Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2025.07.31. 22:59

 

NÉZZETEK A TÁBLÁRA! – zúgott egykoron a győztesek oldaláról a lelátón, nos, a szerdai Fradi-kupameccs után (is) megtettem, elvégre ott volt a lényeg: 4–3. Négy szerzett és három kapott gól az örmény Noa ellen. Itthon, kellemes futballidőben, 17 ezer nézővel a nézőtéren. Négy itt, három ott, nem kell licenc hozzá, hogy kiderüljön: a csatárok jól dolgoztak, a védők kevésbé, azaz rosszul.

Találóan jegyezte meg a Ferencváros centere Alekszandar Pesics, hogy jobb egy nullára nyerni, mint négy háromra… Igaza van, főként most, hiszen a már biztosan Konferencialiga-főtáblás csapat célja a BL-csoportkör, s ha a mindössze nyolcesztendős Noa két meccsen négy gólig jutott a több mint százéves, s ehhez méltó ambíciókat kergető magyar bajnok ellen, akkor képzelhető, mennyit szerez egy valóban jegyzett csapat. Mondjuk legalább akkora tekintély, mint a magát igazán sokra tartó Fradi.

Ne átkozzanak ki, maga a csapatkapitány, Dibusz Dénes szögezte le a meccs után, hogy „ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni”, hozzátéve: „Még több gólt szerezhettünk volna, de a nagyobb baj az, hogy négy rúgott gól kellett a győzelemhez, mert hátul szellősek voltunk, sok területet hagytunk a vendégeknek, és sok gondot okoztak.”

Pontosan idéztem, hogy ne legyen félreértés (az Üllői úti érzékenység felér az ambíciókhoz), abban viszont nem is lehet, hogy – ehhez sem kell érettségi – a hibákat ki kell javítani. A Fradi már három tétmeccsen van túl az idényben, Noa oda-vissza (2–1, 4–3) és iksz az örökrangadón (1–1). Ítélje meg ki-ki vérmérséklete szerint, hogy ez jó-e vagy sem, csak azt ne mondja senki, hogy idény eleji forma, mert ugyebár a meccsek dátuma nem előző este derült ki. A mester, Robbie Keane így nyilatkozott a lefújás után: „A bolgárokról nem beszélek, inkább örülök, hogy sikerrel vettük az első akadályt. Egy biztos: tökéletesen kell felkészülnünk a következő pár­harcra.”

Ebben mindenképpen egyetértünk. Abban sem lehet vita, hogy már csak ötöt alszunk, és itt a Ludogorec-meccs.

És a táblán újra ott lesz a lényeg.   

Ott is, itt is. 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
10 órája

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
22 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
Tegnap, 7:30

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.01. 23:57

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
2026.07.01. 13:21
Ezek is érdekelhetik