BL: Allegri elárulta, miért csak a padon kezdett Balotelli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.07. 07:54
Massimiliano Allegri, a Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője a Barcelona elleni, 3–1-re elveszített Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést követően kifejtette, hogy miért csak a második félidőben vetette be Mario Balotellit a Camp Nouban rendezett találkozón.

„Egyszerű a magyarázat, a válogatott játéknap során kisebb sérülést szenvedett, a teljesítménye pedig az utóbbi időben nem volt elég »éles«, úgyhogy inkább azzal a csatárpárossal kezdtünk, amellyel az első meccsen” – utalt a Kaká, Robinho duóra a Milan vezetőedzője.

„Balotellinek a második félidőben voltak jó megmozdulásai, de előfordult, hogy túl sokat várt a passzal. Az emberek természetesen sokat várnak tőle, hozzá kell szoknia ahhoz, hogy minden harmadik nap meccset játszik, ami fizikailag és lelkileg is nagy igénybevételt jelent” – mondta Allegri, aki azért választotta a 4–4–1–1-es felállást, hogy több területet biztosíthasson Kakának.

„Mint mindig, most is beszéltem az elnök úrral a meccs előtt, és mondtam neki, hogy Mario nem lesz a kezdőcsapat tagja. A csapat és a játékos számára is ez volt a legjobb döntés” – tette hozzá a 46 esztendős szakember, akinek a csapata vasárnap a sereghajtó Chievo otthonában lép pályára az olasz bajnokság 12. fordulójában.

„Mindig ugyanolyannak látom, sohasem aggódom miatta – utalt Messire Martino. – Fenomenálisan játszott. Sziporkázott, megvolt a kellő sebesség a játékában, jól oldotta meg az egy az egy elleni párharcokat, mindent jól csinált. Azon kevés játékosok közé tartozik, akikkel szemben mindig óvatosnak kell lenned, mert ha épp rossz fényben tűnik fel, akkor is képes három nap múlva olyan kimagasló teljesítményre, mint ezúttal.”

Az argentin szakember hozzátette, hogy bár a továbbjutást már kiharcolta csapata, a következő fordulóban, az Ajax elleni idegenbeli mérkőzésen a csoportelsőség megszerzése lesz a katalánok célja.

„Két részre bontható a mérkőzés, megmutattuk mindkét arcunkat. Az első félidőben az egyik Barcelonát, a másodikban a másikat láthatták. Nehéz meccs volt, mert Piqué hibája után a Milannak lehetősége nyílt az egyenlítésre” – nyilatkozta Martino.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik