FFT: kilenc dolog, amit utálok benned – avagy a Celtic–Rangers párharc közelről

Henrik Larssonnak még csak 16 perce kezdődött el pályafutása a Celticben, de máris nagy slamasztikába került. A Hibernian elleni meccs második félidejére cserélték be azzal az egyszerű utasítással, hogy segítsen a Celticnek megnyerni a meccset. Ehelyett – bár akaratlanul – vereséghez segítette csapatát.

Amikor Larsson megszerezte a labdát a saját tizenhatosának sarkánál, Darren Jacksonnak passzolva támadást akart indítani. De a labda nem jutott el a csapattárshoz. Chic Charnley, az izmos, 34 éves játékos, aki szintén debütált, de az ellenfél soraiban, elcsípte, és 25 méterről bevágta a győztes gólt. Egy héttel később a Celtic hazai pályán kikapott a Dunfermline-tól, és nulla pontjával a skót bajnokság sereghajtójává vált.

Néhány hónappal korábban három sztárcsatár, Paolo Di Canio, Pierre van Hooijdonk és Jorge Cadete ellentmondásos körülmények közepette hagyták el a csapat parkheadi székhelyét. Eközben ősi riválisuk, a Rangers a kilencedik bajnoki győzelmét szerezte meg egyhuzamban, ami azt megelőzően utoljára a Celticnek sikerült a Jock Stein nevével fémjelzett korszakban. Most az ibroxi városrészben székelő csapaton a sor, hogy a Celtic rekordját megdöntve megszerezze sorozatban a tizedik bajnoki címet. „Két meccs után azt mondhattam volna, hogy semmi esélyünk megállítani őket” – mondja Craig Burley a FourFourTwo-nak. Aztán mégis a skót labdarúgás legszorosabb bajnoki küzdelme kerekedett Brian Laudrup, Paul Gascoigne és Gennaro Gattuso részvételével. „Szinte a zsebünkben volt a tizedik bajnoki győzelem, aztán valahogy elbuktuk – mondja Richard Gough, a Rangers legendás védője. – Ez a történet nagyon szomorúan végződött.”

Az emlékezetes 1997–98-as idényben nem a papírforma szerint alakultak a történések. A Celtic megúszta a Rangers tizedik bajnoki címével járó megaláztatást, Larssonból pedig legenda vált.

TOTÁLIS FUTBALL, TOTÁLIS ELSZÁNTSÁG

A Celtic címvédőként érkezett az Ibroxba 1988 augusztusában. Kikapott 5–1-re, és csaknem egy évtizedre volt szüksége, hogy talpra álljon. Az 1991-ben a Liverpooltól érkező Graeme Souness vezetőedző kellett a Rangers fölényének megalapozásához, akinek megkezdett munkáját később Walter Smith folytatta.

A következő hét idény során a Celtic még a második helyet sem tudta megszerezni. Az 1989–90-es idényben az ötödik lett a tízcsapatos mezőnyből. Több mérkőzést vesztett el, mint amennyit megnyert. Öt idényen át nem szerzett egy trófeát sem, és csődközeli állapotba jutott, mielőtt Fergus McCann meg nem vásárolta a klubot 1994-ben. Egy évvel később, a frissen kinevezett Tommy Burns vezetőedzővel megnyerték a Skót Kupát.

„Burns segítségével megközelítettük a Rangerst – mondja Simon Donnelly, aki 1993-ban igazolt a Celticbe. – A következő, 1995–96-os idényben csupán egyetlen meccset veszítettünk el, de ez is csak a második helyhez volt elég. Akkoriban a Rangersnek elképesztő játékosai voltak: McCoist, Laudrup, Gascoigne... Számomra ez minden idők legjobb Rangerse. Amikor ellenük játszottunk, mindig azt éreztük, hogy ha fel is építünk egy támadást, egy pillanat alatt átvehetik az irányítást, majd gólt lőhetnek. Meg persze ott volt Andy Goram is a kapujukban.”

Minden igyekezet ellenére a Celtic további két idényt fejezett be trófea nélkül. Miután a Skót Kupában kikapott a másodosztályú Falkirktől az 1996–97-es évadban, Burnst kirúgták. A Rangers 17 jelentős trófeát szerzett 1988 augusztusától Burns elküldéséig, a Celtic kettőt. Az 1966 és 1974 között egymás után kilencszer elnyert bajnoki győzelem a Celticnél Jock Stein vezetőedző nevéhez kötődik, de ő szerzett BEK-győzelmet is 1967-ben, Lisszabonban.

A Celticnek 1997-ben más gondjai is akadtak. A csatársort Van Hooijdonk, Di Canio és Cadete alkotta, akik a Három Amigo nevet kapták, miután anyagi viták következtében gyors egymásutánban leléptek a csapattól. Van Hooijdonk márciustól a Nottingham Forestben folytatta, hírhedt megszólalását azonban, amely szerint „hétezer font talán elég egy csövesnek, de nem egy élvonalbeli focistának” még sokat idézték. Később tagadta, hogy ilyet mondott volna. Ugyanazon a nyáron Di Canio és Cadete nem jelent meg az idény előtti felkészülésen. Az előbbit a Sheffield Wednesday, az utóbbit a Celta Vigo vásárolta meg.

Addigra már a Celticnél is egyértelművé vált, hogy a támadótrió nélkül kell tervezniük a jövőt. Bobby Robson szerződtetése meghiúsult, de július 3-án bejelentették az új vezetőedzőt. Az egyik újság biztosra vette, hogy Artur Jorge lesz az, de a Porto, a Benfica és a svájci válogatott bajszos szakvezetője nem bukkant fel a környéken. Helyette jött viszont a pamacsfrizurás holland, Wim Jansen. „Nem hiszem, hogy sokan ismerték őt – mondja Donnelly. – De ez semmit sem jelent. Két vébédöntőben is szerepelt.”

Jansen a totális futball nemzedékének tagja, és nem túl sikeres edzői pályafutás állt mögötte. A Feyenoorddal kétszer megnyerte a Holland Kupát, de a Sanfrecce Hirosimánál nem mentek jól a dolgai. Egy újság szerint ő volt „a második legrosszabb, ami Hirosimával történhetett”.

A megfontolt és higgadt szakember a Celtic fejlődését tűzte ki célul, és leigazolta Larssont 650 ezer fontért. „Ismertük őt a Feyenoordból – mondja Donelly. – Henrik nehezen találta a helyét, és kissé kiábrándult a játékból, de a Celtic jó helynek bizonyult számára.”

Bár Bebeto megszerzése meghiúsult, Marc Rieper, Stéphane Mahé, Darren Jackson, Jonathan Gould és Craig Burley a csapatnál kötött ki. Burley skót volt, de a Chelsea-ből érkezve nem biztos, hogy tisztában volt vele, mit vállal. A klub szempontjából ugyanis semmi sem számított, csak az, hogy megfosszák a Rangerst a tizedik bajnoki címtől és az új rekord felállításától. „Az elején nem láttam tisztán – emlékezik Burley az FFT-nek. – Csak a Jock Brown vezérigazgatóval történt tárgyalás után vált világossá, hogy a klub egyik legfontosabb idényébe csöppentem. Aztán a szurkolók hangját hallva világossá vált, mekkora a tét. Miután elvesztettük az első két meccset, a drukkerek vért követeltek. Azt akarták, hogy takarodjak vissza a Chelsea-be. Néhány szurkoló azt mondta, hogy csak a BEK megnyerése lehet fontosabb annál, hogy megállítsuk a Rangerst.”

A HŐSÖK SZÜLETÉSE

A Hibernian elleni meccs rémálomszerűen indult a Celtic és Larsson számára is. „Úgy voltam vele, hogy mindent Darren Jacksonra kenek. Nem kellett neki a labda, ezért elszaladt – viccelt később az FFT-vel, miközben felidézte a rosszul sikerült átadást. – A mérkőzés után elismertem, hogy az én hibám volt, de legalább jóvá tudtam tenni.”

Valóban sikerült neki, bár nem akkor, amikor a csapat elvesztette az első UEFA-kupa-selejtezőjét a Tirol Innsbruck ellen, és a szurkolók szidalmaitól volt hangos a stadion. „Ha a St. Johnstone ellen is kikaptunk volna, akkor a klub történelmének legrosszabb bajnoki rajtját produkáltuk volna. Szerencsére nem így lett” – mondja Burley. Larsson ugyanis megtörte az átkot.

Glasgow másik szegletében a Rangers nagyszerűen kezdte az idényt. A Ronaldo leigazolására tett vakmerő kísérlet után két olasz játékost vásároltak a Perugiától: a 19 éves Gennaro Gattusót és a csatár Marco Negrit, aki a Hearts elleni debütálásán kétszer, majd a Dundee United ellen ötször talált a kapuba. Első tíz bajnoki meccse alatt 23 gólt szerezett, a Dunfermline elleni 7–0-s diadalból négy góllal vette ki a részét.

A Rangers gyorsan a tabella élére ugrott, miközben a Celtic hazai pályán 6–3-ra legyőzte a Tirolt, és a Liverpoollal nézett farkasszemet az UEFA-kupa első körében. „Jobbak voltunk, és megérdemeltük volna a győzelmet, amitől csak Steve McManaman hosszabbításban szerzett csodagólja fosztott meg minket – idézi fel Burley. – Ekkor értettük meg, hogy milyen nagyszerű csapat vagyunk. Új vezetőedzőnk és sok új játékosunk volt, és bár az idény elején voltak viták a taktikáról, gyorsan kiderült, hogy kegyetlenül ütőképesek vagyunk.”

„Ekkor gondoltam először, hogy van esélyünk elérni valamit abban az idényben” – teszi hozzá Donnelly.

Városi riválisuk számára a bajnoki cím szinte magától értetődő volt, és a hangsúlyt a sikeres európai szereplésre helyezték. De Walter Smith csapata csak az UEFA-kupában próbálkozhatott, miután 4–1-es összesítésben kikapott az IFK Göteborgtól a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Később, miután a Celtic alaposan ráijesztett a Liverpoolra, a Rangers nagyot zakózott a Strasbourg ellen. A hazai sikerek ellenére Smith egyre több kritikát kapott. A Rangers az előző két idényben utolsóként végzett a BL-csoportkörben, és egyre kevesebben hittek benne, hogy a csapat felveheti a versenyt az európai klubokkal. Be is jelentették Smith menesztését az évad végére. Negri gólja ellenére a Rangers 2–1-re kikapott a Dundee Unitedtól, miután döntetlent játszott az Aberdeen és a Motherwell ellen is.

Nyolc egymást követő győzelem után a Celtic novemberben nézhetett farkasszemet a Rangersszel. De még mielőtt az Ibroxba indult volna a csapat, a dolgok balul sültek el.

Két nappal korábban Tosh McKinlay és az általa fejbekólintott Larsson csetepatéja került az újságok címlapjára. „Néhány szurkoló egy falra felkapaszkodva látta az esetet, és még az edzés vége előtt bemondták a rádióban, hogy mi történt – magyarázza Burley. – Kellemetlen incidens volt, ami a lehető legrosszabbkor történt, de jelentéktelen ahhoz képest, amilyen felhajtás lett belőle. Az Ibroxban egyszerűen csak jobb volt nálunk a Rangers.”

A házigazdák 1–0-ra nyertek, köszönhetően a csapathoz visszatérő Gough góljának, aki stabil védelmet akart teremteni a Smith távozása miatti bizonytalan helyzetben. A meccs végén tíz ujját mutató Gough nagyobb hatást gyakorolt a Celticre, mint a vereség. „Tudtuk, hogy minden erőnkkel meg kell akadályozni, hogy sorozatban tízszer legyenek bajnokok” – mondta Donnelly.

Csupán tizenegy nappal később a két csapat ismét összemérhette erejét a Celtic Parkban. A mérkőzést eredetileg augusztus 31-én rendezték volna, de órákkal a kezdőrúgás előtt lefújták Diana hercegnő halála miatt. Gascoigne kiállítása miatt a Rangers tíz emberrel kényszerült játszani, de Negri jóvoltából vezetést szerzett. A két találkozó előtt a Celtic kétgólos vereséget szenvedett a Motherwelltől, így nem engedhetett meg magának egy harmadik kudarcot. Lefújás előtt Jackie McNamara keresztlabdáját Alan Stubbs fejelte be, így lett döntetlen a végeredmény.

HELYCSERE AZ ÉLMEZŐNYBEN

Bár novemberben a Celtic nyerte meg a skót Ligakupát, a bajnokságban már csak harmadik helyen állt az újév beköszöntével. A St. Johnstone elleni 1–0-s, nyugtalanító vereség emlékével várta a Rangerst január 2-án, hazai pályán. „Ha kikapunk, akkor hét ponttal lemaradunk mögöttük, amit lehetetlen lett volna behozni” – mondja Burley.

„Iszonyatos feszültség övezte azt a találkozót. A Rangersnél ott volt Gordon Durie és Paul Gascoigne – őket kellett legyőznünk. Szerencsére Brian Laudrup nem játszott aznap, így nyerni tudtunk.” Burley gólja megőrjítette a 49 ezres tömeget. „A lárma a rivalgás... leírhatatlan.”

Öt perccel a vége előtt Paul Lambert 25 méteres bombája tette biztossá a győzelmet. Lambert novemberben igazolt a csapathoz, miután megnyerte a Bajnokok Ligája döntőjét a Borussia Dortmunddal. „Vajon egy földöntúli átváltozásnak lehettünk tanúi? – teszi fel a kérdést Burley. – Nem, ez csak Paul Lambert, aki átlagos középpályásként ment a Dortumundba, és Európa egyik legjobbjaként került a Celticbe.”

A Rangers egész napja el volt átkozva. Nemcsak azért, mert a két klub legutóbbi tizenegy találkozójából ez volt az első veresége, hanem mert Gascoigne botrányba keverte magát. A Celtic szurkolóinak heccelésére furulyázást imitálva reagált, amivel a protestáns felvonulásokat gúnyolta. Mozdulatai 20 ezer fontos büntetést és halálos fenyegetéseket értek. „Kaptam egy levelet az IRA-tól – ismerte el. – Az állt benne, hogy ha még egyszer ilyet csinálok, megölnek.” Két hónappal később Gascoigne a Middlesbrough-ba igazolt, pályája lefelé ívelt. Az 1997–98-as időszakban már a vb-keretből is kimaradt.

Ennél is súlyosabb teher volt Negri elvesztése, akinek a Celtic Park-i vereség után, fallabdázás közben levált a retinája. Bár később visszatért, a térlátása nagyon sokat romlott. „Negri sérülése szörnyű volt – mondja Gough. – Az idény első felében szenzációsan játszott, de a szemproblémája után sosem volt már a régi.”

Az Aranycipőre is esélyes játékos mindössze három találatot szerzett az idény második felében. Később ezt mesélte: „A Celtic szurkolói röhögve takarták el a szemüket a tenyerükkel, vagy vakságot tettetve, képzeletbeli fehér pálcával hadonásztak, ha megláttak az utcán.”

A Rangers kilencből három bajnoki mérkőzést tudott megnyerni, miközben a Celtic elfoglalta a tabella első helyét annak ellenére, hogy a vezérigazgató körül időről időre feszültség keletkezett.

Április elején a Rangers magához tért, és legyőzte a Celticet a Skót Kupa elődöntőjében, majd az idény utolsó Rangers–Celtic rangadóján, hazai pályán 2–0-ra legyőzte a nagy riválist. Ismét fej fej mellett küzdött a két csapat, miközben négy forduló volt hátra a bajnokságból. „A lendületünket megtartva meg kellett volna nyernünk – mondja Gough. – De ez nem sikerült.” A Rangers idegenben kikapott az Aberdeentől, de 3–0-ra legyőzte a Heartst, miközben a Celtic kiütötte a Motherwellt, majd döntetlent játszott a Hibsszel. Végül Jansen emberei egypontos előnnyel várhatták az utolsó előtti hétvégét.

„Idegenben játszottunk vasárnap, tisztán emlékszem, hogy szombaton otthon ültem, és vártam a Rangers-meccs eredményének hírét – idézi fel Burley. – A Kilmarnock ellen játszottak, hazai pályán. Arra gondoltam, hogy rohadtul nem fognak veszíteni Walter Smith-szel. Aztán mégis kikaptak egy nullára. Így másnap mehettünk a Dunfermline-hoz megnyerni a bajnokságot.”

Nem meglepő, hogy az East End Parkban teltház volt. „Úgy tűnt, mintha az összes Celtic-szurkoló ott lett volna – mondja Donnelly, a nap hőse. – Önző dolog, de arra gondoltam, így örökre beírhatom a nevem a csapat történelmébe.”

Craig Faulconbridge kései egyenlítése gondoskodott róla, hogy ne így legyen. „Mintha lassított felvételen néztük volna, hogy az a hitvány fejes a hálóban landol. Még most is látom magam előtt – mondja Burley. – Mindenki csak szitkozódott. A meccs után Tosh McKinlay azt mondta, úgy tűnik, a Celtic Parkban kell megnyernünk a bajnokságot. Szerintem viszont átkozottul ott és akkor kellett volna, hogy aztán egy hétig ünnepelhessünk.”

„Hosszú hét következett. Wim Jansennek egyszer meg kellett állítania az edzést, mert a srácok iszonyú erővel feszültek egymásnak. Ha folytatódik, súlyos sérülésekkel vágtunk volna neki a hétvégi meccsnek. Vibrált a levegő, hatalmas volt a feszültség. Wim hazaküldte a csapatot az edzésről.”

A Celticnél arra számítottak, hogy a Rangers legyőzi a Dundee Unitedot, így a St. Johnstone ellen csak a győzelem jöhetett szóba. Három perccel a kezdőrúgás után Larsson balról betörve, 25 méterről bődületes gólt lőtt a hosszú sarokba. Ez volt a 19. gólja az idényben. „Ez nagy volt – ismeri el Burley. – Henrik sok gólt szerzett később, de talán ez volt a legfontosabb mind közül.” A Celticnél töltött hét éve alatt a svéd játékos négy bajnoki címet nyert, és megszerezte az Aranycipőt is.

Hatvankilenc percnyi feszült játék következett, amely során a St. Johnstone nem engedte ellenfelét újabb gólhoz jutni. Végül a csereként beálló norvég, Harald Brattbakk tette biztossá a győzelmet. „Hatalmas megkönnyebbülés volt Harald gólja – magyarázza Donnelly. – És felemelő volt hallani az utolsó sípszót. A szurkolók berohantak a pályára, hatalmas ováció tört ki.”

„Megvédtük az örökségünket” – mondja Burley, akit az év játékosának választottak Skóciában, miután 13 gólt szerzett középpályáról.

Gough számára csalódással ért véget a Rangersnél töltött időszak. „Szomorú, ahogy feloszlott ez a legendás társaság, de büszkék lehetünk arra, amit elértünk – mondta. – Szerencsés vagyok, hogy a legszebb időszakban lehettem tagja ennek a csapatnak. Nagyszerű volt kilencszer bajnoknak lenni, és bár jó lett volna, ha összejön a tizedik is, nem így alakult.”

Ez volt Wim Jansen vége a Celtic élén. A bajnoki győztes edző nem volt hajlandó Brownnal dolgozni, ezért bejelentette a távozását.

Több mint két évtizeddel később ezúttal a Celtic reménykedhet az egyhuzamban tizedik bajnoki cím megszerzésében a 2020–21-es idényben. Ha 1997–98-ban nem nyert volna, most nem lenne miért harcolni.

„A szurkolók a mai napig megköszönik nekem, hogy nem engedtük a Rangersnek megszerezni a tizediket – mondja Donnelly az FFT-nek. – Talán ez most még többet jelent, mint annak idején.”

Burley is elismeri: „Kilenc győzelmet sem cserélnék el arra az egyre, amit megszereztünk, mert tudom, hogy min mentünk keresztül. Ha a Rangers nyer, lehet, hogy a Celtic sosem tudott volna felemelkedni a riválisa árnyékából. Lehet, hogy már tizenkettő, tizenhárom, tizennégy győzelme lenne egyhuzamban. Ki tudja?”

Most a Rangers és vezetőedzője, Steven Gerrard kénytelen magára venni ugyanazt a terhet. „Az idény első pillanatától az utolsóig minden erőnkkel szorongatni fogjuk őket – mondja Burley. – Minden mondatunkkal fenyegetni fogjuk őket. Ezt a nyomást kell majd elviselniük a játékosoknak, de ők sokkal tapasztalatlanabbak, mint mi voltunk egykor. Nekik nincs Henrik Larssonjuk. Csodaszámba menne, ha Gerrardnak sikerülne. Nagyobb lökést adna edzői pályafutásának, mint azt valaha is képzelni merte. De most pengeélen táncol: ha a Celtic nyer, a Rangers szurkolói fejeket fognak követelni. Ez lehet élete legfontosabb idénye.”

A Celtic és Larsson iszonyú nehézségekkel szembesültek az 1997–98-as idény elején. Kilenc hónappal később bajnokok lettek.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Augusztus 26., szerda, 20.45: Celtic (skót)–FERENCVÁROS