BL: Calhanoglu fogta be a dühöngő kapus száját – videó

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 11:39
null
Calhanoglunak kellett leállítania a dühbe gurult Onanát (Fotó: Getty Images)
Mint arról már korábban beszámoltunk, az Internazionale 1–0-s hazai győzelmet aratott a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján. A milánói összecsapás során az Inter két játékosa, André Onana és Edin Dzeko kis híján egymásnak esett.

Az egész affér a 37. percben kezdődött, amikor egy Bastoni ellen elkövetett szabálytalanság után Onana kijött a kapuból és reklamálni kezdett a játékvezetőnél. A veterán bosnyák csatár erre válaszul háromszor is azt mondta a kameruni kapusnak, hogy „fogd be a szád és menj vissza a kapuba”. A 26 éves futballista valószínűleg nekirontott volna Dzekónak, ha Hakan Calhanoglu nem lép közbe – idézi fel az eseményeket a Corriere dello Sport. Az Inter kapusa a meccs után már nem tulajdonított különösebb jelentőséget az esetnek.

Nagy volt rajtunk a nyomás a találkozó alatt, ez minden. Az ilyesmi előfordul egy futballmeccsen, tapasztalt játékosok vagyunk, és mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy azt gondoljon, amit akar. Végső soron jobb, ha magunk mögött hagyjuk az ilyen incidenseket. Ha a bennünk dolgozó düh és adrenalin segítségével mérkőzéseket tudunk nyerni, akkor szerintem mindez teljesen rendben van” – nyilatkozta a Sky Sports kamerái előtt André Onana, majd hozzátette, hogy már rendezte a nézeteltérést 36 éves csapattársával.

 


 

Legfrissebb hírek

Milánóban lepné meg az Intert a Bayern

Bajnokok Ligája
7 órája

Manuel Neuer minden bizonnyal kihagyja a Bayern Inter elleni visszavágóját is

Bajnokok Ligája
21 órája

Az Inter kétgólos győzelemmel hangolt a Bayern elleni BL-visszavágóra

Olasz labdarúgás
2025.04.12. 20:16

Holland kapus a Manchester United célkeresztjében – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.11. 16:07

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29

A 2006-os BL-döntő megismétlődését jósolja az Opta szuperszámítógépe

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 12:37

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11
Ezek is érdekelhetik