A héten majd' mindegyik futóblogoló – egyéniben vagy csapatban – az Ultrabalatonon indult, s a tókerülő versennyel foglalkozott, nem csoda, hogy blogszörfösünk is a magyar tengernél járt.
A múlt hét végén lezajlott kedvenc versenyem, az Ultrabalaton, s természetesen mi is itt, a szerkesztőségben ennek lázában égünk. Még mindig a nagy futásról sztorizunk, az érdeklődőknek pedig lelkesen mesélünk. S hogy továbblépjek, már most tervezzük a következőt, mivel mindig érnek minket új tapasztalások, amelyekből tanulunk, s tudjuk hasznosítani a következő megméretésen, mint ahogyan most is.
A magam részéről teljes mértékben elégedett vagyok a felkészülésemmel: a Csontos Imre által készített edzésterv teljes mértékben hozta, amit kértem, vagyis hogy stabilan, számomra elfogadható idővel fussam meg a távjaimat. Négyszer indultam neki, mert nekem az az igazi élmény, hogy több napszakban, változatos tájakon futhatok.
Futottam reggel, kora délután, este és hajnalban. Mivel az első két teljesítés rövidebb táv volt, úgy terveztem, azokat meghúzom, míg a másik kettőnél az lesz a cél, hogy nyugodtan, kényelmesen és stabilan teljesítsem. Ez így is történt, ami furcsa, hogy izomlázam sem lett, pedig azért több mint harminckét kilométert magam mögött hagytam. A ruházatomat, a frissítést, étkezést is nagyon jól eltaláltam, igaz, ha még egyet kellett volna futnom, már nem lett volna száraz pólóm, nadrágom, de így éppen elég volt minden. Vittem magammal izót, vizet s bármilyen vicces, de rántott húst is, mert a tavalyi balatoni hekkezésem az egyik futásomat hazavágta, így csak a magam által készített kajában hittem, de volt nálam keksz és egyéb finomság is, a lényeg, hogy mindent akkor ettem, amikor jólesett.
Mindegyik futásomnak voltak emlékezetes pillanatai, és mindegyiket másért szerettem, de ami mindent vitt, az az utolsó volt. Szakadó esőben, sötétben, fejlámpával indultam neki az utolsó kilenc kilométeremnek, kora reggel, fél öt körül. A lábaim azért már jelezték az emelkedőknél, hogy nem szeretnének vágtázni, csak nyugiban toljam. Egyszer csak elállt az eső, lekerült az esőkabát, aztán a fejlámpa is, mert kivilágosodott. A sötétből átfutottam a világosba, az éjszakából a nappalba. Ez olyan élmény, ami mindig itt marad majd a lelkemben – fantasztikus volt!
Imádtam azt is, ahogy mentünk körbe a Balaton körül, és mindenhol futók voltak biciklis kísérővel vagy nélküle; kísérőautók jöttek-mentek, és mindenki küzdött, tette a dolgát, egyetlen közös cél vezérelte őket, ahogyan minket is: megfutni a távot és beérni a célba. Célba ért a Nemzeti Sport csapata
Az Ultrabalaton hatalmas eseménnyé nőtte ki magát, s amit rengeteg cég felismert: kiváló csapatépítő tréning. Az átlagot teljesítő csapatok tagjai több mint húsz órán át „össze vannak zárva” a többiekkel, muszáj alkalmazkodni, figyelni a másikra, segíteni, támogatni.
AZ UB ÚTJÁRA LÉPTEK
A sok, érzelemmel teli Ultrabalaton-beszámoló közül ezúttal hármat emeltünk ki.
Mi gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez a gyerefutni.blog.hu, az anyufut.blog.hu, valamint a baratrunning.com szerzőjének – nekik a táv, történeteik az olvasóiknak ad nagyszerű élményt.
Kollégái más oldalát is megismeri az ember, ezek nálunk mind pozitív csalódások voltak, rengeteget nevettünk, vagy akinél nem úgy sikerült a teljesítés, ahogyan azt előzetesen tervezte, próbáltuk támogatni, biztatni. Az UB igazából akkor kezdi megmutatni magát, amikor már tíz-tizenkét órája úton vagyunk, jön a sötét, a hideg – és az eső :-)
A szervezés ismét tökéletes volt, fantasztikus, hogy hajnalban a váltó- és frissítőpontoknál a staff ugyanúgy kiabált, lelkesített, mint a startnál, pedig nyilván ők is fáradtak, fáztak, ahogy telt az idő. Nagyon tetszettek a lelkesítő molinók, plakátok, mindegyik tökéletesen el lett találva, sok ilyet is lefotóztunk.
Mivel jövőre már (szerencsére!) nem lesznek műanyag poharak az UB-n a frissítőpontoknál, próbáltam úgy készülni, hogy ha lehet, ki is hagyom ezeket, hiszen az edzések alkalmával is magam oldom meg az evést, ivást, rengeteg jó megoldás létezik arra, hogy ezeket magunkkal vigyük: kompressziós övek, sima övtáskák, futómellények. Ráadásul a biciklis kísérőnknek váltáskor is odaadta mindenki a saját kis cuccát, így tényleg nálunk volt minden, ami a futáshoz kell. Körülbelül harminchat órát voltunk fent, és teljesen megmagyarázhatatlan módon addig, amíg el nem vágódtunk otthon az ágyon, s mély álomba nem merültünk, semmilyen fáradtságot, fásultságot nem éreztünk. Csak a jókedv, a nevetések, a futás, a csapatélmény, a gyönyörű tájak, a nagyszerű emberek, amiket fel tudok azóta is idézni. Eszméletlenül feltöltődtünk, és tele vagyunk tervekkel a 14. Ultrabalaton előtt.
Remélem, mindenkinek hasonlóan csodás élményt nyújtott ez a nagyszerű rendezvény, azt kapta, amit várt, és sikeresen felkészült rá!
Bízom benne, hogy jövőre is részese lehetek majd ennek a kihívásnak!
Addig viszont nincs más tennivaló, csupán annyi, hogy fussatok, fussatok!
MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?
Testkép verseny után: hölgyeim és uraim, pizzára fel!
A hét végén rendezték meg az Ultrabalatont, s a versenyen rengetegen futottak csapatban, sokan pedig egyedül vágtak neki a 221 kilométernek. Idén kemény verseny volt, az időjárás nem volt kegyes a futókhoz. A nagy teljesítés utáni napokban mindenki regenerálódik, pihen egy kicsit – erről írok most néhány gondolatot.
Fotó: Gräff Gergely
Az izomláz, a fájó izmok, a fáradtság ilyenkor természetes, ahogyan az is, hogy minél hamarabb újra futni szeretnénk. Talán a legfontosabb, hogy hagyjuk pihenni a testet, adjunk neki időt a regenerációra. Nagyobb versenyek után kettő–négy napig nem futok, viszont a mozgás azért nem marad el teljesen. Persze a sör és pizza sem maradhat el, mert kell a visszatöltés, és mert megérdemlem. Jó ok ez a nagy zabálásokra, a maratoni alvásra – már csak ezért is jó futni.
Az egyik leghasznosabb tevékenység ilyenkor a nyújtás, s nemcsak a futás után közvetlenül, a következő napokban is sokat segít. Vegyesen szoktam dinamikus és statikus nyújtásokat végezni, a félórás stretching jól jön a fáradt izmoknak. Aztán ott a henger – úgyis elég közkedvelt –, könnyű, lazító masszázsra érdemes használni ekkor, akár az egész testen használva. A görcsök oldására is jó lehet, illetve csökkenti az izomlázat is kicsit.
A verseny utáni második napon gyakran elmegyek bringázni, csak úgy lazán, nézelődve. A tekerés jól átmozgatja a lábakat, a csípőt, de nem terheli meg a testünket, és ami még fontosabb, a keringésünket sem. A regenerációnak ugyanis több része van. Létezik idegrendszeri, kardiovaszkurális és fizikai. Ezek egy időben történnek, de különböző időtartam alatt zajlanak le. Legtovább általában az izmok és az ízületek regenerálódnak, ezért nem érdemes pár napig komolyabban terhelni őket, hadd pihenjenek a sok meló után.
Apropó, pihenés!
Az alvás kiemelt helyen szerepel, anélkül nem tud a szervezet megfelelően feltöltődni. A keményebb táv után a napi hét-nyolc óra helyett nyugodtan jöhet a kilenc-tíz is. Ahogy említettem, a táplálkozás sem mindegy: pótolni kell az ásványi anyagokat, az elvesztett izmokat vissza kell építeni, és a glikogénraktárakat is fel kell tölteni. A változatos, kalóriadús táplálkozás tudja csökkenteni a regenerációs időt, s javítja a komfortérzetet is. Ráadásul jól is esik nagyokat enni, szóval – pizzára fel!
