Gólparádé itt is, ott is: a Dortmund hétszer, a Man. City és az Inter négyszer talált kapuba a keddi BL-játéknapon

Vágólapra másolva!
2024.10.01. 23:05
Karim Adeyemi (balról a második) háromszor, a neki gratuláló Serhou Guirassy kétszer talált a kapuba a Dortmund kiütéses sikere során (Fotó: AFP)
Ezúttal sem maradtak el a sokgólos győzelmek a labdarúgó Bajnokok Ligájában: az alapszakasz 2. fordulójának keddi játéknapján a Dortmund 7–1-re verte meg vendégét, a Celticet, a Manchester City idegenben 4–0-ra a Slovant, az Inter hazai pályán ugyancsak 4–0-ra a Crvena zvezdát. A PSV és a Sporting csatája 1–1-re végződött.

DORTMUND–CELTIC 7–1

A skót csapat az összes tétmeccsét megnyerte ebben az idényben eddig az estéig, a két héttel ezelőtti BL-nyitányon például 5–1-re megverte a Slovant – aztán Dortmundban egy félidő után 1–5 állt az eredményjelzőn… Pedig nem kezdtek rosszul a vendégek, Emre Can tizenegyesből lőtt vezető gólját Maeda Daizen szinte azonnal megválaszolta (1–1), csakhogy két perccel később a leshatárról kiugró Karim Adeyemi megint mattolta őket (2–1). Onnantól nem volt megállás: a megelőző három meccsén egyetlen gólt sem szerző Adeyemi remek napot fogott ki, a szünetig rúgott még két szép gólt, közben kiharcolt egy büntetőt, amelyből Serhou Guirassy talált be a kapuba (5–1).

Adeyemi előtt csupán egy német labdarúgó szerzett három gólt egy BL-meccs első félidejében: az akkoriban a Bayern Münchent erősítő Mario Gómez a Napoli ellen 2011 novemberében. S ha már a müncheniek: vajon megismétli-e a BVB a Bayern nyitó napi kilencgólos BL-produkcióját? Nos, Adeyeminek nem volt lehetősége részt venni a kísérletben, ugyanis a második félidő elején Nuri Sahin kénytelen volt lecserélni; a támadó az első hírek szerint combizomsérülést szenvedett. A Dortmund, ha nem is a korábbi hatékonysággal, nélküle is termelt tovább, egy eladott labdából indított támadásból Guirassy lőtte a hatodikat, majd Felix Nmecha állította be a 7–1-es végeredményt.

INTERNAZIONALE–CRVENA ZVEZDA 4–0

A milánói publikumnak is része volt egy szerényebb gólparádéban, és az Inter győzelme simán meg is lett: a mérkőzés elején Hakan Calhanoglu szabadrúgásból jobbal a kapu jobb oldalába bombázott (1–0), gyorsan megvolt tehát a vezetés, aztán a fordulás után két fojtó hatású letámadás nyomán kinyílt az olló. Az előnyt Marko Arnautovic duplázta meg, majd az ő helyére becserélt Lautaro Martínez lőtte be a harmadikat – mindkétszer Mehdi Taremi volt az erőszakos labdaszerző. Aztán az iráni rúgott egyet maga is, méghozzá tizenegyesből (4–0).

SLOVAN–MANCHESTER CITY 0–4

Tizennégy év után játszottak ismét BL-meccset Szlovákiában: 2010 őszén az MSK Zilina (Zsolna) szerepelt a legjobbak között, ezúttal pedig a Slovan Bratislava szerepel. Az utolsó helyig megtelt a 22 500 fő befogadására alkalmas pozsonyi Nemzeti Stadion. Az első veszélyes támadást a hazaiak vezették, Marko Tolics alig lőtt mellé, ezután azonban beindult a City gépezete: annak ellenére, hogy tíz emberrel védekezett a házigazda, nagyon könnyedén jutottak el az angolok a hazai kapuhoz.

A 8. percben Ilkay Gündogan célzott pontosan, megszerezve a vezetést, majd Phil Foden volt eredményes. Az első félidő további részében a vendégek egy-egy alkalommal a kapufát és a lécet találták el. A szünet után Erling Haaland is gólt szerzett, a kapust elfektetve küldte a labdát az üres kapuba, majd kialakult a végeredmény: gyönyörű, egyérintős akció végén James McAtee állította be a 0–4-es végeredményt.

PSV–SPORTING 1–1

Nem kápráztatták el a csapatok a nézőket az első félidőben, és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk. Minden túlzás nélkül lehetett állítani: egyetlen említésre méltó momentum akadt 45 percnyi játék alatt, igaz, abból rögtön gól lett, s nem is akármilyen. A 15. percben Zeno Debast a lisszaboni tizenhatos előtt felelőtlenül elpasszolta magát, Jerdy Schouten lecsapott a labdára, 20 méterről lövésre vállalkozott, a távoli bomba pedig védhetetlenül csapódott a vendégek kapujának jobb alsó sarkába (1–0).

A gól után inkább a Sporting vette át a játék irányítását, de a jóval mozgalmasabb második játékrész elején megint a PSV veszélyeztetett háromszor is. A 82. percben eldönthette volna a meccset a hazai csapat, ezúttal Quaresma passzolta el magát a saját térfelén, a rossz hazaadást Johan Bakayoko szerezte meg, eltolta a labdát a kapus mellett, de közben kissé kisodródott, így már nem tudott a kapuba lőni. A kihagyott helyzet megbosszulta magát: egy perccel később két cserejátékos összehozta a Sporting egyenlítését, Maximiliano Araújo beadására Daniel Braganca érkezett középen, és az ötösről egyből a kapuba továbbította a labdát (1–1).

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ, keddi mérkőzések
Borussia Dortmund (német)–Celtic (skót) 7–1 (Can 7. – 11-esből, Adeyemi 11., 29., 42., Guirassy 40., 66. – az elsőt 11-esből, F. Nmecha 79., ill. Maeda 9.)
Internazionale (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 4–0 (Calhanoglu 11., Arnautovic 59., La. Martínez 71., Taremi 81. – 11-esből)
PSV (holland)–Sporting CP (portugál) 1–1 (Schouten 15., ill. Daniel Braganca 84.)
Slovan Bratislava (szlovák)–Manchester City (angol) 0–4 (Gündogan 8., Foden 15., Haaland 58., McAtee 74.)
Tudósításaink
Barcelona (spanyol)–Young Boys (svájci) 5–0 (Lewandowski 8., 51., Raphinha 34., I. Martínez 37., M. A. Camara 81. – öngól) – részletek itt!
Bayer Leverkusen (német)–Milan (olasz) 1–0 (Boniface 51.) – részletek itt!
Arsenal (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 2–0 (Havertz 20., Saka 35.) – részletek itt!
Korábban
FC Salzburg (osztrák)–Brest (francia) 0–4 (Sima 24., 70., Mehdi Camara 66., Pereira Lage 75.)
VfB Stuttgart (német)–Sparta Praha (cseh) 1–1 (Millot 7., ill. Kairinen 32.)

    
  1. Borussia Dortmund2210–1+96
  2. Brest226–1+56
  3. Bayer Leverkusen225–0+56
  4. Manchester City2114–0+44
  5. Internazionale2114–0+44
  6. Sparta Praha2114–1+34
  7. Sporting2113–1+24
  8. Arsenal2112–0+24
  9. Bayern München119–2+73
10. Barcelona2116–2+43
11. Aston Villa113–0+33
12. Liverpool113–1+23
13. Real Madrid113–1+23
14. Juventus113–1+23
15. Benfica112–1+13
16. Monaco112–1+13
17. Atlético Madrid112–1+13
18. Paris SG2111–2–13
19. Celtic2116–8–23
20. Bologna110–001
21. Sahtar Doneck110–001
22. Atalanta110–001
23. PSV Eindhoven2112–4–21
24. VfB Stuttgart2112–4–21
25. RB Leipzig111–2–10
26. Sturm Graz111–2–10
27. Girona110–1–10
28. Lille110–2–20
29. Milan221–4–30
30. FC Bruges110–3–30
31. Feyenoord110–4–40
32. Crvena zvezda221–6–50
33. Dinamo Zagreb112–9–70
34. Salzburg220–7–70
35. Slovan Bratislava221–9–80
36. Young Boys220–8–80

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik