A következő négy évben Budapesten zárul az UWW-rangsorverseny-sorozat

K. B./MTIK. B./MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.25. 16:20
null
Szőke Alex is szőnyegre léphet a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen (Fotó: Dömötör Csaba)
Jövőre is Magyarországon zárul a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) rangsorverseny-sorozata.

Az UWW tájékoztatása szerint a 2025-ös széria negyedik versenyét rendezik meg Budapesten július 17. és 20. között. Előtte Zágráb (február 5–9.), Tirana (február 26–március 2.) és Ulánbátor (május 29.–június 1.) lesz házigazda. Ugyanebben a négy városban lesznek a versenyek 2026-ban és 2027-ben is. 

Tavaly és idén is a magyar főváros volt az utolsó állomás, de 2024-ben az olimpia miatt négy helyett csak két viadalt rendeztek – januárban Zágrábban gyűjthették a világranglistapontokat a birkózók a júniusi, magyarországi viadal előtt. 

Az UWW arról is beszámolt, hogy a 2028-as újabb olimpiai évben megint csak két rangsorverseny lesz, ugyancsak zágrábi és budapesti lebonyolítással. 

Az már 2023 nyarán kiderült, hogy a 2025-ös veterán-világbajnokságra is Magyarországon kerül sor, mégpedig október 7. és 12. között. Az is eldőlt korábban, hogy a jövő évi vb-t a horvát fővárosban rendezik szeptember 13-tól 21-ig.

 

Legfrissebb hírek

„A szkander volt a legnehezebb” – ilyen a katonák küzdelme a birkózószőnyegen

Birkózás
21 órája

Gyász: elhunyt a lengyel birkózó, aki úgy lett világbajnok, hogy leléptették

Birkózás
2025.03.24. 12:29

Nagy Bernadett mégsem indul a birkózó Eb-n

Birkózás
2025.03.21. 16:41

Európa-bajnokság: fedeles lovardában birkóznak majd Somorján a kontinens legjobbjai

Birkózás
2025.03.20. 09:34

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

Az MBSZ kommünikében szólította fel a vizsgálatra a román szövetséget Biró Krisztiánnal kapcsolatban

Birkózás
2025.03.07. 16:01

Birkózás: a szövetség kijelölte az Európa-bajnokságra utazó keretet

Birkózás
2025.03.07. 15:07

Húsz magyar versenyző indul a szombaton kezdődő U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2025.03.06. 15:50
Ezek is érdekelhetik