Nem tudom, ki, mikor mondta ki magának, hogy „ennek így nem sok értelme van”, én évek óta morgok, de az APOEL–Real Madrid mérkőzésen szakadt el a cérna, miközben a címvédő akkurátusan feltörölte a gyepet a teljes erőbedobással küzdő ciprusiakkal, és rúgott egy könnyed hatost.
A Bajnokok Ligája csoportkörének a jelenlegi formájában tényleg nincs sok értelme. A gond az, hogy a topfutball ünnepeként hirdeti az UEFA, meg hájpolja mindenki (mi is, nyilván, minek is tagadni). Cristiano Ronaldo és társai hetente döntögetnek csúcsokat, a 2017-es csoportkör gólrekordot hozott, de mégis, egyre erősebb az érzés, hogy a Bajnokok Ligája főtáblájának első szakasza szép lassan teljes unalomba fullad.
Először fordult elő az elitligában, hogy a 32-es, 8 csoportra osztott mezőnyben még csak igazán szoros véghajrá se legyen a továbbjutó helyekért. A legszorosabb csoportban is 3 pont különbség volt a második és a harmadik között, volt olyan kvartett, melyben 12, volt (az eredetileg „halálcsoportnak” vélt), amelyben 11 pontnyi szakadék ásítozott továbbjutó és nem továbbjutó között.
A 2017–2018-as Bajnokok Ligája csoportköre gólrekordot hozott: a 32 csapat hat forduló alatt összesen 306 gólt szerzett, amivel megdőlt a 2000–2001-es idényben felállított csúcs. Tizenhét évvel ezelőtt, 2000 őszén az első csoportkörben 32 csapat hat forduló alatt 292 gólig jutott. A 2017 őszi 306-os góltermés mérkőzésenkénti 3.19-es átlagot jelent. A PSG (25 gól) és a Liverpool (23) egyaránt megdöntötte a korábbi BL-gólcsúcsot, amelyet a Borussia Dortmund 21 találattal tartott. Cristiano Ronaldo lett a BL-történet első játékosa, aki mind a hat csoportmérkőzésén betalált. |
A BL csoportköre a szuperklubok szűk körének évek óta szükséges rossz: le kell tudni ahhoz, hogy a kieséses szakaszban elinduljon az igazi csata. Csak veszíteni lehet vele: játékost, presztízst, és extrém esetben a továbbjutási reményeket, ahogy ebben az idényben azt az Atlético Madrid, a Borussia Dortmund és a Napoli is megtapasztalhatta. Meglepetések azért (ha korlátozottan is) vannak, mutatja ezt a Basel, a Sahtar Doneck vagy a Besiktas szereplése – igaz, ezek a klubok jelentős BL-rutinnal bírnak.
A bajnoki ágról bejutó kisebb csapatoknak már egy-két pontszerzés is gigantikus bravúr, az óriási vereségeket pedig a papírformának kijáró fatalizmussal tűrik. Közben a topligák képviselői lassan elhúznak a közvetlen második vonal legjobb csapataitól is, és ha így megy tovább (márpedig miért ne menne így tovább?), az olló csak nyílik és nyílik, amíg szakmailag is fel kell tenni a kérdést: vajon ez megéri-e így?
Az, hogy az Európai Labdarúgó-szövetségnek és a szuperkluboknak nyilvánvalóan ellentmondóak az érdekeik, egyáltalán nem könnyíti meg a megoldások keresését. Az európai elitligával kapcsolatos kérdések pedig akár szét is feszíthetik egyszer a nemzetközi kontinentális klubfutball szerkezetét.
EKKORA KÜLÖNBSÉG MÉG NEM VOLT
5.625 pont. Átlagban ekkora volt a különbség egy Bajnokok Ligája-csoport második és harmadik helyezettje között a 2017–2018-as idény csoportkörében. Amióta 32 csapattal rendezik meg az elitliga küzdelmeit, messze ez a legnagyobb differencia – egy ponttal még nőtt is a különbség az eddigi rekordtartó 2016–2017-es évhez képest.
Mondhatnánk, hogy a sorsolás szeszélye dobott olyan kvartetteket, amelyek nagyon kiegyensúlyozatlanok voltak, ám inkább arra a veszélyre figyelmeztet ez, hogy olyan mértékben szakad ketté a Bajnokok Ligája mezőnye, ami már a sorozat érdekességét is befolyásolja.
Ugyancsak erre utalhat az is, hogy a BL történetében először a mérkőzések több mint 30 százaléka az egyik fél három- vagy többgólos győzelmét hozta. Ha az 1991–1992-es BEK-kiírásig visszamegyünk – az első esetig, amikor a legjobb nyolc csapatot két csoportra osztották –, nem találunk hasonlót, bár 1997–1998-ban is megközelítette a bűvös harminc százalékot a ráta.Magyarul: a BL-csoportmérkőzések közel harmadán nem lehetett izgulni. Nyilván ez sarkítás – eldőlhet három góllal egy mérkőzés az utolsó tíz percben is –, ám az is biztos, egy sorozat nézhetőségének nem tesz jót, ha a meccsek harminc százalékán az egyik küzdő fél könnyedén lelépi a másikat. Az igazi kiütéseket – négy- vagy többgólos különbségű mérkőzések – tekintve 2017–2018 nem hozott rekordot, ám semmi jót nem sejtet, hogy 2013 óta folyamatosan tíz százalék fölött van azoknak a mérkőzéseknek az aránya, amelyen az egyik csapat megsemmisítő különbséggel diadalmaskodik. 1999 és 2012 között ilyesmi csak kétszer fordult elő.
Elképzelhető, hogy a 2017–2018-as idény csak anomália volt, kiugró értékekkel, ám a megérzés inkább azt sugallja, hogy a szakadéknyi különbség a norma lett az elitligában. Abban a küzdelemsorozatban, amelynek a világ legjobb, legvonzóbb sorozatának kellene lennie.
3 gólos vagy nagyobb különbségű győzelmek | 4 gólos vagy nagyobb különbségű győzelmek | |
Bajnokok Ligája | 30.21% | 12.5% |
Premier League | 20.56% | 10.56% |
La Liga | 18.75% | 8.125% |
Bundesliga | 12.42% | 4.58% |
Serie A | 20.83% | 6.55% |
2017–2018-as adatok, december 18-ig bezárólag. |
Ha összehasonlítjuk a Bajnokok Ligáját a négy tradicionális topligával (angol, spanyol, német, olasz élvonal), akkor az európai elitliga a fasorban sincs: aki minél több izgalmas mérkőzést akar látni, az bármelyikkel jobban jár, mint a BL-lel (főleg a Bundesligával).
Ez nem meglepő: a BL-mezőnyben sokkal nagyobbak az anyagi különbségek, mint a topligákban, ráadásul a hagyományosan a topligák mögött járó bajnokságok (belga, holland, portugál) is „megbillentek”, lemaradásuk egyre nagyobb. Főleg a németalföldi élcsapatokat érinti súlyosan, hogy egyre korábban kell eladni legjobbjaikat, és ezt a klubok kontinentális versenyképessége alaposan megsínyli. Hollandiáé – a BEK/BL-történet ötödik legeredményesebb országáé – olyannyira, hogy odalesz a fix BL-hely már a 2018–2019-es szezontól.
Az olló egyre nyílik, a fejlődés kétsebességes – hiába áramlik be több pénz a kisebb bajnokságokba is, hiába emelkednek a pénzdíjak, a topligás elit csak egyre jobban elhúz a többiektől. Lassan tizenhárom éve, hogy a négy nagy bajnokságon kívülről érkező csapat jutott el BL-döntőig – 2003–2004-ben kettő is, hisz a portugál Porto és a francia Monaco vívta a finálét –, huszonhat éve, hogy az egykori keleti blokk egyik képviselője (a Crvena zvezda) megnyerte az első számú európai kupát. Nyilvánvaló, hogy semmit sem fog ez a tendencia változni, sőt – a Bajnokok Ligája zártkörűsége csak egyre erősebb lesz. A szűk eliten kívülről bejutók pedig szinte teljesen versenyképtelenek – ezek a csapatok a pénztárgép csöngésével és az élménnyel gazdagodhatnak.
MEGKOPOTT VARÁZS
„Az utolsó két BL-forduló mérkőzései gyakorlatilag elhanyagolhatóak voltak a sportszakmai fontosság szempontjából. Egyelőre ez nem befolyásolta a versenysorozat bevételeit, ám ahogy a televíziós szerződések lejárnak, nagy kérdés, hogy Európa legnagyobb televíziós és telekommunikációs cégei többet akarnának fizetni a Debrecen, a Zilina vagy a Hapoel Tel-Aviv mérkőzéseiért. Ugyanez igaz a Bajnokok Ligája szponzoraira és partnereire” – írta pilot (nulladik számában) a Blizzard futballmagazin szerzője, Ouriel Daskal még 2011-ben.
Azóta sem változott meg az alapkérdés (azt leszámítva, hogy már csak szeretnénk, ha egy magyar klubot emlegetnének a legkevésbé „képernyőképes” csapatok között). Szakírók sora kel ki az egyre satnyább és izgalommentesebb BL-csoportkör ellen – egyébként ilyen hangok már egy évtizede is felröppentek.
„A szűnni nem akaró felhajtást leszámítva teljesen érthető, ha elismerjük: a Bajnokok Ligája varázsa megkopott, sőt akár unalmasnak is nevezhetjük (…) A Bajnokok Ligája Európa elitklubjainak és ligáinak zártkörű partija lett. A BL olyan lett, mint egy film, amelyet számtalanszor láttunk: tudjuk a szereplőket, tudjuk a cselekményt, tudjuk, mi fog történni és tudjuk, mi lesz a vége” – panaszkodott Sam Pilger, a FourFourTwo, a The Times és a Bleacher Report szakírója.
„Ha a Bajnokok Ligája a világ legvonzóbb futballeseménye, akkor miért érezzük ennyire unalmasnak? Ha a nagy csapatok dominánsabbak lesznek, mint valaha, ez azt jelenti, hogy soha többé nem látunk az Ajax 1995-ös győzelméhez hasonló meglepetést? Az előző idényben a Monaco majdnem eljátszotta az Ajax szerepét, azóta viszont a kerete felét felvásárolták a nagyobb és gazdagabb klubok. Egyáltalán, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo érájában érdekli-e az embereket az abszolút eliten kívüli világ?” – tette fel kérdéseit néhány hónappal ezelőtt az Independent. Az utolsó kérdésre a válasz valószínűleg nem. Akkora futballszaturációval szembesül a néző, hogy nehéz a hozzá érzelmileg közel álló – általában hazai – csapatokon és a legnagyobb bajnokságokon, valamint klubokon kívül mással felkelteni az érdeklődését.
„Úgy gondolom, a csoportkörben nem sok érdekes mérkőzés van. Egy vagy két találkozó elé ülünk le. A BL csoportköre rutinfeladattá változott. Nézzék meg a látogatottsági adatokat. A csoportkör elvesztett valamennyit a vonzerejéből” – nyilatkozta egyik sajtótájékoztatóján az ebben az idényben BL-nézővé „visszaminősült” Arsenal menedzsere, Arsene Wenger.
„Azt hiszem, az ECA (Európai Klubszövetség) és az UEFA is a versenysorozatok evolúciójában érdekelt. A stagnálás visszafejlődést jelent” – mondta ki 2016 februárjában Karl-Heinz Rummenigge, igaz, nem minden célzatosság nélkül. Az ECA ugyanis az európai szövetségen belüli hatalmi vákuumot kihasználva „átnyomta” a végrehajtó bizottságon, hogy a topligák négy-négy fix helyet kapjanak 2018-tól fogva a Bajnokok Ligája főtábláján. Ez félig zárt rendszer: a 32 csapatból 16 (sőt, a címvédővel és az El-győztessel együtt valószínűleg 18) a topligákat fogja képviselni, 8 további hely szintén fixen kiosztott, az összes többi BL-induló 6 helyért fog versenyezni. Mondhatni, azért a lehetőségért, hogy agyonverethessék magukat a főtáblán.
KÉTFELÉ HÚZNAK
Az UEFA a döntés után nem sokkal megválasztott új elnöke, a szlovén Aleksander Ceferin jelezte, első számú prioritása lesz felülvizsgálni a megállapodást. A szlovén sportvezető azóta számos fórumon kifejtette, miért ellenzi a BL „bezárását”.
„Mindenek felett álló fontosságú, hogy lehetővé tegyük, a kisebb csapatok továbbra is versenyezhetnek az elitligában, hogy életben tartsuk az álmot mindenkinek” – jelezte idén szeptemberben Ceferin, majd luxusadótól keretkorlátozásig, fizetési sapkától az átigazolási rendszer reformjáig felemlegetett néhány dolgot, amelytől a nagy klubok képviselői automatikusan elkezdenek fintorogni.
Érthető Ceferin stratégiája: minden kontinentális (vagy világszintű) szervezetben a kis országok képezik a többséget az egy ország-egy szavazat elv alapján, tehát az elnök valószínűleg az ő pártjukat fogja ilyen esetekben. Ugyanakkor a népszerűség és a pénz a topligák és a szuperklubok mellett áll – nekik pedig az az érdekük, hogy minél inkább egy zárt elitliga létrehozására törekedjenek. Ráadásul a sportszakmai érv mellettük szól: a szurkolók jó része alighanem szívesen feláldoz valamit a BL diverzitásának oltárán, ha cserébe a jelenleginél – mondjuk – jóval izgalmasabb csoportkört kap, kiegyenlítettebb mezőnnyel.
A kontinens elitklubjait tömörítő ECA-t képviselő Rummenigge rámutatott: a BL bevételének 86 százalékát a német, spanyol, angol, olasz és francia klubok hozzák, viszont csupán 60 százalékban részesülnek a bevételekből. Ez igaz, mint ahogy az is, hogy a ligák közötti szakadéknyi különbségeket nem a BL, hanem a helyi közvetítési jogok értéke közti drámai eltérések okozzák. Más kérdés, hogy Rummenigge igencsak hipokritán érvelt, felemlegetve, a „nagyok” a pénzvisszaosztással tulajdonképpen szolidaritási támogatást adnak (főleg) az európai „középosztálynak.”
Az UEFA a tagságon belüli többséget képviselő kis országokat fogja minden hasonló csatában támogatni, ám kérdés, meddig kényszeríthet ki eredményesen kompromisszumokat a futball szakmai és pénzügyi elitjéből. Az utak annyira kétfelé húznak, hogy valószínűleg egyszer elérünk arra a pontra, amikor nem lesz kompromisszum.
A Bajnokok Ligája varázsa még él, ám valóban nagyon megkopott a kiszámítható csoportkörrel. Az „igazi BL” jövő februárban kezdődik meg, a kieséses szakasszal.
Lehet-e ennél jobb a BL? A jelenlegi kereteken belül aligha. A 2018-tól életbe lépő rendszer, mely 26 fix hellyel és 6 nyitott hellyel operál, szinte mindenben a „nagyoknak” kedvez. Az eloszlás demokratizálása lázadáshoz vezethet az elit klubok körében, és valószínűleg gyengítené a szakmai színvonalat. Egy tisztán kieséses BL létrehozása üzleti öngyilkosság, bár a pályán lehet, ez hozná a legnagyobb izgalmakat. Zárt szuperliga létrehozása – hosszú távon minden bizonnyal ez a célja az európai futballelitnek – UEFA „kiátkozást” jelenthet.
A kérdés az, mikor jön el az a pillanat, amikor az üzleti és szakmai érdekeit védő, a kicsikkel közösködni nem kívánó elit azt mondja, szembeszáll az európai szövetséggel, és akár az elszakadást is hajlandó kockáztatni. Ahogy a szuperklubok egyre inkább elhúznak riválisaiktól, ahogy egyre üzletvezéreltebb lesz a kontinentális futball, úgy nő meg ennek az esélye.
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
Kézilabdában 2020-tól maga az EHF zárja a Bajnokok Ligájában a kapukat egy 12 csapatos elitliga létrehozásával. Kosárlabdában a szakadárok (az önálló Euroliga létrehozói) a kétezres évek elején megvívták harcukat és nyertek, a profi kontinentális kupaküzdelmek az Euroleague Basketball égisze alá kerültek, a FIBA a válogatott porondot felügyeli. Nagyon könnyen elképzelhető, hogy egyszer a labdarúgásban is hasonló területfelosztásra kerül sor, logika, üzlet és szakma egyaránt a zárt ligarendszer felé mutat.
Más kérdés, hogy – nem véletlenül érvel ezzel Ceferin – ez a labdarúgás varázsának, demokratizmusának bizonyos fokú elveszésével is járna.
Ami biztos: jövőre egy zártabb rendszerű, az elitet fix helyekkel jutalmazó BL-t figyelhetünk. Hogy jobb lesz-e? Azt majd az idő eldönti. Ebben a témában mindenesetre ideális megoldás egyelőre nem körvonalazódik – és pont ennek hiánya feszítheti szét idővel a kontinentális futballrendszert.