Csak felült Európa trónjára a Manchester City!

Az isztambuli időjárás kegyes volt a Bajnokok Ligája döntőjéhez. Noha hét közben még hűvös, időnként esős idő volt a török metropoliszban, szombaton már tűző napsütésben fotózkodtak a turisták.

Az volt a meglepetés, ha közülük valaki nem volt futballmezben! Természetesen a Bajnokok Ligája-döntő jött szembe mindenütt a városban!

Tekintve, hogy a BL, korábban BEK (Bajnokcsapatok Európa-kupája) döntőinek legszörnyűbb fejezete éppen egy angol–olasz párharchoz kötődik (1985, harminckilenc halott a Juventus–Liverpool mérkőzés előtt Brüsszelben), jó volt a török város központjában a békés, nyugodt hangulatot tapasztalni. A Taksim téren, a Galata-torony környékén, a Hagia Szophia közelében főleg Inter-mezeseket lehetett látni, de ahogy lassan telt-múlt az idő, egyre több City-dresszes vendég tűnt fel. Aksaray metrómegállónál a mozgólépcsőn egy csoport olaszt tucatnyi angol követett, mögöttük húsz Inter-mezes, akár robbanásveszélyesnek is tűnhetett volna a szituáció, ám nem volt semmi probléma: ekkor még egy hangos szó, zrikálás, mutogatás nélkül közlekedtek a drukkerek.

Minden generáció képviseltette magát, a legkedvesebb az óvodáskorú unokájával kézen fogva sétáló nagymama volt – mindketten a Manchester City trikóját viselték.

Ahmed szultán mecsetjénél vízágyúk, rendőrségi és katonai járművek álltak készenlétben: látszott, hogy a házigazdák mindenre felkészültek. Persze napközben még nem lehetett tudni, hogy a Kék mecsetnek hívott dzsámi éjszaka milyen nevet kap ideiglenesen a győztes tiszteletére: „Halványkék mecset” a City színére utalva, vagy „Fekete-kék mecset”, az Inter színei miatt? A vízágyúkra napközben nem volt szükség, de a fokozott éberség még inkább tetten érhető volt az Atatürk Stadion körül. No, igen: őrületes blama volt egy éve az UEFA számára, hogy Párizsban jegy nélkül emberek százai ugráltak át a kerítésen, emiatt a tervezettnél harminchat perccel később kezdődött a Real Madrid–Liverpool (1–0) BL-finálé. Érezni lehetett, hogy az UEFA okult az esetből, csak többszöri ellenőrzésen átesve lehetett egyáltalán megközelíteni a stadiont.

A túlzsúfolt város szombat délután végképp megtelt: a metrószerelvényekre nem lehetett felférni, ha mégis, két megálló között a fulladás veszélye állt fenn, és csaknem elviselhetetlen volt a hőség. Majd a következő megállóban senki sem szállt le, ellenben újabb tíz-húsz ember nyomakodott fel, fokozva a préselődést.

De nemcsak a szurkolóknak jutott ki a jóból, az Inter busza is csak nagy nehezen tudta megközelíteni a stadiont. A kivetítőn a már helyükön ülő drukkerek élőben követhették a jármű vánszorgását: noha két rendőrautó próbálta tisztítani az utat, a telített sávokon sehol sem volt hely elslisszolni. Araszolt, araszolt a busz, és bár a tervezettnél nyilvánvalóan később érkezett meg az olasz csapat az öltözőbe, idegeskedni nem volt okuk a játékosoknak: tudták, nélkülük nem kezdődhet el a mérkőzés. Végül magyar idő szerint negyed nyolckor célba ért a gépjármű, elsőként Lautaro Martínez szállt le róla. A helikopteres operatőrnek ismét akadt munkája: a City busza is feltűnt a forgalmi dugó kellős közepén, az angolok háromnegyed nyolckor érkeztek meg – bosszantó lehetett a szervezetlenség.

Mint ahogy ijesztőnek tűnt az az iszonyatos méretű, fekete füstfelhő is, amely a közeli lakótelepről gomolygott az aréna felé, a nézőtérről csak tippelni lehetett, hogy kigyulladhatott egy ház – mindenesetre nem volt kellemes látvány.

A szervezők mindkét tábornak, persze jól elkülönítve, szurkolói zónákat hoztak létre, ahol a világ legismertebb DJ-jei alapozták meg a hangulatot. A milánóiak, ahogy a magyar drukkerektől láthatták, szervezetten vonultak az aréna felé – a kultúrák közötti különbséget jelezte, hogy míg az olaszok már két órával a kezdés előtt csaknem megtöltötték a nekik kijelölt szektorokat, az angolok lelátórésze teljesen üres volt, ők közvetlenül a kezdés előtt özönlöttek a helyükre.

Húsz perccel a kezdés előtt a játékosok befejezték a melegítést, szorgos kezek azonnal színpadot ácsoltak, különböző berendezéseket cipeltek a gyorsan letakart pályára; amolyan Super Bowl Half Time Show-jellege volt az egésznek, rögtönzött koncertek fokozták a hangulatot. Villódzó fények, füstrakéták, tűzijáték – őrületes előadás kerekedett tíz percben, de a nézők már a főszereplőket, nem a zenei élet, hanem a futball sztárjait várták. A korábbi török válogatott Hamit Altintop helyére tette a serleget, a negyedik játékvezető, Kovács István is elfoglalta helyét a két kispad között, és kezdődhetett a Bajnokok Ligája döntője…