Cebrail Makreckis: Nincs idő búslakodni, jön a derbi és az El-rájátszás

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 09:15
Cebrail Makreckis (balra) igyekezett bejátszani a teljes jobb oldalt a Midtjylland elleni párharc visszavágóján, időnként azonban túlerővel találta szembe magát (Fotó: MTI/Hegedűs Róbert)
Cebrail Makreckis a Midtjylland elleni BL-kiesés után is derűlátón nyilatkozott, szerinte az Európa-liga-rájátszásban a Ferencváros lesz az esélyes. Nem zárható ki, hogy a következő hetekben nagyobb szerep hárul Gruber Zsomborra, a tizenkilenc éves fiatal a Fradi csatárproblémáira jelenthet megoldást Varga Barnabás hiányában.

ÖRÖK IGAZSÁG: az európai klubfutball legmagasabb szintjén, azaz a Bajnokok Ligájában (és az „előszobájában”, a selejtezőben) a legkisebb megingásnak is ára van – erről beszélt Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzője is a Midtjylland elleni párharcot követően. A Fradi kétgólos hátrányból várta a visszavágót, ezért sokan azt találgatták, felvállalja-e a bátor támadójátékot vagy kivárásra játszik. Utóbb kiderült, a zöld-fehérek az első fél órában úgy szaladtak át a dán a bajnokon, hogy védekezésben is megtartották az egyensúlyt, uralták a középpályát. Az első félidőben 13−5 volt a lövési mutató a javukra, de csak egyszer találtak be a lapunk tudósítójától 8-as osztályzatot kapó Elías Ólafsson kapujába, a fordulás után pedig egy rövidzárlat miatt gólt kaptak, s innen már nem tudtak talpra állni, odalett megint a BL-álom.

„Nem beszéltük agyon a taktikát, tudtuk, Pascal Jansen vezetőedzőnek mi az elképzelése, mit vár tőlünk, és persze hittünk magunkban, bíztunk a képességeinkben – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Cebrail Makreckis, az FTC jobbhátvédje, aki 83 percet töltött a pályán. – Mindenki láthatta, az első félidőben uraltuk a meccset, sokkal jobban játszottunk ellenfelünknél. A pontos játékhoz elengedhetetlen a megfelelő koncentráció, s mivel ez megvolt, jó döntéseket hoztunk. Ezúttal nem játszott Habib Maiga, aki a labdaszerzésekben és a fejpárbajokban kiemelkedő, nehéz elvinni mellette a labdát, ám olyan sebességgel járattuk a labdát a középpályán, hogy átrohantunk a dánokon. Adama Traoréval a jobb oldalon többször megbontottuk a védelmüket – jó a kapcsolat közöttünk, mindig veszélyes a játékunk, ha ketten rohamozunk a vonal mellett. Ellenfelünk időnként tanácstalannak tűnt, azt éreztem, legfeljebb szabadrúgás vagy nagy bedobás után alakíthat ki helyzetet, és ez az első játékrészben így is történt, tiszta lehetőséget nem dolgozott ki. A vezetés megszerzése után sem álltunk le, sokszor veszélyeztettünk, de nem voltunk hatékonyak, ellenben a Midtjylland a semmiből betalált. A kapott gól pillanatában fel sem fogtam, ez hogy történhetett, az egyenlítés nem volt benne a meccsben. Nehéz választ találni arra, egy egyes állásnál miért nem tudtuk ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint az első félidőben – talán elkezdtünk stresszelni. Elvesztettük a kontrollt, ráadásul ellenfelünk kapusa kitűnő napot fogott ki, nem volt bennünk annyi, hogy megfordítsuk a párharc állását. Csalódottak vagyunk, de nincs időnk a kiesésen rágódni, mert a hétvégén derbit játszunk az Újpesttel, és most már az a feladat, hogy kiharcoljuk az Európa-liga-főtáblás szereplést. Tudjuk, milyen játékra vagyunk képesek és milyen ereje van a keretnek, ezért egyértelmű esélyesként várjuk a rájátszást, függetlenül attól, a KÍ-vel vagy a Boraccal kell megküzdenünk. Tetszik az a stílus, amely a nyár óta jellemez minket, jó, hogy ennyire támadó szellemben lépünk pályára, illetve hogy az a feladatom, hogy aktívan vegyem ki a részem a játékból, a szervezésből. Szerintem sokra vihetjük a bajnokságban és az El-ben.”

Ehhez azonban arra van szükség, hogy a Ferencváros a középcsatárposzton megtalálja a megfelelő játékost. Varga Barnabás helye aligha lenne megkérdőjelezhető a kezdő tizenegyben, ám a 14-szeres válogatott középcsatár arccsonttörése után még nincs bevethető állapotban. Első számú helyettese, Alekszandar Pesics állapota is aggasztó, hetek óta sérülten játszott, és miután az első félidőben kényszerűségből cserét kért, bizonytalan, mikor léphet legközelebb pályára. A helyére érkező Fortune Bassey teljesítményéről mindent elárul, hogy a Diósgyőr elleni idegenbeli bajnokin 4-es, míg a Midtjylland elleni produkciójáért 3-as osztályzatot kapott lapunktól, nehezen elképzelhető, hogy Pascal Jansen elégedett lenne a nigériai támadóval. Ott van azonban a keretben Gruber Zsombor, aki 19 éves létére 51 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és a kedd esti visszavágón is biztatóan mozgott.

„Mégsem vagyok elégedett, hiszen kiestünk a BL-ből – mondta a Nemzeti Sportnak Gruber Zsombor. – Ezúttal bal oldali támadót játszottam, ami kissé idegen nekem, de az utolsó negyedórában mindent egy lapra tettünk fel, négy csatárral mentünk előre, Edgar Szevikjan a jobb szélen, Adama Traoré, Fortune Bassey középen, én a balon, míg mögöttünk a szintén támadó szellemű Kady és Mohamed Ben Romdan igyekezett akciót építeni Mohammed Abu Fani segítségével – mindent megpróbáltunk, mégsem jártunk sikerrel. Mindenképpen szeretnénk javítani a nemzetközi porondon, a Konferencialiga-főtábla biztos, de természetesen az Európa-liga-rájátszást meg akarjuk nyerni. Akik az utóbbi időben nem vagy csak keveset játszottak, szerdán edzettek, én is részt vettem a gyakorláson. Azt éreztem, mindenki meg akarja mutatni a szakmai stábnak, hogy ott a helye a csapatban, segítségére lehet a Fradinak.”

A csatárhelyzetet elnézve nem lepne meg senkit, ha az Újpest elleni szombati hazai rangadón Gruber Zsombor lenne a Fradi centere, ugyanakkor az együttes holland szakvezetője nem ezen a poszton számol a korosztályos válogatott tehetséggel.

„Az edzéseken leginkább a jobb szélen számít rám. Ebben a szerepkörben a vonal mellett kell maradnom, s a helyzettől függően kell visszalépnem vagy beindulnom a védelem mögé. Még szoknom kell a posztot, mivel a Puskás Akadémiánál és Zalaegerszegen rendre középen játszottam, de lassan belejövök. Bízom benne, idővel egyre több lehetőséghez jutok. Ha úgy éreztem volna, hogy nincs esélyem beférni a Fradiba, nem szerződtem volna a klubhoz. Az a célom, hogy a csapat hasznára legyek, az pedig a ráadás, ha a szurkolók elégedettek lennének a játékommal. Máris átéreztem, mit jelent Magyarországon a Ferencváros labdarúgójának lenni – mindig is tudtam, hogy különleges, de tapasztalni teljesen más. Bár kiestünk, a meccs után legalább tucatnyian jöttek oda hozzám fotózkodni, aminek nagyon örültem. Szeretném meghálálni azt a szeretetet, amit a szurkolóktól kapok.”

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Ferencvárosi TC–Midtjylland (dán) 1–1 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna. Vezette: Orel Grinfeld (Roj Hasszan, Idan Jarkoni) – izraeliek
FTC: Dibusz – Makreckis (Gruber, 83.), I. Cissé (Szevikjan, 83.), Raul Gustavo, Ramírez (Botka, a szünetben) – Rommens, Abu Fani – Ben Romdan, Zachariassen (Kady, 75.), Adama Traoré – Pesics (Bassey 43.). Vezetőedző: Pascal Jansen
MIDTJYLLAND: Ólafsson – J. Andersson, Diao, Bech, Juninho (Gabriel, 70.) – Osorio, Martínez, Askildsen (Simsir, 30.), Sörensen – Franculino, Buksa (Brynhildsen, 71.). Vezetőedző: Thomas Thomasberg
Gólszerző: I. Cissé (17.), ill. Sörensen (50.)
Kiállítva: R. Gustavo (90+6.)
Továbbjutott: a Midtjylland, 3–1-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik