BL: Neuer a Bayern korrekordere lett, Van Dijk 25. fejes gólja

2025.09.18. 13:40
null
Ha valamit, akkor ezt a fotót lehet jellemezni a manapság divatos kifejezéssel: aura (Fotó: Getty Images)
Virgil van Dijk, aki Szoboszlai Dominik szögletéből talált be, eddig 25 fejes gólt szerzett a Liverpool színeiben minden sorozatot figyelembe véve – írta csütörtökön az IFFHS a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapját értékelő anyagában.

A futball történetével és statisztikájával foglalkozó nemzetközi szervezet kiemelte, hogy a holland védő ily módon hattal több alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, mint bármelyik más hátvéd Európa öt legerősebb bajnokságában azóta, hogy 2018 januárjában debütált az angol bajnoki címvédő együttesben.

A szerdai, Atlético Madrid elleni győztes meccsen (3–2) a hazaiaknál 17 évesen és 19 naposan szóhoz jutott Rio Ngumoha, aki a második legfiatalabb angol játékos lett a Bajnokok Ligája történetében. Nálánál is ifjabbként csak Jack Wilshere debütált a sorozatban, aki 2008-ban, 16 évesen és 329 naposan mutatkozott be az Arsenal színeiben.

Az Atlético szlovén kapusa, Jan Oblak lett az első kapus és – Koke (688 meccs) és Adelardo (550) mögött – a harmadik játékos a spanyol csapat históriájában, aki elérte az 500 mérkőzést minden sorozatot beszámítva,

A Paris Saint Germain–Atalanta (4–0) találkozó kapcsán az IFFHS megemlítette, hogy a francia alakulat az első címvédő, amely négy góllal nyert a Bajnokok Ligája nyitó mérkőzésén azóta, hogy a Bayern München 2020. október 21-én legyőzte – szintén 4–0-ra – az Atlético Madridot. A magabiztos siker „ellensúlyaként” az összefoglalóban szerepel az is, hogy Bradley Barcola tizenegyest rontott, így a PSG utóbbi nyolc büntetőjéből négyet is kihagyott.

A Bayern München–Chelsea (3–1) mérkőzés kapcsán az IFFHS azt emelte ki, hogy a német csapat sorozatban 22. alkalommal kezdte győzelemmel Bajnokok Ligája-idényét, ezzel meghosszabbítva a sorozat történetének általa tartott vonatkozó rekordját. A három Bayern-találatból kettőt is jegyző Harry Kane lett a harmadik játékos, aki legalább 20 gólt szerzett két különböző klubcsapatban is a BL-ben, illetve az előd BEK-ben. Az angol csatár 21-szer volt eredményes a Tottenham futballistájaként, s 20-nál tart a münchenieknél. Hasonló „duplára” Cristiano Ronaldo és Neymar volt képes: előbbi 105-ször talált be a Real Madrid, s 21-szer a Manchester United, utóbbi pedig 21-szer az FC Barcelona, s 22-szer a PSG színeiben.

A Bayern kapuját védő Manuel Neuer a bajor alakulat legidősebb játékosává lépett elő, aki a Bajnokok Ligájában szerepelt: Neuer szerdán 39 évesen és 174 naposan játszott, megelőzve Lothar Matthäust (38 év 353 nap).

 

Legfrissebb hírek

Vitézy Dávid: A valaha volt legnagyobb terhelés vár a budapesti reptérre a BL-döntő hétvégéjén

Bajnokok Ligája
3 órája

„Aznap este tényleg Budapestre fog figyelni a világ” – Szöllősi György a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.16. 17:20

Vízilabda: mindkét nemnél ott lehet a Ferencváros a Bajnokok Ligája négyes döntőjében

Vízilabda
2026.05.16. 10:39

Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában

Bajnokok Ligája
2026.05.15. 17:29

Hangolódj a BL-döntőre most szombaton: BL-döntő jegy, BL-trófea, rekordkísérlet és több száz nyeremény vár az Erzsébet téren!

Bajnokok Ligája
2026.05.14. 12:57

2027-től kizárólag az RTL közvetíti a BL-meccseket

Bajnokok Ligája
2026.05.13. 11:50

Unai Emery hatodjára döntős, ötödször nyerhet az El-ben, de egész Európát uralják a spanyol vezetőedzők

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 14:18

Tóth Alex egyre közelebb a BL-álomhoz; Spanyolország nyerte a pluszhelyért vívott koefficienscsatát

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 13:16
Ezek is érdekelhetik