BL: Mindenáron gólt kell szereznünk – Uwe Rösler

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.14. 13:07
null
Uwe Rösler szerint mindenáron tovább kell jutniuk (Fotó: Molvidi.hu)
Egy héttel ezelőtt 1–1-es döntetlent játszott Malmőben a Mol Vidi FC labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén, és az idegenben szerzett gól még sokat érhet a keddi visszavágón.

 

 

A svéd csapat edzője, Uwe Rösler alaposan meglepődött a felcsúti pálya állapotán, de nem is számított másra a Viditől. Azt várta, hogy az ellenfél mindent és mindenáron megtegyen a továbbjutás érdekében.

„Hasonló pályára számítottam, márpedig abból kiindulva, ahogy a Vidi a Ludogorec vagy éppen ellenünk is játszott. Azt nem állítom, hogy a székesfehérváriak szándékosan tették tönkre a pályát, csak azt mondom, nem vagyok meglepve. De mindegy, mindenáron tovább kell jutnunk. Mi teljes mértékben felkészültünk a meccsre” – nyilatkozta Rösler.

A német szakember az Expressennek úgy fogalmazott, még mindig ötven százalék esélyt lát a továbbjutásra. „Ha a hazaiak betalálnak, akkor sincs baj, nekünk mindenáron gólt kell szereznünk. Ha egyet lövünk, jó esélyünk lesz a továbbjutásra. Ha kettőt, akkor valószínűleg nem lesz baj, ha hármat, akkor biztosan tovább fogunk menni” – tette hozzá Rösler.

A múlt heti mérkőzésen sérülés miatt lecserélt izlandi válogatott középpályás, Arnór Ingvi Traustason nem tartott a csapattal, ugyanakkor Carlos Strandberg, Behrang Safari és Rasmus Bengtsson elutazott Magyarországra.

Strandberg még a CFR elleni előző párharcban szenvedett izomsérülést, az odavágót ki is hagyta, míg Bengtssont egy héttel ezelőtt a 31. percben kellett lecserélni térdsérülés miatt. Behrang Safari a pénteki, Dalkurd ellen idegenben 1–0-ra megnyert bajnokin kapott rúgást, így nem fejezhette be a meccset.

„Remélem, hogy este számíthatom mindhárom játékosra, de semmit sem garantálhatok” – mondta Rösler.

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ,
BAJNOKI ÁG
20.00:
MOL VIDI FC–Malmö FF (svéd)(Tv:M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 1–1

Legfrissebb hírek

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29
Ezek is érdekelhetik