Tizenhat olimpiai kvótát osztott újra a birkózószövetség

Vágólapra másolva!
2024.06.27. 22:11
Frank Chamizo ott lehet Párizsban (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) csütörtökön bejelentette, hogy újraosztott 16 párizsi olimpiai kvótát, amelyet korábban orosz vagy fehérorosz sportolók szereztek meg.

 

A két ország versenyzői – akik csak semleges színekben szerepelhetnek – összesen 26 párizsi helyet szereztek a kvalifikációs sorozat során, de tíz sportolónak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem adta meg az indulási engedélyt a játékokra, hatan pedig önként lemondtak a részvételről.

Az UWW csütörtökön a honlapján tette közzé az újraosztott kvóták új tulajdonosainak listáját. Magyar birkózó nem szerepel rajta, viszont az olaszok klasszisa, a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában szereplő Frank Chamizo igen, akinek a magyar szabadfogású, illetve női válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Gulyás István az edzője.

A kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Chamizo a Bakuban rendezett áprilisi európai kvalifikációs tornán a kvótáért kiírt mérkőzésen szenvedett vereséget úgy, hogy bírói hibák sorozata sújtotta. Ezt később az UWW is elismerte, ám a mérkőzés eredményét nem változtatta meg, a kubai származású sportoló pedig a sorozat utolsó állomásán, az isztambuli világkvalifikációs viadalon májusban a negyeddöntőben kikapott és kiesett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik