Talpon maradni: először a SUP-deszkán

Sosem rajongtam különösebben a vízi sportokért. Úszni már egészen kicsiként megtanultam, de minden, ami ezen kívül a vízben történik, és hajók, deszkák, lapátok kellenek hozzá, nem igazán érdekelt. Nem is próbáltam megváltoztatni a véleményem egészen idén júliusig, amikor egy sárkányhajó legénységének tagjaként áteveztem a Balatont. Az élmény meglepően jó volt, és már akkor eldöntöttem, hogy ha alkalmam nyílik rá, szívesen állok újabb kihívások elé. Nem kellett sokáig várnom...

Csütörtök délután fél négy. A Népszigeten vagyok, az MTK Budapest Felnőtt Szabadidős Vízisport Központban. Közeledem a parthoz, szemlélem a terepet, idegenül forgok jobbra-balra. Egy hölgy megszólít, elmondom, miért jöttem, és kit keresek. Felajánlja, hogy amíg várok, szívesen elmondja, mit is lehet itt pontosan csinálni. A teljesség igénye nélkül: megtanulni a kajak, a kenu, a sárkányhajó, a SUP, a vadvízi kajak, a surfski minden csínját-bínját. Akár most azonnal beülhetnék egy hajóba, elmagyaráznák az alapokat, és már mehetnék is gyakorolni. Aztán, ha kedvem tartja, holnap visszajöhetnék, meg gyakorlatilag bármikor, mindezt havi 7500 forintos tagdíjért. Hajót, lapátot, mentőmellényt és minden egyéb szükséges felszerelést biztosítanak, ahogy egy öltözőkkel, konditeremmel és beltéri gyakorlómedencével ellátott épület is rendelkezésre áll.

A lehetőség komolyan elgondolkodtat, de mivel közben eltelt az idő, indulok átöltözni. Mire visszaérek, a hajók tárolására szolgáló épületben már vár rám Pászti Betti SUP-jóga oktató, aki Radvánszki Gábor kollégájával felváltva tartja az órákat. Mivel SUP-ot eddig csak távolról láttam, tart egy kis gyorstalpalót. Elmondja, hogy a deszkának számos fajtája létezik, ha kezdőként venni szeretnénk egyet, olyat érdemes választani, amelyik felfújható.

A belépő ár 110 ezer forint körüli, a szett a deszkán kívül pumpát, lapátot és szkeget tartalmaz. Utóbbi olyan, mint egy cápauszony, és a deszka aljára kell felszerelni.

Nélküle is vízre lehet szállni, csak nem érdemes, mert sokkal több erőre lesz szükség ahhoz, hogy arra haladjunk, amerre szeretnénk. A deszka hatalmas: hossza 3 méter, szélessége 70 cm körüli. Jógához ennél szélesebb deszkát is használnak, ha azonban a gyors haladás a célunk, és elég rutinnal rendelkezünk, a keskenyebb változatokat ajánlják. A deszka felső részét szinte végig csúszásgátló réteg borítja, ezt leszámítva csak néhány szállítást segítő pánt található rajta, illetve néhány olyan, amelyen gumikötelet átfűzve csomagokat rögzíthetünk a deszkához, így az vízi túrára vagy horgászatra is kiválóan alkalmassá válik.

A felfújható deszkák további előnye, hogy méretükhöz képest meglehetősen könnyűek. A tíz kiló körüli súlyt ügyesen megfogva hölgyek is gond nélkül le tudják vinni a stégig, hogy ott vízre tegyék. A deszkára szállás sem okoz különösebb problémát, térdelő vagy ülő helyzetben olyannyira stabil, hogy gyakorlatilag lehetetlen vele felborulni. Felállni már kissé kalandosabb, különösen elsőre. Betti tanácsait követve a lapátot magam elé helyezve felnyomom magam, és próbálok talpon maradni. Elsőre nem jön össze, lábaim remegnek, így a vízbe esést elkerülendő inkább visszaereszkedem térdre. Másodszorra aztán erőt veszek magamon, egyensúlyomat megtartva elfoglalom az evezéshez szükséges álló testhelyzetet.

Betti most a lapát használatára tanít, hármat húzzak a jobb, hármat a bal oldalon, és az evezőt merítsem jól a vízbe, mert minél gyorsabban megy a deszka, annál stabilabb.

Az utasításokat követve néhány perc szerencsétlenkedés után kezdek ráérezni az evezésre. A deszka nem túl gyorsan, de halad, és viszonylag stabilan is állok, bár ehhez a talpizmaim elég erősen dolgoznak.

„Ne olyan görcsösen, lazábban...” – hallom Bettitől, nagyjából öt percre van szükségem, hogy eleget tudjak tenni a kérésnek. Egyre kevésbé kell koncentrálnom rá, hogy a deszkán maradjak, jut némi időm felfedezni a tájat. Az Újpesti-öbölben vagyok, a Duna itt kifejezetten csendes, mélysége átlag másfél-két méteres. Körülöttem kajakosok jönnek-mennek, a gyerekektől az idősebbekig. Időnként feltűnik egy-egy kísérő motorcsónak, illetve néhány SUP-os, de nagyon még nem feledkezhetek bele a nézelődésbe, mert egyből kezdem elveszteni az egyensúlyomat. Nagyjából húsz perce lehetek kinn a vízen, de még nem estem bele, ezt sem gondoltam volna előzetesen. A következő lépcsőfok a fordulás – amihez előre kell tolni a vizet a deszka egyik oldalán –, illetve a gyors haladás. Ehhez előre kell hajolni, megfeszíteni a lábakat és erőteljesen húzni a lapátot. Amikor már minden jól megy, Betti otthagy az órájára érkező egyik hölgy társaságában. Nem akarom magam bénának láttatni, ezért a kelleténél lazábbra veszem a figurát, és mire kettőt pislognék, már csobbanok is a Dunában. Hiába, tudom én, hogyan kell zajos sikert aratni a nőknél...

A víz kellemes hőfokú, szívesen fürdőznék még egy darabig, de eszembe jutnak Betti szavai, és egyből a lapát és deszka után kapok. A deszkára könnyű visszakapaszkodni, és érdekes módon a felegyenesedés is sokkal könnyebben megy ezúttal. A SUP-jóga órába azonban vizesen már nincs kedvem bekapcsolódni, egyébként is olyan hajlékony vagyok, mint egy vascső, így inkább kiülök a stégre, és figyelem a csoportot.

Betti rutinosan bójákat helyez a vízbe, majd hozzájuk köti mindenkinek a deszkáját, ezzel biztosítva, hogy a társaság együtt maradjon.

Bevallom, nincs nagy tapasztalatom a jógában, de a gyakorlatokat elnézve kezdem érteni, miért rajonganak érte annyian. A nyugodtság külső szemlélőként is átjárja az embert, a vizes közeg pedig további extrát adhat az élményhez.

Betti halk vezényszavakkal irányítja a többieket, bemutatja a gyakorlatokat, majd ellenőrzi, ki hogyan csinálta, és ha kell, javít vagy dicsér. A vízen közben nem csillapodik a forgalom, kajakosok jönnek-mennek, és nyíltan bámulják vagy csak épp odapillantanak a jógásokra, akik ettől a legkevésbé sem jönnek zavarba. A nagyjából egyórás foglalkozás alatt mintha külön kis burokban lennének, teljesen kizárják a külvilágot.

„Nem az a célom, hogy minél nehezebb órát tartsak, egyszerűen szeretném átadni a bennem lévő tudást, olyan gyakorlatokkal, amelyek illenek hozzám, amelyeket jónak tartok. Akinek ez tetszik, szívesen jár vissza az óráimra, de természetesen azt is elfogadom, ha valaki másra vágyik” – mondja az órát követően Betti, és a résztvevők reakcióiból azt szűröm le, ennek a csoportnak most nagyon eltalálta az ízlését. Az óra végeztével mindenki jókedvűen száll a stégre, teszi el a deszkáját, majd megy átöltözni. Vizes ruháimat én is szárazra váltom, elköszönök mindenkitől, majd beülök az autóba. Észre sem vettem, de legalább három óra telt el azóta, hogy megérkeztem, és amilyen élményekkel távozom, könnyen lehet, hogy nem most jártam utoljára a Népszigeten .