Rágós, de korántsem ehetetlen husika

Nagyon készültem, hogy egy év után ismét leszólhatom az idén különösen szánalmas Chelsea-t, nem jött össze, legalábbis egyelőre. Szerettem volna a Tottenhamet, mert végre jött volna egy olyan csapat, akit már muszáj lett volna komolyan venni. Ugyanakkor jó lett volna egy bázeli kirándulás is, mert többet nem kívánhat az ember, mint egy olyan ellenfelet, aki ellen tökmindegy, kit küldesz pályára, mert úgyis nyersz. Tegnap vajon hányadjára bánta meg Witsel, hogy elment?

Be kell vallanom valamit. Az ezredfordulóig abszolút kedvenceim voltak a szarkák, és ha nincs a Nuno Gomes iránti szerelem, könnyen lehet, hogy két bloggal arrébb szerkeszteném rendkívüli posztjaimat. Az egész Alan Shearerrel indult még a 96-os Eb-n, ahol olyan hatással volt rám a játéka, hogy sikeresen a tv elé csalt, pedig akkor még csak 8 éves voltam. Még szerencse, hogy 4 év múlva jött Nuno, nagy szívás lenne az angol válogatottért szorítani, akiket azóta is kivétel nélkül mindig legyőznek portugáljaim. Na de most nem ez a lényeg. Az akkori Unitedben olyan játékosok rúgták a bőrt Shearer mellett, mint Faustino Asprilla és David Ginola, és őket látva nem volt nehéz letennem a voksom a szarkák mellett.

Asprilla itt még a csúcson, később már edzés közben lövöldözött Chilében...

Különös, hogy azóta egyszer sem találkozott a nemzetközi kupákban ez a két klub, hol a Newcastle gyengélkedett, hol pedig mi nem éreztük a ritmust úgy, ahogy kéne. Azért ez inkább rájuk volt jellemző, egy évre még a Championshipet is megjárták és a jelenlegi szezonban sem parádéznak, 13. helyen állnak csupán a Premier League-ben, úgy, hogy pár hete még igencsak közel voltak a kiesőzónához. De hiba volna ebből kiindulni, hiszen ez inkább a kétfrontos szezon következménye, mint a kerettel kapcsolatos problémáké. Mert ha a Bordeaux-ról azt mondtam, hogy nincs játékosuk, akit szívesen látnék piros-fehérben, akkor itt azért elmondom, hogy Cabaye-t és/vagy Tiotét el tudnám képzelni Lisszabonban, hogy egy Salvio-Gutierrez cseréről ne is beszéljünk...

A Newcastle United azonban még mindig nem az a csapat, aki ellen megfeszülünk majd, hiába tartunk már a negyeddöntőnél. Akkor tudom elképzelni, hogy mégis, amennyiben az addig sorra kerülő három bajnoki fordulóban megnyugtató előnybe kerülnénk a bajnoki címért, viszont erre kevés az esély. De láthattuk, tegnap egy felforgatott, ilyen kezdővel még soha pályára nem lépő Benfica megrázta magát, és különösebb megerőltetés nélkül idegenben verte a Bordeaux-t. Persze, a Girondins nem a Newcastle, de a Newcastle pedig nem a Spurs. A szarkák jelenleg egy angol középcsapat, mi pedig eszerint tekintünk rájuk. Azt is hozzáteszem azonban gyorsan, hogy ezzel a játékosállománnyal a legjobb 6-ban lenne a helyük. És jár nekik az elismerés az Anzhi végett is, mivel rühellem azokat a csapatokat, akik azt hiszik, hogy sok pénz=jó futball.

Elég jók-e ahhoz, hogy elődöntőt játszhassanak az Európa ligában? Ha bohóckodunk és nem akarjuk igazán, mindenképpen. De fenntartom azon állításom, amit a legjobb 32 sorsolása után mondtam: a Benfica addig jut az idei El-ben, ameddig akar.