Egy kis ízelítő Duckadam szavaiból:
„Egy tucat könyvet meg tudnék tölteni az emlékeimmel arról az évről. Csak le kellene ülnöm, hogy megírjam. Mindkét Lahti elleni meccsnek külön története van. Az odavágót Bukarestben játszottuk, pedig az egész országot elöntötte az árvíz. Amikor a pályát több mint fél méter mély víz borította el, a klub tulajdonosa, a román hadsereg jött segíteni. Hogy mit csináltak? Két helikopterrel felszárították a pályát.
Ahogy a bíró lefújta a hosszabbítást, azt gondoltam: »Eljött az én időm!« Nem is érdekelt, tőlünk ki lő majd, minden erőmmel a feladatra összpontosítottam. Nem is néztem a mi tizenegyeseinket, csak a szurkolók reakcióját láttam.
Az elsőt volt a legnehezebb kivédeni, José Ramón Alexankóét. Jól tippeltem meg az irányt. Az a fajta lövés volt, ami a kapusok kedvence: nem túl magas, nem túl erős. Ha a másik irányba megyek, úgy tűnt volna, hogy megfontolt lövés, de jól ugrottam. Hogy szerencse lett volna? Figyelj, vetődhetsz tízből tízszer a jó irányba: ha nem vagy elég edzett vagy erős, akkor egyiket sem véded ki.”
A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!