Szoboszlai: Fiatal tehetségként érkeztem Lipcsébe, és érett férfiként távoztam

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.22. 20:33
Szoboszlai Dominik (Fotó: Getty Images)
Az RB Leipzig–Liverpool labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt a „vörösök” sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Szoboszlai Dominik és Arne Slot vett részt.

Szoboszlai először arról beszélt, mennyire elégedett a jelenlegi formájával.

„Mindig van hova fejlődni. Tudok jobban is játszani, illetve több gólom és gólpasszom is lehetne. Én végzem a piszkos munkát a csapatban, de nekem az a legfontosabb, hogy a tabella tetején vagyunk. Amíg vezetjük a bajnokságot, addig nem zavar, hogy nincs sok gólom” – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Szoboszlai Dominik. 

„Nem csupán az edzéseken és a videoelemzésen múlik, hogy több gólt szerezzek. A meccseken teljesen más szituációkba kerültök, mint edzéseken. Kérdezzék csak meg a csapattársaimat, vannak azért szép találataim edzésen. Próbálok olyan pozíciókba kerülni a kapu előtt, hogy eredményesebb legyek, de ehhez idő kell.”

A magyar válogatott csapatkapitánya korábbi együttese, az RB Leipzig ellen léphet pályára szerda este – elmondása szerint alig várja, hogy találkozzon a barátaival és a szurkolókkal. 

„Örülök, hogy újra Lipcsében léphetek pályára. Alig várom, hogy végre a stadionban legyek, és a barátaimmal találkozzak. A távozásomkor sajnos nem igazán tudtam elköszönni a szurkolóktól. Csak hálás tudok lenni a Leipzignek. Szerintem van esélyük a Bundesliga megnyerésére, és szurkolok is nekik. A Német Kupát és a német Szuperkupát már elhódították, szóval csak egy trófea hiányzik.

Fiatal tehetségként érkeztem Lipcsébe, és érett férfiként távoztam onnan. Sokat tanultam a Premier League-ben Jürgen és Arne alatt. Rengeteg dolgot nem tudtam korábban, és ahogy említettem, ez is csak azt mutatja, hogy mindig lehet fejlődni. Mindennap tanulok valamit a Liverpoolban, és ez így lesz a jövőben is.”

A Liverpool középpályása szót ejtett az angolok korábbi menedzseréről, Jürgen Kloppról is, aki 2025. január 1-től a Red Bull futballvezetője lesz.

„Hallottam, hogy az RBL-nél dolgozik majd Jürgen. Biztos más lesz a számára, mint az edzősködés, sok mindenre kell majd figyelnie, de örülök, hogy visszatér a futball világába.”

Szoboszlai a sajtótájékoztató végén elmondta, kupákról egyelőre nem szeretne beszélni, csak a következő meccsre fókuszálnak a klubnál.

Arne Slot a sérültekkel nyitott: Conor Bradley, Harvey Elliott, Federico Chiesa és Alisson sem tudott elutazni a csapattal Németországba.

„Nem jó érzés veszíteni, mindig a győzelemre törekszünk. Meccsről meccsre haladunk, holnap is a lehető legjobb kezdővel szeretnénk felállni. A Leipzig nagyon jó formában van a bajnokságban, és két nehéz találkozón vannak túl a Bajnokok Ligájában is. Ebben az új formátumban a tabella két meccs után nem mindig a valóságot mutatja, mert már az elején nehéz ellenfelek jöhetnek szembe. Nincsenek könnyű meccseink, de ez természetes a Premier League-ben és a BL-ben”  – mondta a Liverpool menedzsere.

Szerinte egyelőre korai lenne véleményt alkotni a Bajnokok Ligája új lebonyolítási rendszeréről, a Liverpoolnál csak annak örülnek, hogy két mérkőzés után hat ponttal állnak. Ezt követően kitért a csapat eddigi eredményeire és mutatott játékára.

„Az eredményeket tekintve egyelőre nem lehet többet kérni tőlünk. Játékban viszont lehetnénk jobbak, a Chelsea például dominánsabban játszott nálunk vasárnap. A Manchester United ellen is voltak nehezebb pillanataink, de remélhetőleg a közel jövőben a keményebb ellenfelekkel szemben is képesek leszünk kontrollálni a meccset, mint ahogy a Milan ellen is megmutattuk” – nyilatkozta Arne Slot.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

OKTÓBER 23., SZERDA
BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
21.00: RB Leipzig (német)–Liverpool (angol) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik