Kutyás futás: hihetetlen összhangban

Magyarországon a canicross, vagyis a kutyás terepfutás egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A sportág egyik legkiemelkedőbb hazai egyénisége Walesből származik: Runy 2010. október 17-én látta meg a napvilágot, border collie jellegű, munkavonalas, a szülei pásztorkutyák. Gazdái Bori Betti és a többszörös Ultrabalaton-teljesítő, sárvári 12 órás bajnok Lesi Zoltán.

Már Runy előtt is szép eredményeid voltak az ultrafutásban, de az igazán nagy élményeket közösen éltétek meg. Az érkezése tehát a futókarrieredre is hatással volt?

Runy futótárs-családtagnak került hozzánk két hónaposan, de mindent megváltoztatott – mondta Lesi Zoltán. – Rengeteget köszönhetünk neki. Bevezetett a canicross szépségeibe, ami által rengeteg barátot ismerhettünk meg, számtalan gyönyörű helyre vitt el bennünket, megismertük a lakóautós utazások szépségeit, szabadságérzését.

Mára már mindent Runy köré építünk, hiszen megtanított arra, hogy ami neki fontos az életben, nekünk is az az igazán fontos. Így e szerint próbálunk élni.

A kutyás futásnak egy versenyváltozata, amely az utóbbi években egyre népszerűbb. Van világszervezete is, és van magyarországi szövetsége. A kutyás sportok, azon belül is a kutyás húzósportok égisze alá tartozik. A lényege, hogy a kutya megfelelő hámban, gumírozott húzószáron húzza a gazdáját, annak derekára erősített speciális megoldáson keresztül. Így lényegesen nagyobb sebesség érhető el, mint az ember önerejéből. A világ élmezőnye már speciálisan erre a célra tenyésztett kutyákkal – például eurohound, greyster – indul. Ezek a versenyek jellemzően négy-hat kilométeresek, a szakma szerint körülbelül ennyit bírnak a kutyák maximális intenzitás mellett húzni. Én ezért nem is sorolom magunkat a klasszikus canicrossversenyzők közé, mert főként nem ezekre a viszonylag rövidebb távokra való edzésmunkát végezzük – szeretünk és elég sűrűn szoktunk is lényegesen hosszabb távokat futni. Mindezek mellett Runy mára az egyik legrutinosabb canicrosskutya lett.

Runy még 2013-ban második lett az angliai Green Man Ultra 84 kilométeres versenyen, majd megnyerte az angol CaniX bajnokságot (2017) és a magyar canicross-szezont (2018). Kétszer is teljesítette a Trophée des Montagnes kihívását – ez a világ legnagyobb canicrossversenye, a francia Alpokban kilenc nap alatt tíz futam vár a párosokra.

Nálunk az első pillanatban eldőlt, hogy nagy kedvencünk lesz ez a sport, Runy gyorsan megértette a lényegét, már az első versenyén hihetetlenül fókuszált volt, profin versenyzett. Ez véleményem szerint nagy részben köszönhető a kölyökkori nevelésének. Kiskorától vittük versenyekre, hogy érezze át a hangulatát, megpróbáltuk nem kinevelni belőle a húzás ösztönét, a dominanciát, ösztönöztük a fókuszáltságra, megtanítottuk neki az irányokat.

Alapvetően ultrafutó vagy, a canicross azonban rövid, ám nagyon gyors verseny. A hosszú távok specialistájaként mennyire érzed magad otthonosan ezeken a kifejezetten erős, tempós versenyeken?

Olyan élményeket, érzéseket ad ez a sport, amit véleményem szerint máshol nem lehet megtapasztalni. Az egymástól való függés érzésére gondolok. Itt a kettőnk teljesítménye együttesen határozza meg az eredményünket. Ez akkor működik igazán jól, ha mindkét fél tudja a másikról, hogy az mindent kiad magából. Különösen akkor érezhető ez hatványozottan, ha már mindkét fél nagyon fáradt, de például egy hosszú emelkedőn menni kell tovább.

Runy nélkül nem is tervezed megméretni magad a közeli jövőben?

Nélküle nagyon ritkán futok, csak ha valami miatt nem jöhet velem; például olyan versenyre vagy közösségi futásra, ahol zavarná a többieket.

Az idén beneveztem a hatórás bajnokságra, de rajthoz állok az Ultra Trail Hungaryn is, ahol természetesen Betti és Runy lesznek a segítőim.

Kecskeméten lakunk, de tervben van, hogy egy Runy számára megfelelőbb helyre, erdős hegyvidékre költözzünk. Felhagytunk a karrierépítéssel, az anyagi javak hajszolásával, ehelyett megpróbálunk minél több közös élményt gyűjteni vele, amit a LESI Project oldalon keretbe foglalunk és megosztunk.

A canicrossban jellemző az edző szerepe? Ti milyen tematika szerint készültök?

Nekem Runy az edzőm, hiszen ő motivál a mindennapi futásokra, és sokszor a tempómat is próbálja az ugatásával ösztönözni. Jellemzően öt-tíz óra a heti edzésidőnk, ami többnyire nyolcvan-száz kilométert jelent, persze ez sokszor feljebb megy. Az idén harmadszor is szeretnénk teljesíteni a TDM-et, a híres francia canicrossversenyt, javítanánk az időnkön. Világbajnokság lesz Belgiumban, de szeretnénk egy igazán hosszú, száz kilométer körüli versenyen is megmutatni Runy állóképességét. További nagy álmunk pedig nem egy versenyhez fűződik: szeretnénk még közösen végigfutni az El Caminót…