A rombolás éve

Annak ellenére, hogy még nem állunk készen az új szezonra, a kezdőrúgás már itt van a nyakunkon, mi pedig ismét kénytelenek vagyunk belevágni a nagy kalandba, bármennyire is késleltetnénk a rajtpisztoly ravaszának meghúzását. Első ellenfelünk a Pacos lesz, méghozzá otthon, az ilyen meccset pedig akkor is meg kéne nyernünk, ha a csapat masszőrjeivel állnánk fel, szóval nincs kibeszélés.Annak ellenére, hogy még nem állunk készen az új szezonra, a kezdőrúgás már itt van a nyakunkon, mi pedig ismét kénytelenek vagyunk belevágni a nagy kalandba, bármennyire is késleltetnénk a rajtpisztoly ravaszának meghúzását. Első ellenfelünk a Pacos lesz, méghozzá otthon, az ilyen meccset pedig akkor is meg kéne nyernünk, ha a csapat masszőrjeivel állnánk fel, szóval nincs kibeszélés.

Egyébként nem valószínű, hogy sokat segítene rajtunk, ha egy hónappal később kezdődne a szezon, sőt még talán az sem, ha kapnánk egy fél évet az építkezésre. Miért? Azért, mert ami nálunk folyik, az nem építkezés - legalábbis idén nem. Ez ugyanis egy tudatos folyamat, ami 4 részből áll: építkezés, aratás, rombolás, ocsúdás. Remélem nem kell magyaráznom, hogy melyik rész mit jelent, legyen elég annyi, hogy idén a rombolás szakaszánál tartunk, Vieira pedig tökéletesen meg van elégedve, hisz minden a terv szerint halad.

Legutóbbi írásunk óta még egy játékos hagyott itt minket, az ő távozása viszont különösen fájó. Oscar Cardozo hét évet töltött el nálunk. Nem az a fajta játékos volt, aki rögtön az első évében úgy állt hozzá, hogy a Benfica csupán ugródeszka a számára. Rögtön az első szezonjában 22 bajnoki találata volt, az évi 20 gól pedig mindig benne volt a lábaiban, ami természetesen előbb utóbb felkeltette a nagycsapatok figyelmét is, de ő mégis velünk maradt. Persze annyira azért nem kell beleélni magunkat, nem volt ő sem szent. Ha csupán rajta múlott volna, akkor már valószínűleg korábban is lelép. Többször is megtörtént, hogy felmerült a távozása, nagy volt körülötte a huzavona, hisztizett is egy iskolányi tinilányt megszégyenítő módon, de aztán a vége mindig az lett, hogy szépen, lassan lenyugodott és folytatta a gólgyártást. Mi pedig tomboltunk minden egyes bombagólja után.

Maxival, Luisaóval és Gaitánnal együtt a csapat magját alkották. Körülöttük jöttek-mentek az emberek, de ők maradtak és nélkülük már-már elképzelhetetlen volt a Benfica. Most azonban vége van egy korszaknak, ha úgy tetszik, hiszen Oscar "Tacuara" Cardozo játékoskarrierje őszén továbbállt. Hogy lesznek-e még bitang nagy meccset eldöntő bombagóljai a Trabzonspor színeiben is, az a jövő titka, mi mindenesetre sok sikert kívánunk neki és köszönjük a hét évet minden egyes góljával és hisztijével együtt!

Luís Filipe Vieira

Mivel a szurkolók hevesen elégedetlenkedtek az utóbbi hetekben a kulcsemberek egymás után történő távozása és a borzalmas felkészülési időszak miatt, Vieirának előbb-utóbb kamerák elé kellett állnia, hogy kimagyarázza magát. A beszélgetést hétköznap adta le a Benfica TV - természetesen felvételről - és még röhejesebb szöveget kaptunk, mint amire számítottunk.

"A Benfica egy minden szempontból sikeres vállalkozás."

A probléma itt kezdődik, bár ez nem egyedül a Benfica esetében van így. A klubelnököknek az üzlet az első számú szempont, a klubot magát pedig egy vállalatnak látják, ahol a játékosok az eszközök, a szurkolók pedig a fogyasztók.

"A benfiquisták megnyugodhatnak, hiszen nincsenek pénzügyi gondok."

Mekkora kő esett le most a szívünkről! Mi, a lelkes szurkolók, akik eddig nem tudtunk aludni a pénzügyek feletti nagy kérdőjel miatt, most egy emberként végre kényelmesen hátra tudunk dőlni, és egy jó kis Enya dallam mellett fülig érő szájjal szürcsölhetjük a kakaónkat. Még szerencse, hogy az eredmények és a játék csak másodlagos dolgok.

" A Benfica nem köt rossz üzleteket"

Nem hát. A főnök zsebe mindig tele van. Sosem kell aggódnia a közértben, hogy megengedhet-e magának egy belga tejes csokit, vagy továbbra is csak az olcsó nápolyikkal kell beérnie. A Benfica, mint vállalat (!!!) mindig jól jár.

Vieira azt állította, hogy az Atlético Madrid felajánlotta Oblakot kölcsönbe a megvétele után, de ő nemet mondott, hisz a játékos már "korábban kétszer elfutott".

Vieira szavait lefordítva tehát a játékos, akire nem tart igényt a klub, még csak kölcsönbe sem mehet sehová, mert az már menekülésnek minősül. Oblak tehát gyáván elfutott, az ilyet pedig a keménykezű elnökünk nem díjazza. Rendet kell teremteni. A fiatalok jobban teszik, ha maradnak a B-csapatban, vagy padoznak akár addig is, amíg el nem viszi őket a végelgyengülés, mert ha játéklehetőségre hivatkozva elmennek kölcsönbe mondjuk a Rio Ave-ba, ahol esetleg még jól is szerepelnek, akkor ők gyáva emberek. Az ilyenek pedig vissza se jöjjenek!

Na, már most az előbbiek tudatában igencsak fura megvilágításba kerül a következő állítás:

"Ivan Cavaleirónak, Bernardo Silvának és Joao Cancelónak nem volt hely az első csapatban. Elküldtük őket kölcsönbe, hogy fejlődjenek és visszatérjenek."

Akkor most hogy is van ez? Cavaleiróéknak van valamiféle igazolványuk, amivel visszatérhetnek a kölcsön után anélkül, hogy gyávának bélyegezzék őket? Vagy esetleg Vieira skizofréniában szenved, minek következtében az egyik személyisége tárt karokkal várja vissza a fiatalokat, a másik pedig páros lábbal rugdossa ki őket az ablakon? Össze vagyok zavarodva.

Na de a személyes kedvencem mégiscsak a következő gyöngyszem (mindenki kapaszkodjon!):

"A Benfica nem létezett 14 évvel ezelőtt."

Na az ilyen nyilatkozat azért alaposan kiveri a biztosítékot. Vieira egyértelműen azt gondolja magáról, hogy ő a klub messiása. Jött, és a romokban álló viskóból egy pompás kristálypalotát varázsolt, ezért pedig illik előtte leborulni, megcsókolni a lábszárát, de ami a legfontosabb, nem megkérdőjelezni a döntéseit. Tény, hogy életet lehelt a klubba, amikor átvette az elnökséget, de azért álljon meg a nászmenet! Nem az Anji Mahacskaláról beszél, hanem egy kétszeres BEK győztes csapatról. A Twitteren egyesek úgy vélekednek, hogy ezzel Eusébio emlékét is meggyalázta, ami meglehetősen erős kijelentés, de annyira nem is áll messze a valóságtól.

Ilyen körülmények között vágunk tehát neki az új szezonnak, s bár az előjelek egyáltalán nem kecsegtetőek, mi mégis bizakodóak vagyunk. Mi mást is tehetnénk?