Új edzés: Valter Attila rangos e-versenye

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.04.22. 21:14
Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, miképpen tartják formában magukat. Valter Attila országúti kerékpárosunk a szerdai virtuális svájci körverseny első napjáról ír e-blogjának második részében.

Hadd vágjak a dolgok elébe, mert jó hírt szeretnék megosztani mindenkivel. Kemény küzdelmet követően a 16. helyen végeztem a szerdán kezdődő virtuális svájci körversenyen, amelyen rangos mezőny gyűlt össze. Görgőre pattant a világ országúti kerékpárosainak krémje, többek között Rohan Dennis időfutam-világbajnok – egyébként ő lett a szerdai nap győztese –, Cameron Wurf, Primoz Roglic vagy Mads Pedersen. Csupa nagy név. Azt kell mondjam, elég jól ment a tekerés, csaknem hatvanan indultunk, mindannyian world tour versenyzők.

Ebédre kedvencemet, egy óriási adag zöld pesztós tésztát ettem, ha csak rajtam múlna, mindennap ezt fogyasztanám. Finom, ráadásul könnyű elkészíteni. Délután a párom nagymamáját mentünk felköszönteni, persze betartva a megfelelő távolságot: a küszöbre tettünk egy csokor virágot.

Utána siettem haza, mert össze kellett készítenem a görgős kerékpárt és a programot az esti versenyre. Ilyenkor minden technikai részletre oda kell figyelnem: ha például a Windows frissíteni kezdi magát a futam közben, lőttek az egésznek. A szakasz előtt tartottam egy laza, negyvenperces bemelegítést.

Elég kemény volt a verseny, őszintén szólva nem erre számítottam. A többiekhez hasonlóan én is odatettem magam az első tíz percben, mindenki nagyon jó teljesítményt produkált. Kissé meglepett, hogy az előttem végző versenyzők között volt olyan, akit a valóságban meg tudok verni a hegyi szakaszokon, miközben számos Grand Tour-szakaszgyőztest utasítottam magam mögé. Végig jó formában versenyeztem, nem hiába kerültem be a mai csapatba, hiszen tudták, nálunk nincs karantén, így én kint is edzhetek. A mezőny első felében végzők között számos olyan bringás található, aki most karanténban van, így több hete csak görgős kerékpáron edzhet.

A következő négy napban is lesznek futamok. Legközelebb vasárnap kerülök sorra, pénteken pedig tartaléknak neveztek a hegyi versenyre. Nem bánnám, ha pénteken nem kellene tekernem, így alaposan fel tudnék készülni az utolsó versenynapra.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Almeida nyerte meg a baszk körversenyt, Valter a 27. lett

Kerékpár
2025.04.12. 18:35

Valter Attila csapata lassan elfogy, a magyar bajnok még állja a sarat a Baszk körön

Kerékpár
2025.04.11. 17:27

Sprintben dőlt el a második szakasz, Valter a 29. lett

Kerékpár
2025.04.08. 19:11

Bejárták a májusi Balatonfondo útvonalát

Kerékpár
2025.04.05. 21:16

Valter Attila: A Giro nincs a terveim között

Kerékpár
2025.04.01. 08:01

„Készen állok!” – Valter Attila a Milánó–Sanremo kerékpárverseny előtt

Kerékpár
2025.03.21. 21:17

Bukás a cél előtt, Milané az utolsó szakasz, Ayusóé az összetett a Tirreno-Adriaticón

Kerékpár
2025.03.16. 16:59

Tirreno-Adriatico: Ayusóé a királyszakasz és a kék trikó is

Kerékpár
2025.03.15. 19:46
Ezek is érdekelhetik