Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

V. H. L.V. H. L.
2025.09.30. 15:09
null
Hamarosan szurkolókat is láthatunk a Camp Nouban? (Fotó: Getty Images)
Bár az UEFA honlapján az október 21-i Barca–Olympiakosz meccs helyszíneként már a Camp Nou szerepel, az európai szövetség szabályai miatt korántsem biztos, hogy a katalán csapat a saját stadionjában tudja játszani Bajnokok Ligája-mérkőzéseit.

Az október 21-i FC Barcelona–Olympiakosz Bajnokok Ligája-mérkőzésének a Camp Nou ad otthont – legalábbis ez áll az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapján. A katalán csapat három nappal korábban a Gironát fogadja a spanyol bajnokságban, így ismét szárnyra kaptak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy a tartományi rivális elleni összecsapást már a felújított arénában rendezik-e – írja a Marca.

Bár a mérkőzés helyszínét hivatalosan még nem erősítették meg, a helyi önkormányzatnál már biztosak abban, hogy a találkozóra a Camp Nou-ban kerül sor. Jaume Collboni, Barcelona polgármestere már jelezte: biztos abban, hogy hamarosan pozitív hírrel szolgálhatnak az ügyben. Ugyancsak ebbe az irányba mutat Collboni biztonságért felelős helyettesének, Albert Batllénak a kijelentése is.

Reméljük, hogy addig megtörténnek a szükséges biztonsági módosítások, és zöld utat kap a Camp Nou részleges megnyitása. Úgy vélem, a felmerülő apróbb problémákat sikerül orvosolni” – mondta Batlle.

A csapat visszatérése a La Ligában ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy három nappal később a Bajnokok Ligájában is visszatérhet rég nem látott otthonába. A spanyol szövetséggel szemben ugyanis az UEFA elvárja, hogy a stadion másik lelátóját is nyissák meg – ez eddig nem történt meg. A befogadóképesség így 27 000 főről 45 000-re nőne.

Továbbá, az UEFA még nem engedélyezte, hogy a csapat két különböző helyen rendezzen mérkőzést a BL-ben, a szabályok szerint ugyanis csak egy helyszínt regisztrálhatnak. Szerdán a Montjuic-hegyen, az Lluis Companys Stadionban játszanak a katalánok, akiknek így speciális engedélyre volna szükségük, hogy saját arénájukban fogadhassák a görögöket. A különleges engedély megadása nem példa nélküli: 2020-ban az európai szövetség a Ferencvárosnak is engedélyezte, hogy a Groupama Aréna helyett a nagyobb befogadóképességű Puskás Arénában játszhasson le két hazai Bajnokok Ligája-mérkőzését – az egyiket épp az FC Barcelona ellen.

A katalán klubnál remélik, hogy számukra is kedvező válasz születik, mert a stadionváltástól nem több profitot várnak, hanem egyszerűen csak szükségesnek tartják. Amíg a klub nem nyitja meg az európai szövetség által kért másik lelátót, nincs garancia arra, hogy az engedély megérkezzen, bármilyen helyszínt tüntessen is fel weboldalán az a UEFA – hangzik a Marca összegzése.

 

Legfrissebb hírek

David Alaba távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
12 órája

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.05.18. 22:53

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

„Ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz” – Lewandowski elbúcsúzott a szurkolóktól

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 10:27

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Varga Barnabás csereként pályára lépett az AEK idényzáró mérkőzésén

Légiósok
2026.05.17. 21:07

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00
Ezek is érdekelhetik