Mourinhóék emberelőnybe kerültek a hosszabbításban, mégis kiestek a BL-selejtezőből

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.13. 22:40
Fenerbahce v Lille - UEFA Champions League
José Mourinhóék előtt adott volt a továbbjutás lehetősége, de nem tudtak élni vele (Fotó: Getty Images)
Kedden, a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának visszavágóin kiderült, hogy a Bodö/Glimt, a Dinamo Kijev, a Lille, a Qarabag, a Salzburg, a Slavia Praha, a Slovan Bratislava és a Sparta Praha is bejutott a playoffba, tehát egy lépésre került a főtáblától.

A José Mourinho vezette török Fenerbahce egygólos hátrányban fogadta a francia Lille-t, s nem igazán tudott irányítani ellene. Összességében kiegyenlítetten alakult a meccs, s működött is a Lille-terv, egészen a 91. percig, amikor Bafode Diakite öngóljával vezetést szerzett a Fener. Mint kiderült, ezzel jöhetett a hosszabbítás, amely balul is elsülhetett volna a franciáknak, hiszen a 109. percben Aissza Mandi kiállításával emberhátrányba kerültek. De hét perccel később büntetőhöz jutottak, és Jonathan David továbbrúgta a Lille-t a 4. körbe, azaz a playoffba.

A svéd Malmö játékosa, a magyar gyökerekkel is rendelkező Sebastian Nanasi remekelt a PAOK ellen. Kettő kettes döntetlent követően vágtak neki a klubok a visszavágónak, Nanasi a 10. percben előnyhöz juttatta csapatát. Fordított a hazai pályán szereplő PAOK, ám Nanasi egyenlített a 45. percben. Mégsem vonulhatott le iksszel a Malmö a szünetre, mivel a 49. percben Andrija Zivkovics betalált (3–2). A második félidő legvégéig nem esett újabb találat, Nils Zetterström a 96. percben mentette hosszabbításra a találkozót. A ráadásban a svédek teljesítettek jobban, Anders Christiansen góljával 4–3-ra nyertek, így készülhetnek a playoffra.

A ciprusi APOEL végig nyomott a Slovan Bratislava ellen – nem véletlen, le szerette volna dolgozni az idegenben elkönyvelt kétgólos hátrányát. Több ígéretes helyzetet is kidolgozott, mindhiába, s az sem segített rajta, hogy a 81. percben kiállították a szerb középpályását, Radoszlav Petrovicsot. A találkozó végeredménye 0–0 lett, tehát a Slovan jutott tovább, amely a Midtjyllanddal találkozik a Bajnokok Ligája főtáblájára jutásért.

Az osztrák Salzburg 2–1-es előnyben utazott a Twente otthonába, s bizony, gólban gazdag találkozót hozott az összecsapás. A vendégek már a 25. percben kétgólos előnyre tettek szert, ám az első félidő végén egyre zárkóztak a hollandok. A második játékrész elején rögtön jött a válasz, amire a 64. percben reagált a Twente (2–3). Sem Steijn találatának hála a 87. percben egyenlített a Twente, életben tartva a playoffreményeket. Nem jött azonban az újabb találat, ez egyben azt jelentette, hogy 5–4-es összesítéssel a Salzburg jutott tovább.

A bolgár Ludogorec otthonában a rendes játékidőben elért 3–2-es győzelemmel hosszabbításba kényszerítette a meccset az azeri Qarabag. Ott aztán nem kegyelmezett, négy (!) gólt szerzett cirka fél óra alatt, és 8–4-es összesített sikerrel kvalifikált a playoffba.

A Rangers és a Dinamo Kijev visszavágójának végeredményét befolyásolta, hogy a skót csapatból az 51. percben kiállították a brazil Jeftét. Az ukránok ezt kihasználva 2–0-ra nyertek, és továbbléptek.

A norvég Bodö/Glimt hazai pályán tovább tudta növelni az „odavágón” megszerzett előnyét, gyakorlatilag esélyt sem adott a lengyel Jagiellonia Bialystoknak, amely, noha a 4. percben öngóllal vezetéshez jutott, a folytatásban nem tudott mit kezdeni riválisával, s 4–1-es vereséget szenvedett, ezzel búcsúzott a BL-től.

A hazai pályán elért döntetlen után az FCSB vendégeként 3–2-es sikert ért el a cseh Sparta Praha, amely ott lesz a 4. fordulóban. A városi rivális Slavia Praha is sikerrel vette a belga Union SG jelentette akadályt, s két győztes meccsel, 4–1-es összesített eredménnyel ment tovább.

Tehát egy szlovák és két cseh klub is várhatja a playoffkört – magyar nem.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
APOEL (ciprusi)–Slovan Bratislava (szlovák) 0–0
Továbbjutott: a Slovan, 2–0-s összesítéssel
Bodö/Glimt (norvég)–Jagiellonia Bialystok (lengyel) 4–1
Továbbjutott: a Bodö/Glimt, 5–1-es összesítéssel
Twente (holland)–FC Salzburg (osztrák) 3–3
Továbbjutott: a Salzburg, 5–4-es összesítéssel
Fenerbahce (török)–Lille (francia) 1–1 – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Lille, 2–1-es összesítéssel
Ferencvárosi TC–Midtjylland (dán) 1–1
Továbbjutott: a Midtjylland, 3–1-es összesítéssel
PAOK (görög)–Malmö (svéd) 3–4 – h. u.
Továbbjutott: a Malmö, 6–5-ös összesítéssel
FCSB (román)–Sparta Praha (cseh) 2–3
Továbbjutott: a Sparta, 4–3-as összesítéssel
Union SG (belga)–Slavia Praha (cseh) 0–1
Továbbjutott: a Slavia, 4–1-es összesítéssel
Ludogorec Razgrad (bolgár)–Qarabag (azeri) 2–7 – h. u.
Továbbjutott: a Qarabag, 8–4-es összesítéssel
Rangers FC (skót)–Dinamo Kijev (ukrán) 0–2
Továbbjutott: a Dinamo Kijev, 3–1-es összesítéssel

Bajnokok Ligája
2024.08.13. 22:00

A Ferencváros nem tudta legyőzni a Midtjyllandot, az El-playoffkörben folytatja

Cissé góljával vezetett hazai pályán az FTC, de a második félidőben egyenlítettek a dánok, erre pedig már nem volt válasz.

 

Legfrissebb hírek

Hiába vezetett a Kassa, a két tizenegyest rúgó Slovan győzött

Minden más foci
2025.03.09. 18:16

Luis Enrique a 7–0-s siker után: Az eredmény túlzó, de az ellenfél tiszteletének egy módja

Bajnokok Ligája
2025.02.20. 08:23

Rui Silva mindent védett, gól nélküli döntetlennel lépett a legjobb 16 közé a BVB

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 20:43

Ancelotti a támadósoráról: Csak megálltam és élveztem a játékukat

Bajnokok Ligája
2025.01.23. 08:36

Kikapott Pozsonyban a helyzeteivel bőkezűen bánó DAC

Minden más foci
2024.12.14. 19:57

Ancelotti: A Liverpool megérdemelten nyert, mi elrontottuk az utolsó passzokat

Bajnokok Ligája
2024.11.28. 08:21

„Képes kiosztani az utolsó passzt, és sokat fejlődött” – Slot Szoboszlai riválisát dicsérte a Leverkusen kiütése után

Bajnokok Ligája
2024.11.06. 09:49

A Real Madrid és a Milan 14 év után találkozik újra a BL-ben

Bajnokok Ligája
2024.11.05. 10:01
Ezek is érdekelhetik