„A hegymászás egyenlő a szabadsággal” – vallja a hegyek öntörvényű zsenije

 

Az idén ötvenéves Gyenyisz Urubko az Észak-Kaukázusban született, gyerekkorát meghatározta, hogy asztmában szenvedett, így családjának el kellett költöznie, de betegségét felülírta nem szűnő kíváncsisága, ami végül a hegyek közé vezette.

Már egyetemistaként a távoli Vlagyivosztokban egyik nap betévedt egy antikváriumba, ahol meglátott egy színes magazint a legendás tiroli hegymászó, Reinhold Messner kalandjairól a Nanga Parbaton, az újságba belelapozva pedig talált egy másik cikket két kazah hegymászóról, Kazbek Valijevről és Jurij Mojszejevről, akik új utat nyitottak a 8167 méter magas nepáli Dhaulagirin.

Urubkónak egy csapásra megváltozott az élete, nem sokkal később Kazahsztánba költözött, és rendkívüli hegymászótehetsége gyorsan nyilvánvalóvá vált.

Első lépcsőfokként 1999-ben megszerezte a Hópárduc-címet, amelyet úgy kaphatott meg valaki, ha megmászta a Szovjetunió öt 7000 méter feletti hegycsúcsát: a Kommunizmus-csúcsot (7495 méter), a Pobedát (7439 méter), a Lenin-csúcsot (7134 méter), a Korzsenyevszkaját (7105 méter) és a Han Tengrit (7010 méter). Urubkónak ehhez mindössze 42 napra volt szüksége.

2006-ban 3 óra 55 perc és 58 másodperc alatt jutott fel az 5642 méter magas Elbruszra a Kaukázusban, ami óránként nyolcszáz méter szintemelkedést jelentett (!), gyorsasági rekordját csak 2010-ben tudták megdönteni. Hasonlót vitt végbe a Han Tengrin is, amelynek legmagasabb pontjára 12 óra 21 perc alatt jutott fel az alaptáborból.

Mindezek jól mutatják elképesztő képességeit a magashegyek között, de leginkább a nyolcezresek világa nyűgözte le, ami miatt egyetemi tanulmányai is háttérbe szorultak. Kilenc év alatt, 2000 és 2009 között megmászta mind a tizennégy nyolcezrest, mégpedig pótlólagos oxigén nélkül, aminél akkoriban csak a legendás lengyel Jerzy Kukuczka volt gyorsabb – igaz, azóta megelőzte a dél-koreai Kim Csang Ho és Nima Purja is, bár utóbbi módszerei – diplomatikusan fogalmazva – már eltávolodtak a hegymászás klasszikus értékeitől.

„Ha George Mallory egykor azt mondta, azért akarja megmászni a Mount Everestet, mert ott van, én azt mondom, azért, mert szeretem ezt csinálni” – mondta Urubko a céljait és motivációját firtató Nemzeti Sportnak 2016-ban.

A kétgyerekes édesapa sportállásban edzőként a kazah hadsereg alkalmazásában áll, ugyanakkor további három ország – Oroszország, Lengyelország és Olaszország – állampolgára, és mind a háromban igyekszik tudásából és tapasztalataiból minél többet átadni a fiatalabb generációknak. Többször járt előadást tartani Budapesten is.

Eddig huszonöt alkalommal állt nyolcezres hegy csúcsán, 2008-ban az olasz Simone Moróval télen először mászták meg a 8463 méter magas Makalut, 2011-ben pedig a 8035 méter magas Gasherbrum II-t Moróval és Cory Richardsszal, ami ugyancsak első téli mászás volt.

Az elmúlt években energiái legnagyobb részét a 8611 méter magas híres-hírhedt K2 téli legyőzése kötötte le, amelyre 2019 februárjában már tett kísérletet, igaz, az az expedíció nem ettől volt hangos, hanem attól, hogy Urubko még januárban a hozzá hasonló képességű Adam Bieleckivel a „szomszédos” Nanga Parbatra sietett, hogy expedíciót indítsanak a bajba került Elisabeth Revol és Tomasz Mackiewicz megmentésére, de csak előbbit sikerült lehozniuk.

Aztán visszatérve a K2-n lévő lengyel expedícióhoz és követve sajátos szabályait a téli mászással kapcsolatban, szólóban, esély nélkül vágott neki a hegynek, ráadásul úgy, hogy összeveszett társaival. Megsértődött, és nem szólt senkinek, az expedíció vezetője, a legendás Krzysztof Wielicki is csak a reggelinél tudta meg, hogy Urubko elindult a hegyre.

Ez végül a lengyel expedícióval való szakításához vezetett, bár Wielicki a Nemzeti Sportnak elmondta, ha Urubko hajlandó alkalmazkodni a csapathoz, és nem tesz úgy, mintha csak egyedül lenne a hegyen, szívesen látják a csapatban újra.

„A hegymászás mindig egyéni döntés, egyszemélyes kaland, amit tisztelni kell, nem pedig büntetni. A hegymászás egyenlő a szabadsággal” – vallja Gyenyisz Urubko.