Szőnyi Ferenc: bengáli tigris a Himaláján

Másfél hete még Svájcban vett részt Ironman-viadalon, a Swissultrán, az elmúlt hét végén pedig Sümegen állt rajthoz. Miért választotta éppen ezt a kisvárosi versenyt?

Éppen a svájci verseny közben kaptam nagyon kedves e-mailt az egyik főszervezőtől, Mozsdényi Gábortól – mondta az 54 éves összetett ultratriatlon-világbajnok Szőnyi Ferenc. – Szimpatikus volt a levél tartalma, és úgy döntöttem, ellátogatok Sümegre, egyben népszerűsítem is a sportágat. Nem szoktam egyébként „haknizni”, ez tényleg kivételes alkalom volt.

A svájci versenyről honlapunkon is beszámoltunk, a siker után nyilatkozott is, de keveset lehetett olvasni arról, hogy valójában milyen volt, s hogy sikerült ilyen jól önnek a verseny?

Ugyebár a Swissultra egy ötszörös távú Ironman-verseny, tizenkilenc kilométer úszásból, kilencszáz kilométer kerékpározásból és kétszáztíz kilométer futásból áll. Kilencvennyolc óra és negyvennyolc perc alatt sikerült teljesítenem a versenyt, első helyen értem célba. Ez a viadal egyébként nekem bakancslistás esemény volt, ugyanis a Nemzetközi Triatlonszövetség összes távját teljesítettem már, egyedül ez hiányzott. Most, hogy megvan, kijelenthető, rajtam kívül ezt senki sem mondhatja el magáról.

Menjünk vissza egy kicsit a kezdetekhez, hiszen nem is olyan régen kezdte a sportolást, és máris a világ legjobbjának számít.

Negyvenhárom évesen kezdtem el sportolni, előtte abszolút nem mozogtam. Az ember életében mindig vannak kisebb-nagyobb változások. Kezdtem egy kicsit lassabban mozogni, pocakosodni, ezért kétezerhét tavaszán elkezdtem lazábban futni, amire nagyon jól reagált a szervezetem. A következő év augusztusában már dupla távú Ironman-versenyen vettem részt, majd meghívtak novemberben Mexikóba a tízszeres távú deca Ironmanre, amelyen harmadik helyezést értem el. Elmondhatom, hogy már a kezdetekkor is megvoltak tehát a képességeim: a futás, az alap, kerékpározásban nagyon erős voltam, igaz, úszni az első versenyem előtt egy hónappal tanultam meg.

Hatalmas kihívásoknak felel meg, úgyhogy talán érdemes megkérdezni: mire gondol sportolás közben?

Elsősorban a motor működtetésén, a testnek az üzemben tartásán. Enni, inni, öltözködni, aludni, karbantartani... Éljük a világunkat, családot nevelünk, szeretünk, és nem szabad elfelejteni a segítők fontosságát. Minden versenyen kell asszisztencia, azaz a nagyfokú segítői háttér. Előfordult, hogy többen mentünk, ám erre nincs mindig mód. A következő nagy verseny novemberben New Orleans-ban lesz, egy az egyben rendszerű tízszeres távú deca Ironman. Ide ketten megyünk a barátnőmmel, aki kiválóan segít minden alkalommal, bárhol állok rajthoz. Igaz, nem optimális az egy kísérő, mivel én a világ legjobb állóképességgel rendelkező embere vagyok, és nem várhatom el a segítőmtől, hogy két órát aludjon az autóban. Ez durva játék, aminek van pénzügyi oldala is.

Olvastam korábban egy nyilatkozatát, akkor azt mondta, hogy „A cipővel szemben az olló győzött”.

Több száz kilométer után bedagad a lábfejem, ezáltal kinövöm a cipőt. Ám nincs mese, menni kell tovább, és ha nincs más megoldás, ki kell vágni a cipő orrát. Előfordult az is a Himalájában, hogy ötezer-háromszázharminc méter magasan szandálban futottam. Erre azért volt szükségem, mert eléggé bedagadt a lábam a cipőben, s amíg szandálban futottam, lement a duzzanat, így vissza tudtam venni a cipőt. Egyébként előfordult többször is, hogy elvesztem néhány lábujjkörmömet, a Himalájában például a nagylábujjamét hagytam ott...

Ha már Himalája... Az idén egyedül önnek sikerült célba érnie, s megjavította a saját, tavalyi győztes idejét.

Himalája-futáson már harmadszor vettem részt. Három éve a La Ultra nevű versenyen harmadik helyen értem célba, akkor kétszázhúsz kilométerig vezettem, ám egyik éjjel sajnos belerúgtam egy kőbe, s beszakadt a körmöm. Ezután megelőztek ketten, nagyon nehéz volt a folytatás, de teljesítettem a versenyt.

Tavaly a Hell Ultra nevű versenyen – szintén a Himalájában – felkértek a szervezők, hogy bizonyítsam be, valóban teljesíthető a négyszáznyolcvan kilométeres táv. Nagyon nehéz volt, lent a völgyekben huszonöt Celsius-fok, éget a nap, majd néhány óra múlva ötezer méteren pedig ropog a hó a talp alatt.

Fontos a jó stratégia kidolgozása, a pihenőidő beosztása, aludni kizárólag a völgyekben lehet, mindig ki kell matekozni, hogy mikor érek a következő völgybe. A tavalyihoz hasonlóan idén is egyedüliként tudtam teljesíteni a Hell Ultrát, két indiai és egy francia versenyző idő előtt feladta a harcot. Az új csúcsom pedig 108:52:29 óra.

Az idén kiemelkedő színvonalú munkájáért a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült. Mit jelent ez önnek?

Ha egy amatőr sportoló kap ilyen elismerést, akkor véleményem szerint ezzel szakmásítják a munkásságát. Én most ezzel kaptam egy diplomát a sportból. Elismerték, hogy valamiben a legjobb vagyok. Ez nagyon örömteli, ám van egy kis hiányérzetem: kis „utógondozás” hiányzik, hogy segítsék a további munkámat, de nagyon boldog vagyok.

Mit szimbolizál a tigristetoválás a kezén?

Aki ultratriatlonban decát teljesített, az tigris, és én a bengálit választottam. Harminc nap alatt harminc Ironmant kellett lenyomni. A tripla iksz ezt jelenti, és látható még a Nemzetközi Ironman-jelkép a tigris alatt. Kétezertizenháromban vittem véghez ezt, naponta körülbelül tizenkét órát dolgoztam harminc napon keresztül. Hogy egy nevet említsek, például Vin Dieselnek van hasonló tetoválása, mint nekem.

Szinte mindent elért már, amit lehetett, milyen céljai vannak még?

A legfontosabb az egészségem megőrzése. Érzem még magamban az erőt, fontos, hogy tisztességesen teljesítsem az összes versenyt, amelyen rajthoz állok. Álmaim természetesen vannak még. Kétszer voltam Amerikában, a Race Across America nevű ötezer kilométeres kerékpárversenyen, s ezek a kihívások életem legnagyobb kalandjai közé tartoznak – oda még mindenképpen vissza szeretnék térni. Kacérkodtam a hegymászással is, mint a visszavonulási stratégia kezdete. És persze jövőre is lesz Himalája-futás, valakinek pedig célba is kell érnie ott...