Új edzés: Valter Attila e-versenyre edz

Vágólapra másolva!
2020.04.20. 19:49
Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, hogyan tartják formában magukat. A lengyel CCC istálló országúti bringása elárulta, miért edzett hétfőn „mindössze” három órát.

Engem is csalódásként ért, hogy elhalasztottak több olyan nemzetközi kerékpáros körversenyt, amelyen indultam volna. Persze a Giro d’Italia és a Tour de France nélkül sem áll meg az élet, de mégiscsak ezek azok a viadalok, amelyekért az ember napi öt-hat órát edz, és amelyekért olyan sok mindent feláldoz.

Nagy versenyek híján az utóbbi időben kevesebbet edzek, mint normál versenyidőszakban. Mivel nem tudjuk, mikor indul újra az idény, az öt-hat órás edzésnapokat lefeleztük, ami éppen elég, hogy kondiban tartsuk magunkat arra az esetre, ha netán újra be kellene gyújtanunk a rakétákat.

Hétfő reggel nyolckor keltem, ami viszonylag korainak számít, majd a mérlegelés következett. Örömmel láttam, hogy testsúlyom a hatvanöt-hatvanhat kilogrammos optimális tartományban mozog. Reggelire zabkását ettem, mostanában valahogy ráálltam erre a vonalra, de mivel éhes maradtam, megettem még egy szendvicset is.

Reggel viszem be a legtöbb kalóriát. Az egy-két csésze kávé abban segített, hogy ténylegesen felébredjek, és frissen üljek nyeregbe. Mielőtt nekivágtam az edzésnek, szokásomhoz híven egy órát pihentem. Így tizenegy órakor pattantam a kormány mögé – az első két órát szabadban tekertem. Velem volt az „árnyékom”, édesapám is, akivel együtt szoktam edzeni. A két óra alatt nagyjából hetven kilométert tettem meg, harminchat kilométer/órás átlaggal, ami nem is rossz. A XVI. kerületben lakom, és onnan általában keleti irányba, Dány felé indulunk el. Sokáig erős szembeszél volt, ami kissé megnehezítette a dolgomat. Több rövidebb sprintet kellett beiktatnom, végig erős tempót mentem, de nagyon jól éreztem magam.

Az ebédről is szólnom kell, mivel mostanában – sok csapattársamhoz hasonlóan – új étrendet próbálok ki. Ez azt jelenti, hogy csökkentjük a hús mennyiségét, amennyire csak lehet, de az egyik csapattársam, aki Tour de France-szakaszgyőztes, egyáltalán nem eszik húst. Ez persze nem jelenti, hogy valaki csak vegetáriánus étrenddel lehet sikeres, de ez is egy lehetőség. Szóval a párom – akivel nemrég költöztem össze – édes burgonyából készített tepsis krumplit, amelyhez marinált tofut tálalt, és mindennek tetejébe házi tzatzikiöntet is került az asztalra.

Kedden pihenőnap, hogy szerdán teljes gőzzel nekivághassak a virtuális körversenynek.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Almeida nyerte meg a baszk körversenyt, Valter a 27. lett

Kerékpár
2025.04.12. 18:35

Valter Attila csapata lassan elfogy, a magyar bajnok még állja a sarat a Baszk körön

Kerékpár
2025.04.11. 17:27

Sprintben dőlt el a második szakasz, Valter a 29. lett

Kerékpár
2025.04.08. 19:11

Bejárták a májusi Balatonfondo útvonalát

Kerékpár
2025.04.05. 21:16

Valter Attila: A Giro nincs a terveim között

Kerékpár
2025.04.01. 08:01

„Készen állok!” – Valter Attila a Milánó–Sanremo kerékpárverseny előtt

Kerékpár
2025.03.21. 21:17

Bukás a cél előtt, Milané az utolsó szakasz, Ayusóé az összetett a Tirreno-Adriaticón

Kerékpár
2025.03.16. 16:59

Tirreno-Adriatico: Ayusóé a királyszakasz és a kék trikó is

Kerékpár
2025.03.15. 19:46
Ezek is érdekelhetik