESTER UNITED: Van der Sar – Fabio, R. Ferdinand, Vidics, Evra – Valencia, Carrick, Giggs, Pak (Scholes, 73.) – J. Hernández (Anderson, 73.), Rooney (Nani, 83.) |
Gólszerző: Giggs (67.), Rooney (69.) |
Schalke | Man. Utd. | |
Gól | 0 | 2 |
Összes lövés | 9 | 18 |
Kaput eltaláló lövés | 5 | 10 |
Védett lövés | 8 | 5 |
Szöglet | 3 | 6 |
Labdabirtoklás (százalék) | 35 | 65 |
Szabálytalanság | 12 | 15 |
Sárga lap | 2 | 1 |