Jerzy Dudek: Liverpool–Real Madrid BL-döntőt szeretnék

Aki látta minden idők talán legdrámaibb Bajnokok Ligája-döntőjét, aligha feledi Jerzy Dudek gólvonalon lejtett táncát. A lengyel kapus a 2005-ös isztambuli csata hősévé vált a tizenegyespárbajban, miután a Liverpool a második félidőben negyed­óra alatt ledolgozta a Milan ellen összeszedett háromgólos hátrányát. Az olasz együttes kispadján akkor Carlo Ancelotti ült, aki szerdán a Santiago Bernabéu Stadionban próbálja döntőbe kormányozni a Real Madridot a Manchester City ellen. Mivel Jerzy Dudek 2007 és 2011 között a királyi csapatot erősítette, nem bánná, ha az olasz mester sikerrel járna, míg a Villarreal–Liverpool párharc esetében nem is lehet kérdéses, melyik félnek szorít. Ha összejönne számára az álomdöntő, ott is az angoloknak szurkolna – ahogyan négy évvel ezelőtt, Kijevben is. A BL-győztes kapus a Nemzeti Sport felkérésére beszélt az elődöntő két visszavágójáról.

VILLARREAL–LIVERPOOL

„Nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, amellyel a Villarreal meg tudná fordítani ezt a párharcot…

A lelátóról nézve persze mindig más, de az első meccsen nem láttam azt a potenciált a spanyoloknál, amivel esetleg problémát okozhatnak a Liverpoolnak. Kilencvenkilenc százalékban a védekezésre összpontosítottak, és persze örültem, hogy az egyik madridi barátom, Raúl Albiol lett a mérkőzés embere – ez egyébként őt is meglepte –, de sokat elmond a teljesítményről, ha a középső védő vagy a kapus a csapat legjobbja. Ám ne értsenek félre, ezért nem lehet hibáztatni a spanyolokat, nincs az a szakvezető, aki nyílt sisakos futballal nekimenne a Liverpoolnak vagy a Manchester Citynek. Aki erre készül, máris veszített.

Ennek tükrében nem is lepett meg, hogy az Anfielden a Liverpool teljesen uralta a meccset. Amikor a Villarreal a Juventus és a Bayern München ellen játszott, mélyen és hősiesen védekezett, az ellencsapásokat pedig a gyors kontratámadások, illetve a szöglet- és szabadrúgások utáni lehetőségek jelentették. Ez a korábbi két körben kifizetődött, de az angol együttes tökéletes tervvel készült a múlt heti meccsere. Tartotta a labdát, türelmesen járatta és futtatta a labda mögött felsorakozó spanyol játékosokat. Megvárta a tökéletes pillanatot, kétszer lecsapott, és úgy tűnik, el is döntötte a továbbjutás kérdését. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Liverpool nem veszi félvállról a visszavágót, Jürgen Klopp sohasem esne abba a hibába, hogy ezt megengedje játékosainak.

Ami a spanyol együttes reményeit illeti, a fő probléma, hogy nem tud másként hozzáállni a meccshez, mint egy hete. Meg lehet álmodni a nyerő taktikát, de a Villarreal a visszavágón is csak annyit tud játszani, amennyit a Liverpool enged neki. A »vörösök« hihetetlenül megterhelő sorozatból érkeznek a meccsre, a Premier League-ben kiélezett versenyfutás zajlik az aranyért, az FA-kupában döntőt játszanak, de a mentális és fizikai fáradtságnak a legkisebb jelét sem látni rajtuk. Nem hiszem, hogy a Villarreal meglepheti őket, igaz, a Benfica elleni visszavágón láttuk, ha a védelem nem zár elég jól, ha egy kicsi helyet is hagy az ellenfélnek, azt ezen a szinten azonnal megbüntetik. Ezt a hibát még egyszer aligha követik el. Biztos vagyok benne, hogy a német menedzser megmutatja annak a meccsnek a fontosabb jeleneteit a labdarúgóinak, mert még ezen a szinten is nehéz fenntartani a maximális koncentrációt, amikor mindenki lefutott párharcról és könnyű visszavágóról beszél.

A Liverpoolnak az lehet a célravezető, ha nem enged területet ellenfelének, ha eléri, hogy legfeljebb Alisson kapujától huszonöt–harminc méterre tudjon adogatni. Addig nincs baj, de amint a hazaiak közelebb próbálnának kerülni, a Klopp csapata vélhetően azonnal rámegy a labdaszerzésre, és gyors játékosainak köszönhetően néhány másodperc alatt el is juthat a kapuig. A területszűkítés és a besegítések miatt az angol játékosok bizonyára közel helyezkednek egymáshoz, és minél kevesebb szabálytalansággal próbálnak védekezni – a döntő előtti meccsen senki sem akar feleslegesen sárga lapot kapni.

Szintén nem segít a spanyol gárdát irányító Unai Emerynek, hogy ha a Liverpool jól futballozik, szinte lehetetlen fogást találni rajta. Nagyjából minden ellenfél annyit tehet, hogy imádkozik azért, hogy a »vörösöknek« éppen ellenük legyen rossz napjuk, csakhogy a mostani idényben még egyetlen olyan rangadót sem játszott a csapat, amelyen rosszul futballozott volna. Gondoljunk csak a Manchester United vagy a Manchester City elleni meccsekre. Ez az együttes még a City ellen is képes irányítani a játékot, az új igazolások, mint Luis Díaz és Ibrahima Konaté tökéletesen beváltak, és a keret egyébként is tele van olyan futballistával, akikre lehet számítani a kulcspillanatokban.

Sadio Mané és Mohamed Szalah sebessége elképesztő, akárcsak az az iram, amelyet a Liverpool tud diktálni. Ezzel a tempóval elfárasztják az ellenfelet, megtalálják a rést a középpálya és a védelem között, ha pedig a hátsó alakzat feltörésével a középpályások és a támadók nem boldogulnak, érkezik a két szélső védő, Andrew Robertson és Trent Alexander-Arnold. Egyfelől széthúzzák az ellenfél védelmét, másfelől egymás után küldik be a kapu elé a labdát. Ebben egyébként Virgil van Dijk személye is megkerülhetetlen. A Liverpool azért küldheti bátran előre a szélső védőit, és adott esetben azét léphetnek fel a hátvédek a középpályára, mert hátul a világ egyik leggyorsabb védője biztosít, akire ráadásul az egy az egy elleni párharcokat is nyugodt szívvel rá lehet bízni.”

REAL MADRID–MANCHESTER CITY

„Az első meccs után könnyű elképzelni, hogy a Manchester City sima három egyes győzelmet arat, és azt is, hogy a Real Madrid végletekig kiélezett küzdelemben három kettőre nyer.

A spanyoloknak extra löketet adhat a bajnoki cím, a Bernabéu-stadion atmoszférája ráadásul külön történet. A helyszínen néztem végig a PSG elleni nyolcaddöntős fordítást, és néhány nappal korábban a Real Sociedad elleni bajnokit is. Amikor a szurkolók csöndben ücsörögnek, a csapat is tompa, aztán elég egyetlen látványos megoldás, egyetlen szikra, és a drukkerek azonnal olyan hangulatot teremtenek, aminek köszönhetően a határ a csillagos ég. A PSG ellen ugyanez történt: a Real Madrid még a visszavágó hatvanadik percében is teljesen tanácstalannak tűnt, aztán elég volt egyetlen gól, és minden megváltozott. A stadion semmihez sem fogható varázsa a Manchester City ellen is előnyt jelenthet, a játékosok ráadásul kellően türelmesek. Képesek kilencven vagy akár százhúsz percig szenvedni, és várni arra az egyetlen momentumra, ami a győzelmet jelentheti. Szerdán is kivárhatják a megfelelő pillanatot, a gond csak az, hogy a Madridnak a védekezés a gyenge pontja, és ez nem olyan probléma, amelyet egy-két nap alatt meg lehet oldani. Nem véletlen, hogy többnyire ugyanaz a recept: Thibaut Courtois életben tartja a csapatot, Karim Benzema pedig elöl lezárja a meccset. Szinte minden ezen a két játékoson múlik, de a nagy kérdés, ennyi elég lehet-e három egymást követő párharcban a kieséses szakaszban?

A mostani ellenfél ráadásul erősebb, mint a negyeddöntőben búcsúztatott Chelsea. Okosabban futballozik, erősebb a kerete, Josep Guardiola pedig nagyon intelligens. Biztos vagyok benne, hogy csapata nem követi el ugyanazokat a hibákat, mint a párizsi és a londoni klub, ráadásul pontosan tudja, melyik csapatrészt kell támadnia. A City vélhetően próbálja nyomás alá helyezni a mostani idényben elég sokat hibázó Real-védőket, és nem engedi, hogy a madridiak hátulról, lapos passzokkal építsék a támadásaikat. Rákényszeríti a belga kapust, hogy ívelje előre a labdát, amelyet aztán az angolok a középpályán megszereznek, és ezzel irányítás alatt tartják a mérkőzést. Nem engedik, hogy a hazai játékosok esetleg lendületbe jöjjenek és önbizalmat szerezzenek, és megpróbálják kihasználni, hogy nyomás alatt a Real nemigen tudja hátulról felépíteni a támadásokat – ezt a korábbi meccseken is láttuk.

Emellett a lélektani fölény is az angoloknál van. Előnnyel érkeznek a visszavágóra, úgyhogy ha akarják, az első perctől játszhatják a saját futballjukat, de az is belefér, hogy felmérjék a madridiakat, majd reagáljanak – inkább az előbbi forgatókönyvet tartom valószínűnek. A hazaiak középpályáján Luka Modric, Toni Kroos és Casemiro sem sorolható a gyors játékosok közé, a játékintelligenciájuk viszont top szinten van. Ám ha az ellenfél a Manchester City, előfordulhat, hogy az intelligencia is kevés.

Ugyanakkor...

A Real keretében hemzsegnek a BL-győztes játékosok, akik pontosan tudják, hogyan kell vesztes állásból megfordítani a párharcot. Elég csak Luka Modricot figyelni: harminchat esztendős, már mindent elért a futballban, de olyan, mintha a kiélezett meccseken harmincpercenként újjászületne. És éppen ez a futball egyik örök varázsa. A megfelelő kerettel és taktikával sok mindent lehet irányítani. A tempót, a meccset, az ellenfél játékát. Egyvalamit viszont még a Manchester City sem tud irányítani: azokat a pillanatokat, amikor ezek a klasszisok labdához érnek.

A horvát középpályás úgy ad gólpasszt, hogy oda sem néz, Karim Benzema nemcsak gólokat szerez, hanem szinte minden meccsen ő jelenti a különbséget, és minden helyzetből veszélyes. Vinícius Júnior sokszor gyorsabb, mint a labda, és azt sem lehet kontroll alatt tartani, hogy a Real kapusa hány bravúrt mutat be a meccsen. Ezek olyan szegmensei a futballnak, amelyekre nem lehet felkészülni, és amelyeknek a klasszikus BL-párharcokat, a drámai csatákat köszönhetjük.

Ha a szívemre hallgatok, a Real Madrid jut a döntőbe, ha az eszemre, a Manchester City.

Remélem, ezúttal a szív győz.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Május 3., kedd
21.00: Villarreal (spanyol)–Liverpool (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés eredménye: 0–2
Május 4., szerda
21.00: Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés eredménye: 3–4