Finom volt a puding – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2024.07.24. 01:12

A puding próbája az evés – szól a legtöbb nyelvbe, így a magyarba is „átszivárgó” közkeletű angol kifejezés, amely szerint valaminek az értékét, minőségét vagy igazságát a gyakorlati tapasztalat alapján kell és lehet megítélni. Ennek értelmében a citálása aligha lehetett volna aktuálisabb, mint a Ferencváros labdarúgócsapatának idei Bajnokok Ligája-selejtezős rajtja kapcsán. Új edző, új játékosok, új taktika, sőt, új mez – nincs mese, meg kellett kóstolni azt a pudingot, ami egyébként a Brit-szigeteken nem csupán édesség, hanem minden egyéb, felfújt, sőt egy változata (black pudding) a mi véres hurkánkra hajaz. Ezekhez az első falatokhoz pedig igazán autentikus „étkezőtárs” volt kedd este a Groupama Arénában a walesi bajnok, de az otthona és a futballistái alapján legalább félig angol The New Saints.

A rivális keretének értéke mintegy huszadrésze a Fradiénak, viszont évek óta együtt játszik, s a friss BL-kvalifikáció során már sikerrel vett egy kört, simán túljutva a montenegrói FK Decsicsen. S amikor az első félidő hajrájában Williams zúgó lécet lőtt, mondhattuk volna, tényleg tudnak ezek a fiúk focizni! De az előzmények miatt nem mondtuk, hiszen 24 perc elteltével már 3–0-ra vezettek a mieink Traoré két és Zachariassen találatával. Finoman fogalmazva felbillent a pálya, talán épp ez a hatalmas fölény eredményezte a szünet előtti kiengedést. A walesiek angol edzője, Craig Harrison más megoldás híján a nála magasságban és szélességben is három-négy súlycsoporttal kisebb spanyol partjelző hölgyön vezette le frusztráltságát…

Ami csak fokozódhatott nála a második játékrész elején, amikor Traoré a harmadik gólját is megszerezte, majd Marquinhos bevágott egy büntetőt, így a vége egy sima ötös lett. Hogyan is fogalmazott Pascal Jansen, a Ferencváros holland edzője a mérkőzés előtt? „A pálya sosem hazudik, kedd este minden kiderül”. Nos, kiderült, hogy amolyan elő­ételként egészen finom a puding. Tudom, nem szabad túlságosan előre tekinteni, mégis úgy gondolom, érdemes fél szemmel már a dán konyha fogásait figyelni, mert nagy eséllyel a Midtjylland jön majd szembe a következő fordulóban. A most szinte kivívott továbbjutás pedig biztos csoportkört ér valamelyik európai sorozatban.
 

 A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 
 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik