FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

B. Z., FFTB. Z., FFT
Vágólapra másolva!
2022.04.07. 17:04
Két évtizeden át élte a profik földrészeket járó álomvilágát, pedig egy labdát is alig képes odébb gurítani. A FourFourTwo bemutatja a brazil szabadúszót, aki minden cselt bevetett, hogy rászedje klubjait, edzőit, csapattársait és szurkolóit.

Hihetetlen történet, hollywoodi filmek alapja lehetne. A nagyobb része igaz is, hogy mennyire, azt viszont csak egy valaki tudhatja igazán. Ő pedig nem más, mint Carlos Henrique, a Császár. Huszonnégy éven keresztül tevékenykedett profi labdarúgóként Brazíliában, többek között a Botafogó-ban és a Fluminensében, valamint az Egyesült Államokban, Mexikóban és Franciaországban. Korának legnagyobbjaival volt spanban. És pályafutása nagyobbik részét töltötte azzal, hogy messziről elkerülje a labdát.

„A dicsőséget kereste – mondja az egykori brazil csatár, Maurício de Oliveira Anastácio, aki játszott egy csapatban a Császárral. – Mindig a középpontban akart szerepelni, azt akarta, hogy labdarúgóként tekintsenek rá, de a focisták felelősségvállalását már nem tartotta annyira fontosnak.”

És mégis érvényesült ravaszságának, sármjának köszönhetően.

Most napszemüvege mögül mosolyog abban a riói edzőteremben, ahol trénerként dolgozik, és megosztja velünk történetét.

„Nem játszottam. Ezt szó szerint kell érteni, nem játszottam! Mert nem akartam játszani!”

Carlos Henrique elképesztő története elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Milák Kristóf is aranyérmes az ob-n; interjú az FK Csíkszereda edzőjével

E-újság
2025.04.10. 23:39

Már 30 derbi óta veretlen a Fradi; 70 éves Skaliczki László

E-újság
2025.04.06. 23:50

A statisztika nem a Fradi mellett szól; a vb-pótselejtező is kemény lenne

E-újság
2025.03.31. 23:30

Bruna de Paula: Sikerülhet bajnokságot és BL-t is nyerni; Portugálián át vezethet az út a vb-re

E-újság
2025.03.24. 23:35

Hétfői sportműsor: folytatódnak a vb-selejtezők, pályán az angol válogatott

Minden más foci
2025.03.24. 00:21

PSG–Liverpool: a legnagyobb gólgyárak csatája; Báder Márton: Nem vagyunk reálisak, ha kötelezőnek tartjuk az Eb-szereplést

E-újság
2025.03.04. 23:45

Exkluzív interjú Sallai Rolanddal; bemutatták Miskolcon a DVTK új edzőjét

E-újság
2025.02.27. 23:50

Rossi a pillanatnyi forma alapján dönt; Okorn szívesen maradna a kosárválogatott élén

E-újság
2025.02.24. 23:13
Ezek is érdekelhetik