Ikszelt a Sahtarral, de így is továbbjutott a Manchester City

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁNKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2019.11.26. 20:48
null
Gündogan gólja egy pontot, ez pedig biztos továbbjutást ért a Manchester Citynek (Fotó: AFP)
A Manchester City csak 1–1-es döntetlent játszott hazai környezetben a Sahtar Doneckkel a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában, de így is biztossá tette első helyét a C-csoportban, melynek másik mérkőzésén az Atalanta 2–0-ra legyőzte a Dinamo Zagrebet.


ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Az utolsó lépés megtételére készült Pep Guardiola együttese a biztos tavaszi folytatáshoz: a Manchester Citynek egy pontra volt szüksége a Sahtar Doneck ellen hazai pályán ahhoz, hogy a Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírásában a legjobb tizenhat közé kerüljön.

Az ukránoknál kevés jobb ellenfél jöhetett volna ehhez – a Sahtar korábbi nyolc angliai vendégjátéka alkalmával hétszer is kikapott, csupán egyszer, 2009-ben a Tottenham otthonában tudott kiharcolni döntetlent, akkor mondjuk 3–1-es összesítéssel tovább is jutott. A City stadionjában legutóbb viszont egy hatost kapott úgy, hogy a 2018 novemberében lejátszott mérkőzésen még a szépítés sem jött össze...

Az első félidő alapján viszont nagy merészség kellett volna ahhoz, hogy ezúttal is a kiütéses City-győzelemre tegyen valaki. A hazaiak ugyan többet birtokolták a labdát, de az első 45 percben igazi ziccerig nem jutottak el. Sokat elmond a játék képéről, hogy az előre húzódó középhátvéd, Nicolás Otamendi közeli fejesénél kellett Andrij Pjatovnak a legnagyobb védését bemutatnia, s az sem volt igazi bravúr.

Ezzel szemben, ha Teté kihasználja Ederson kapitális hibáját a másik oldalon (a brazil kapus egy indításnál kifutott a tizenhatoson kívülre, hogy luftot rúghasson), a City egy szót sem szólhatott volna, de Fernandinho nagy sprint végén mentett a kapu torkából.

A fordulás után már a helyzetek sem hiányoztak az angol csapat játékából, előbb Gabriel Jesus, majd Kevin De Bruyne veszélyeztetett, majd az 56. percben sakk-mattig játszott akció végén Ilkay Gündogan megszerezte a vezetést a hazaiaknak (1–0).

Ám a 69. percben a Sahtar, szinte a semmiből, egyenlített: gyors kontra végén a néhány minutummal korábban beálló Manor Szalomon helyezett jól (1–1).

A folytatásban a City nem vállalt komolyabb kockázatot, igaz, Bernaldo Silva, majd a hajrára beszálló David Silva helyzete után is megszerezhette volna a győztes gólt.

Az egy pont viszont elég volt a továbbjutáshoz, s mint később kiderült, a csoportelsőséghez is Pep Guardioláéknak.


Ehhez viszont kellett az Atalanta sporttörténeti sikere is a csoportbeli másik mérkőzésen.

A bergamói klub a Dinamo elleni 2–0-val a 10. olasz csapat lett a Bajnokok Ligája történetében, amely mérkőzést tudott nyerni a főtáblán, csak a spanyoloknak (13) és a németeknek (12) van ennél több.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ

C-CSOPORT
Atalanta (olasz)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–0 (Muriel 27. – 11-esből, A. Gómez 47.)
Manchester City (angol)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–1 (Gündogan 56., ill. Szolomon 69.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 5 3 2 12–3 +9 11
2. Sahtar Doneck 5 1 3 1 8–10 –2 6
3. Dinamo Zagreb 5 1 2 2 9–9 0 5
4. Atalanta 5 1 1 3 5–12 –7 4
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Labdarúgás: mindhárom korosztályban elődöntős a Vasas a kupában

Utánpótlássport
2025.02.22. 18:54
Ezek is érdekelhetik