A hetvenes években Andrzej Zawada, a lengyel hegymászás központi figurája kitalálta, hogy másszák meg télen a Himalája nyolcezreseit, amit előttük senki sem mert megkísérelni, sőt, lehetetlennek is tartották, így viszont „nagyot lehetett vele dobni”.
Zawada pedig éppen ezt akarta: beírni Lengyelországot a hegymászás aranykönyvébe.
Zawada pedig mert nagyot gondolni, mert ha már ennyit kellett harcolni két ország bürokráciájával, rögtön a világ legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 méteres Mount Everestet célozta meg. A lelkesedés megvolt, de akadt egy bökkenő: valójában a lengyelek semmit sem tudtak – nem is tudhattak – a téli himalájai hegymászásról. Például nagy hóra számítottak az alaptáborban, de száraz évszak lévén egyáltalán nem volt, viszont óriási szél fújt, amely alig-alig csillapodott az ottlétük alatt.
Az Everest negyven évvel ezelőtti sikeres téli csúcsmászása után új lendületet kapott a lengyel expedíciós hegymászás, és az elkövetkező években további hat nyolcezres hegyet is elsőként hódítottak meg télen lengyelek: 1984-ben a Manaszlut, 1985-ben a Dhaulagirit és a Cso-Ojut, 1986-ban Kancsendzöngát, 1987-ben az Annapurnát, 1988-ban a Lhocét. A hegymászóvilág pedig megtisztelő nevet adott a lengyel hegymászóknak, ők lettek az azóta már legendává váló „Jégharcosok”, akiknek a vezetésével új fejezet kezdődött a himalájai hegymászás történetében.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!