A teljesítőképesség határán

Aki járt már legalább 40 kilométeres teljesítménytúrán, annak a fejében biztosan megfogalmazódott a kérdés: mit keresek én itt? A nyári melegben leginkább egy jó hideg üdítőre vagy zuhanyra, a téli hidegben egy tál meleg levesre vagy forró fürdőre vágyik az ember – aztán mégsem használja ki a feladás meglehetősen vonzónak tűnő lehetőségét, és megy tovább…

Pedig a negyven kilométer még csak a kezdet. Magyarországon szinte minden hétvégén találni olyan teljesítménytúrát, amely legalább ekkora távval „kecsegtet”. Gyakorlott túrázók azonban fel sem kelnek ennyiért, ők jelentősebb kihívásokra vágynak. És hazánk hegyei – bár nem nőttek különösebben magasra –, ehhez is megfelelő terepet kínálnak. Ügyes szervezéssel és útvonal-kijelöléssel könnyen össze lehet állítani olyan teljesítménytúrát, amely megfelel a legnagyobb ínyenceknek, és a hobbitúrázóknak is kellő ösztönző erőt jelent.

A legnépszerűbb ebből a szempontból kétségkívül a Kinizsi Százas, amely a túrázással ismerkedőknek nehéz, de reálisan elérhető célt, a jelentősebb erőpróbák kedvelőinek pedig minden évben a biztos alapot jelenti 1981 óta.

„Annak idején, a nagyszombati százason gondoltuk ki, hogy megismertetünk valami újat a hazai természetjárókkal, de nem számítottunk rá, hogy ennyire népszerű lesz – idézte fel a kezdeteket Kovalik András, a Kinizsi Százas rendezője. – Az első Kinizsit szeptemberben rendeztük meg, azért tettük át májusra, hogy kitérjünk a vadászati szezon elől. A túra legfőbb vonzereje a hagyomány – ez a legrégebbi magyar rendezvény. Emellett a Kinizsi mindig is jelentős próbatételt jelentett azoknak, aki első alkalommal vágnak neki. Sokan meg akarják tudni, hogy mennyit bírnak, és ez kiváló alkalmat ad erre.”

A túra első próbatétele a nevezés – több szempontból is. Egyrészt a helyek gyorsan betelnek, így nagyon kell figyelni, mikortól lesz elérhető a webes űrlap, másrészt az indulás előfeltétele az orvosi igazolás.

„Az első alkalomtól kezdve mindig kérjük, igaz, már nem kötelező sportorvoshoz menni, elegendő a háziorvoshoz. A vizsgálatot nem érdemes elcsalni, már csak azért sem, mert legalább ketten ennek a szabálynak köszönhetik az életüket. Egyikük a nyolcvanas évek közepén ment orvoshoz, és haza sem engedték, még aznap éjjel megműtötték a szívét. Később, az egyik túrán találkoztam vele, sírva mondott köszönetet. A másik eset két éve történt, az illető felhívott, hogy köszöni szépen, az ő szívét a jövő héten műtik.”

Kovalik András szerint a Kinizsi Százas teljesítése alapvetően nem ördöngös feladat. Nem szabad, hogy különösebb gondot okozzon annak, aki rendszeresen túrázik, s tesz meg akár csak 15–20 kilométereket, valamint a Százas előtt nem sokkal beiktat a programjába egy harmincas vagy ötvenes túrát, és megfelelő akaraterővel büszkélkedik. Ezt a véleményt osztja Vajda Zoltán is, aki ez idáig 34 alkalommal teljesítette a Kinizsit, s 1984 óta folyamatosan, minden évben végigment rajta.

„Sokan úgy vágnak neki a Kinizsinek, hogy nem készülnek fel rá. Elhatározzák, hogy megcsinálják, de még ha sikerül is végigmenniük, az nagy szenvedéssel jár. Sokáig én is hasonló felfogással vágtam neki, aztán tíz éve elkezdtem futni, és rájöttem, mekkora a különbség, ha az ember nemcsak lelkileg, hanem testileg is felkészül egy ilyenre. Korábban az izomláz miatt egy hétig alig tudtam járni a Kinizsi után, több lábujjkörmöm belilult és idővel leesett – most már nincs ilyen. A legjobb felkészülés a túrázás: ha egy ötvenes távot képesek vagyunk megcsinálni, és bírjuk a monotonitást, akkor a Kinizsivel sem lesz probléma.”

A hosszú túrák teljesítése szempontjából kulcsfontosságú, mennyire jó a fájdalomtűrő képességünk.

A folyamatos le- és felmenetek, valamint a hosszú gyaloglás miatt az ember idővel elkezdi érezni a combizmait, és ha ezt képtelen megfelelően kezelni, könnyen eljuthat a feladáshoz.

Ilyenkor kap szerepet a mentális erősség: kellő elhatározással a kritikusabb pillanatokat is át lehet vészelni, és végig lehet menni a túrán. Persze előfordulhatnak olyan esetek, amikor hiába az előzetes felkészülés, a feladás marad az egyetlen út, mondja Vajda Zoltán.

„Bármennyire állunk is készen testben-lélekben, ha a cipő-zokni összepárosításból valamelyiket is rosszul választjuk meg; olyan vízhólyagok és vérhólyagok keletkeznek a lábunkon, amelyekkel már csak nagyon nagy fájdalom árán lehet tovább menni. Ezért alapszabály, hogy mindig legyen nálunk cserezokni, cserecipő. Érdemes jól illeszkedő futózoknit választani, amely nem csúszkál a lábon. A csúszkálás ugyanis hőt termel, s az vízhólyaghoz vezet. Fontos, hogy ha ilyet érzünk, az első jelnél álljunk meg, és cseréljünk zoknit, cipőt. A jó cipő titka, hogy egy számmal nagyobb, és minél könnyebb legyen. A megfelelő méretet úgy lehet könnyen megállapítani, hogy ha kivesszük a talpbetétet, rárakjuk a sarkunkat a helyére, és a nagylábujj elé odatesszük keresztben a hüvelykujjunkat – ha így eléri a talpbetét végét, akkor rendben van. Ha a kelleténél kisebb méretet választunk, a lejtmeneteknél előrecsúszó lábunk miatt hat-nyolc körmünktől búcsúzhatunk el a túra végére.”

A megfelelő ruházat és a felkészültség mellett az is nagyon fontos, hogy milyen taktikával vágunk neki a túrának. A Kinizsi Százas esetében érdemes nappal minél nagyobb távot megtenni, hogy az éjszakai, befejező szakasz már rövidebb legyen. Ennek érdekében megéri a lehető leghamarabb elrajtolni, és az ellenőrzőpontokon is a lehető legkevesebb időt tölteni. A szünet sehol se legyen több 15 percnél, az is csak akkor, amikor, mondjuk, ebédelünk.

A gyors továbbindulás azért is lényeges, mert az idő múlásával – edzettségtől függetlenül – mindenkinek romlik az állapota, éjszaka pedig nem valami felemelő érzés az erdőben botorkálni.

Sokakat foglalkoztató kérdés az is, hogy egyedül jobb vagy csapattal?

„Én azt az álláspontot képviselem, hogy egyedül – mondta Vajda Zoltán. – Ilyen hosszú távoknál már kijön a különbség az emberek között, mind fizikailag, mind lelkileg. Ha az egyik fél ösztönzi, s húzza magával a másikat, az jó páros. De többször láttam már olyat, hogy egy társaságban valakinek elege lesz, és miatta adják fel a többiek is. A legjobb taktika, ha olyanhoz csapódunk, aki a mi sebességünkkel halad, és ha kényelmetlen lesz nekünk a tempó, nyugodtan csatlakozzunk le róla. A feladások nagy része – főleg a kezdőknél – arra vezethető vissza, hogy túl gyorsan vagy túl lassan mentek. Kivételt egyedül az éjszaka képez. Ilyenkor gyakran állnak össze kisebb társaságok, amelyeknek a tagjai, mivel már fáradtak, többnyire kényelmes tempóban túráznak.”

Nagyon sok múlik az étkezésen is. A legfontosabb, hogy az ember olyan ételeket egyen, amelyeket hosszú távon képes elviselni a gyomra. A nehéz ételek helyett érdemes a könnyen felszívódó szénhidrátokra összpontosítani, a zabból, zabpehelyből készült ételek például kiválóak, ahogy az alma, banán, datolya és az egyéb gyümölcsök is. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni az energiazselékről sem.

„Ezeknek az a titkuk, hogy ha egyszer elkezdjük enni, nem szabad abbahagyni a fogyasztásukat, mert ha elfogynak, nagyon visszaeshet az ember teljesítménye. Az is egy jó megoldás, hogy ha nem a túra kezdetétől fogva, csak, mondjuk, az utolsó harminc kilométerre fogyasztunk ilyen energiazselét.”

 

A legkimerítőbb: VADRÓZSA 160

Különösen nehéz teljesítménytúra, a szervezők külön kiemelik, hogy kizárólag az nevezzen rá, aki tisztában van saját teljesítőképességével. Az indulóknak napi háromszori meleg étkezést biztosítanak, és a túra közben is több ellenőrzőponton lehet frissíteni. A rajt és a cél helyszíne Rózsaszentmárton, az útvonal keresztülvezet többek között Mátrafüreden, Kékestetőn, Parádsasváron, Mátraszentimrén. A százhatvan kilométeres táv 7200 méter szintemelkedést tartalmaz, a szintidő 42 óra. A túra résztvevőinek útját a megfelelő webes alkalmazással és regisztrációval nyomon lehet követni az interneten.
Időpont: 2018. szeptember 1–2.

A leghosszabb: KAZINCZY 200/300

Tíz éve rendezik meg a Zemplénben. A 206 kilométerre vállalkozóknak napi többszöri étkezést és szálláslehetőséget biztosítanak a szervezők. A szintidő 55 óra, a szintemelkedés 7340 méter. A terep sokszor nehéz, köves, sokak szerint az ország legmeredekebb szakaszai találhatóak itt. A táv négy különálló ötvenes körre oszlik, a túra központja Füzér. Az idén a jubileum miatt 314 kilométeren is próbára tehették magukat a túrázók, ez 11 500 méter szintkülönbséget jelent; mindenekelőtt azok vághattak neki, akik a kétszáz kilométert jóval szintidőn belül teljesítették. Huszonegyen értek célba a hosszabb távon is, a Nemzeti Sport július 3-i Kihívás mellékletében bővebben is beszámolunk róla.

A legkülönlegesebb: MÁTRA 115

A nevével ellentétben a túra nem 115, hanem 132 kilométer hosszú, 6760 méter szintemelkedéssel, 32 órás szintidővel. Tavaly elnyerte az Év teljesítménytúrája díjat, amely a gyönyörű táj mellett a kiváló szervezésnek is köszönhető. A közösség összetartását jól jellemzi, hogy a nevezési díj egy tálca – lehetőleg saját készítésű – édes vagy sós sütemény, amelyet az ellenőrzőpontokra szállítanak ki, és az oda érkező túrázók között osztanak szét. Kisnánáról indul, Gyöngyöspatán ér véget, a kettő között a Mátra számos csúcsát érinti. A sikeres teljesítők kődíjat, azaz egyedileg festett, gyönyörű köveket kapnak. A leggyorsabbakat tűzzománc érem várta idén májusban is.

A legnépszerűbb: KINIZSI 100

Minden évben megrendezik 1981 óta, vonzereje, hogy nem feltétlenül kell kiemelkedő erőnlét a teljesítéséhez. Sokan hirtelen ötletből próbálkoznak meg vele, és ha kellően kitartóak, végig is mehetnek rajta – persze a megfelelő felkészülés jelentősen növeli ennek esélyét. A rajt helyszíne Békásmegyer, az út a Pilisen és a Gerecsén vezet keresztül, a célállomás Tata. A száz kilométeres táv mellé egészen barátinak mondható 24 órás szintidő és 2390 méteres szintemelkedés párosul. A nevezők száma minden évben ezer feletti, most is remek megméretést jelentett, mi is számos cikket írtunk róla.

(Megjelent a Terepsportok magazinban, 2018 tavaszán.)