Mindkét döntős csapat a célegyenesbe fordult, és az élete az isztambuli finálé körül forog. Az Internazionalénál eddig is szívesen hangoztatták, hogy a papírforma nem az ő győzelmüket vetíti előre, ám a klub mostani kommunikációja, minden eddigin túltesz.
És hogy a terhet végképp levegye a sajátjai válláról, ráadásul áthelyezve az ellenfelére, Marotta a következőket fűzte hozzá: „Az a nagyszerű a sportban, hogy a jóslatok megdőlhetnek. Tudjuk, hogy a City az abszolút esélyes, de szeretnénk jó benyomást kelteni, és azt is tudjuk, hogy az álmok valóra válhatnak.”
És ha ennyi fogadkozás nem lenne elég, André Onana is rátett egy lapáttal a Tutto Mercato Webnek adott nyilatkozatával. „Szombaton roppant fontos meccset játszunk a világ talán legjobb csapata ellen, de mi az Inter játékosai vagyunk – jelentette ki a kameruni kapus. – A döntőket nem játsszák, hanem megnyerik. A történelem mindig a győztesekre emlékszik, márpedig mi nyerni megyünk Isztambulba.”
Tény, hogy a Manchester City félelmetes ellenfél, nagyságát mutatja az is, hogy a Brand Finance legfrissebb, keddi jelentése szerint az angol klub a világ legértékesebb futballmárkájává nőtte ki magát, letaszítva a trónról a Real Madridot. A BF kimutatása alapján a City márkaértéke az elmúlt egy évben tizenhárom százalékot emelkedve elérte az 1.51 milliárd eurót, ami a Bajnokok Ligája esetleges megnyerésével tovább emelkedne.
Ez persze szigorúan gazdasági siker, ám Manchester kék-fehér felén a legtöbben arról ábrándoznak, hogy sportszakmai téren is a halhatatlanok közé emelkedik a City, és ehhez már csak az isztambuli meccset kell megnyernie Guardiola csapatának. Merthogy a gárda az idén már megnyerte a Premier League bajnoki címét, múlt szombaton magasba emelhette az FA-kupát is, és ha a Bajnokok Ligájában is révbe ér, a városi rivális, Manchester United 1999-es mesterhármasát ismételi meg, aminél jobb teljesítményt angol klub még sohasem produkált.
Az egykori nagyszerű angol válogatott csatár, Alan Shearer pedig így fogalmazott a brit közszolgálati média hasábjain a Cityről: „Egy mérkőzésre áll a halhatatlanságtól, és sohasem lesz jobb esélye a mesterhármasra, mint szombaton Isztambulban. És szerintem meg is csinálja. Arra számítok, hogy jobb lesz az Internél.”
A nagy ráhangolódás mellett a City-drukkereket elsősorban az érdekli, hogy alakul Ilkay Gündogan jövője, a 32 éves német középpályás szerződése ugyanis lejár a nyáron, s előfordulhat, hogy az Inter elleni BL-döntő lesz az utolsó mérkőzés, amelyet a csapat mezében játszik. Korábban úgy hírlett, a klub elengedi, ám az FA-kupa döntőjében szerzett két gólja után – valamelyest engedve a szurkolók akaratának – elképzelhető, hogy a City mégiscsak felajánlja neki a hosszabbítást.
BAJNOKOK LIGÁJA, DÖNTŐ
JÚNIUS 10., SZOMBAT
21.00: MANCHESTER CITY (angol)–INTERNAZIONALE (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion. Vezeti: Marciniak (lengyel)