BL-döntő: Küzdöttünk, mint az állatok – Rodri

Vágólapra másolva!
2023.06.10. 23:43
null
Valóra vált az álmuk (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról beszámoltunk, a Manchester City Rodri góljával 1–0-ra legyőzte az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében. Az alábbiakban a győztes játékosok reakcióiból szemezgettünk.

 

„Valóra vált az álmom. Nem is tudom, hogy a csapattársaimmal hány évet vártunk erre – mondta a gólszerző Rodri a mérkőzés után a BT Sportnak. – Megérdemelték, megérdemeltük. Az elmúlt években annyira közel jártunk hozzá. Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani. Nem volt könnyű, mert az Inter fantasztikusan védekezett és kontrázott. Küzdöttünk, mint az állatok. Ez a pillanat megismételhetetlen.”

„Ez olyan siker, amiért egész életedben küzdesz – mondta Jack Grealish a BT Sportnak. – Annyira boldog vagyok. Megnyerni a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját is ezekkel a srácokkal igazán különleges. Mindenki tudja, hogy mennyire imádok futballozni, és ezért dolgoztam egész életemben. Látni a családomat a közönség soraiban igazán megható volt. Szeretnék köszönetet mondani Pepnek, hogy annyira hitt bennem. Ő egy zseni.”

„Hihetetlen, nehéz szavakba önteni, hogy mit érzek – mondta Ilkay Gündogan a BT Sportnak. – Ma este történelmet írtunk. Mindkét csapatnak nehéz dolga volt. Az első félidőben nem nyújtottuk a legjobbunkat, bizonytalanul játszottunk, de tudtuk, hogy a második játékrészben jobbak leszünk. Talán ötven-ötben százalék esélye volt mindkét együttesnek, nagyon szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy a mi javunkra dőlt el. Éreztük a nyomást, de a csapatot úgy építették fel, hogy a lehető legjobban tudjuk ezt kezelni.”

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Manchester City (angol)–Internazionale (olasz) 1–0 (0–0) – élőben az NSO-n!
Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion, 71 412 néző. V: Szymon Marciniak (lengyel)
MANCHESTER CITY: Ederson – Akanji, R. Dias, Aké – Stones (Walker, 82.), Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne (Foden, 36.), Gündogan, Grealish – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola.
INTER: An. Onana – Darmian (D'Ambrosio, 85.), Acerbi, Bastoni (Gosens, 76.) – Dumfries (Bellanova, 76.), Barella, Brozovic, Calhanoglu (Mhitarjan, 84.), Dimarco – Lautaro Martínez, Dzeko ( R. Lukaku, 56.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerző: Rodri (68.)

RÉSZLETEKET ITT OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Kane eltökéltsége elkápráztatja edzőjét; Dumfries boldog, hogy kapitány lehetett

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 10:19

Hazai pályán is nyert, simán kiverte az Inter a Feyenoordot a BL-ből

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 22:54

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

Húsz éve hunyt el az olasz bajnok és gólkirály Nyers István

Magyar válogatott
2025.03.09. 15:57

A Milant másolta az Inter, kétgólos hátrányból verte meg a Monzát

Olasz labdarúgás
2025.03.08. 22:40

Eldőlt? Martínez és Thuram góljával az Inter gond nélkül nyert a Feyenoord otthonában a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 20:38
Ezek is érdekelhetik