The Chance 2012: miskolci állomás a DVTK-sportnap szomszédságában

Két műfüves pályán kezdődtek meg a sportnap kispályás labdarúgótornájának mérkőzései, így a tehetségkutató stábja csak késéssel kezdhetett neki a tesztpálya felépítésének. Becsületükre legyen mondva: rövid időn belül összeállították az állomásokat – látszott, hogy már nem először teszik meg, a premieren ez még többórás művelet volt –, és kezdődhetett a tesztelés.

A láthatóan feszülten várakozó fiatalokat kárpótolta a csodálatos panoráma, a Bükk aljának festővászonra vágyó látképe, a hőmérséklet viszont egyre melegebbé vált. Sok olyan fiatallal is találkozhattunk, aki a szomszédos sportnapon érdekelt volt. Többüknek már volt meccse is, amikor rákerült a sor, egyikük esés után vérző térdekkel várt a sorára. Mosolyogva... Azért a stáb orvosi tagja fertőtlenítette a sérülését.

Nagy Viktor személyében ezúttal is ismerőst köszönhetett a tesztelést végző Nike-stáb, a ballábas játékos a két évvel ezelőtti Most Wanted tehetségkutatón már kipróbálta magát, nem is akárhogyan: kezdőként lépett pályára a Ferencváros elleni Üllői úti mérkőzésen.

„Eredetileg délután háromkor kerültem volna sorra, de megkértem a szervezőket, hogy az első csoportban kezdhessek, mert délután háromkor bajnokim van, és szeretnénk odaérni – mondta a bal oldali középpályásként és szélsőként is otthonosan mozgó játékos. – A Most Wanted tehetségkutatóra is úgy mentem el, hogy lesz, ami lesz, mit veszíthetek vele. Semmit. Viszont sokat nyertem, nagyon jól kijöttem az egészből. Veszítenivalóm most sincs, de most is van lehetőség győzni, hátha összejön."

A játékos a tesztpálya teljesítése után fáradtan köszönt el, csoportjában sikerült minden állomáson a legjobb időt teljesítenie, de az csak a jövő szerdai eredményhirdetéskor derül majd ki végérvényesen, az mire lesz elég. „A Piqué-állomáson egy labdát elrontottam, azt nagyon bánom” – sajnálkozott távoztában.

A családtagok, barátok által is még hangulatosabb sportnapról folyamatosan érkeztek a kíváncsiskodó fiatalok – és az idősebbek is, a középkorúak csalódottan vették tudomásul, hogy nemcsak a regisztrációról maradtak le, hanem az életkoruk miatt is lecsúsztak erről a lehetőségről –, akadt közöttük, aki a délutáni jelenése miatt aggódott.

„Az eredményhirdetés után fél órával kellene itt kezdenem, nem tudom, ideérek-e, arról nem is beszélve, mennyire leszek fáradt, márpedig szeretném a legjobbamat adni” – mondta egy vörös hajú futballista. Csapattársa a vasárnap reggeli programjából beszélt: „Az 5.40-es busszal kell eljönnöm otthonról, hogy a nyolc órás kezdésre ideérjek.”

A hangulatot – és az igazság kedvéért tegyük hozzá, a feszültséget is – csak fokozta az a fekete melegítő nadrágos, kigombolt, fekete ingben feltűnő napszemüveges szurkoló, aki mintha kicsit eltévedt volna. Ő volt az a típusú ember, aki minden nagyobb sportesemény és sportlétesítmény elmaradhatatlan, állandó kísérője. Senki sem tudja, honnan került elő, de ránézésre körülbelül egyidős a világegyetemmel. Szakértő edző szemével mustráltra a jó felépítésű, szép szál legényeket, miközben nekik szegezte a tuti kérdést: „Ki az ellenfél?"

A fiatalok meghökkentek a kérdés hallatán, így az erősebb hangsúlyban megismétlésre került, sőt még ragozva is lett. „Kikaptatok, azért vagytok szomorúak?”

A bemelegítés során az instrukciókat a pálya széléről kapták tovább a tesztelésre készülők – miután határozottan fel lett szólítva a távozásra a negyvenfős csapat centrumából, a büntető területen belülről –, „hagyjátok már ezt a malomkörzést”, majd az eligazításra várókat a „gyerekek, pörögjetek már fel!” felszólítással kérte nagyobb erőbedobásra. Pedig a tesztelők – akik között délután feltűnt egy komplett DVTK-ificsapat – legjobb tudásuk szerint teljesítettek így is, igyekeztek magukból a maximumot kihozni, talán egy fokkal még jobban is, mint társaik a Népligetben vagy Székesfehérváron.